Itt van, de még odébb – megérkezett hazánkba a Volvo V40

Érintettük és éreztük – megjött a Volvo V40

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett Magyarországra a Volvo új prémium kompaktja, egyelőre közelről láttuk, kicsit megtapiztuk, de a próbára még pár hónapot várni kell.



Sok mindent tudunk már a genfi bemutató óta a Volvo V40-esről, nőnapi villámfelméréssel azt is kiderítettük róla, hogy a női szívek elrablója, mára pedig hivatalosan is bemutatkozott Magyarországon, úgyhogy most már az is kiderült, mennyi a csábítás ára. Ezt viszont csak a cikk végén áruljuk csak el.
A jó hír a Volvo V40-essel kapcsolatban – amely, mint már többször leírtuk, megtévesztő neve ellenére nem kombi, nem az S40 puttonyos párja, hanem önálló prémium kompakt Svédországból, de ha nagyon akarjuk, vehetjük a C30 kombiváltozatának – hogy nem sokkal premierje után megérkezett hozzánk, a rossz, hogy még legalább 3 hónapnak el kell telnie ahhoz, hogy ki is próbálhassuk. Importőri nyelven szólva: már rendelhető, de az első boldog tulajdonosok csak valamikor augusztus végén juthatnak hozzá kicsinyeikhez. Az idei, csonka évre vetített értékesítési cél 160 darab, jövőre 230 példánnyal számolnak, amiből erősen remélik, hogy a flottavásárlók is kiveszik majd részüket.
Mivel korábbi híradásainkban már szépen lefedtük a típus megjelenését és motorválasztékát, Váci úti tudósításunkban inkább az újabb elektronikus berendezésekre, a meglévők továbbfejlesztésére és a három érintés alapján alkotott első benyomásra hagyatkozunk. A végén pedig eláruljuk, mennyibe fog kerülni.
Műszaki adatok
MotorokT3 - 1,6 turbó benzinT4 - 1,6 turbó benzinD2 - 1,6 turbódízelD3 - 2,0 turbódízelD4 - 2,0 turbódízel
Teljesítmény kW/LE110/150132/18084/115110/150130/177
Nyomaték Nm240(270)240(270)270(285)350400
Gyorsulás 0-100 km/h8,87,712,39,6/9,38,6/8,3
Végsebesség km/h210225190210/205220/215
Vegyes fogyasztás l/100 km5,85,93,64,4/5,24,9/6,2
CO2-kibocsátás13413894117/136117/136
Váltó6 MT6 MT6 MT6 MT/6AT6 MT/6AT
Hirdetés

Mind az öt motorjához alap a stop-start és a fékenergia-visszanyerés, és a kínálathoz ősszel csatlakozó T5-ös csúcsmotor esetében sem lesz másként. A Volvo a közlekedésbiztonság egyik élharcosaként a V40-esben valódi világújdonságot dob piacra, ráadásul alapáron: a szélvédőt és az A-oszlopokat gázolás esetén kitakaró, azokat puhán párnázó, és ezzel az elütött járókelőket megvédő gyalogosvédelmi légzsákot. A rendszer először egy kis arasznyival kiemeli a motorháztetőt, majd kilövi az U-alakú párnázatot.
A City Safety koccanásgátló 30 helyett most már 50 km/h-ig működik, ehhez kiviteltől függően félmillió forint körül gyalogosfelismerő, önfékező kiegészítés is kapható. A holtteret szemmel tartó BLIS kameráit a tükörházakból az autó fenekére helyezték át, így tolatáskor oldalirányú szenzorként is funkcionálnak, látótávolságuk mindkét irányban nagyjából 30 méter. Kapható lesz hozzá táblafelismerő, sávtartó és elalvásra figyelmeztető rendszer is, sokak számára pedig automata parkoló funkciója teheti vonzóvá. Mindezek persze már az extralistán szerepelnek, rövidesen kiderül, mennyibe kerül az alapmodell.
Kilencmillió környékén indul majd a kínálathoz ősszel, várhatóan októberben csatlakozó 254 LE/360 Nm erejű T5 csúcsváltozat, míg a kiemelkedően takarékos és alacsony emissziójú D2 alapkiviteléért várhatóan 6,4 millió forintot kell majd letenni. És hogy mégis mennyibe kerül majd a V40 alapverziója?
A 150 lovas, 240 Nm-es 1,6-os Ford-származású turbómotorral felszerelt T3 ajánlott fogyasztói ára regadóval 5 990 000 forint. Hogy drága? Nem olcsó, de nézzük, honnan indulnak, és egyáltalán mik az ellenfelei. Ötajtós BMW 1-es 6 297 000 forinttól, Lexus CT200h 8 490 000-os alapáron, Mercedes B-osztály 6 930 030-tól, esetleg az 5,6 millióval kezdődő Mini Cooper Clubman, vagy Audi A3 Sportback 6,65 milliótól: nincs túlkínálat a prémiumok között, és az is jól megmutatkozik, hogy nem is igazán összevethetők a konkurens gyártók hasonló jellegű, mégis eltérő megközelítésű modellei. Így aztán egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a V40 is megtalálja a maga helyét ebben a nem túl széles, de azért hazánk útjain is fel-feltűnő, szaporán fejlődő szegmensben.
Az új Volvo V40 árai
AlapKineticMomentumSummum
T35 990 0006 410 0006 950 0007 640 000
T46 630 0007 050 0007 590 0008 280 000
D26 490 0006 910 0007 450 0008 140 000
D37 100 0007 520 0008 060 0008 750 000
D47 990 0008 530 0009 220 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:18
    Permalink

    ja ja kia cee d, koreai gagyi, nézd meg 5év mulva a rozsdás kasznyiát, de nem a volvo szuper galganizált anyagból őssze rakva,kíváló,bitonság hihihi még a kiát teszed a volvohoz, ilyenek a nők semmihez nem értenet, a volvo drága de jó, ez van a jóért fizetni kell, a gagyit meg vegyék a csórók…..

  • 2017.10.31. at 01:18
    Permalink

    Pár hónapot várni kell a próbára? Lassan őröl a Volvo malma… 🙁

    Sok próbálnivaló nincs rajta, egyik sem elektromos hajtású. Mind ugyanolyan, mint eddig.

    Az egyetlen értékelhető változat a D2 – 1.6 dízel (3.6l-es fogyasztással)

    A többi kuka.

Vélemény, hozzászólás?