Ismét a menetiránnyal szemben hajtott fel egy autós az M0-ra

Egy idős nő hajtott fel az M0-s útra a menetiránnyal szemben, de szerencsére nem történt tragédia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hónapja sincs, hogy egy nagyon hasonló eset történt szintén az M0-son - akkor ugyancsak egy idős sofőr tévesztette el a menetirányt.

Július elején történt már egy hasonló incidens az M0-son, akkor egy idős bácsi szlalomozott a menetiránnyal szemben, míg végül a Közút munkatársainak sikerült meggyőzniük az eltévedt autóst, hogy nem jó irányba halad.
Hirdetés
Nagyon hasonló eset történt a napokban ugyancsak az M0-s gyorsforgalmi úton, a szigetszentmiklósi mérnökséghez tartozó szakaszon. Az idős hölgy saját elmondása szerint Csepelre indult, és nem tudja, hogyan került az autóútra. A nő hosszú métereken át ment a menetiránnyal szemben, mire egy autómentéssel foglalkozó sofőr kiterelte a leállósávba, de az életveszélyesen közlekedő autós még ekkor sem állt meg. Később a Magyar Közút munkatársai állították meg. A Közút az eset kapcsán ismét felhívja a figyelmet, hogy gyorsforgalmi utak környékén mindenki fokozottan figyelje a közúti jelzéseket (például a behajtani tilos táblákat és a kötelező haladási irányt jelző táblákat) és legyen gyanús a kanyarodási ív, ha azt nehéz kivitelezni, ugyanis az autópályákon és autóutakon külön gyorsítósáv is van, hogy a felhajtó autó könnyedén fel tudja venni a forgalom ritmusát.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?