Ittasan, gyalogátkelőhelyen ütött el egy idős hölgyet

Íme az év eddigi legegyértelműbb gázolása: mutatjuk a felháborító részleteket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokféle enyhítő körülmény létezhet egy gázolás esetén, ám ez most nem egy ilyen eset. A Zalaegerszegen történt balesetnél ugyanis semmi olyan tényező nem állt fenn, ami akár csak részben felmenthetné a sofőrt a felelősség alól, és ez így van rendjén.

Egy gyalogos elgázolása szinte mindig az autós hibája, hiszen az akár több tonnás monstrumok biztonságát élvezve igenis nekünk, sofőröknek kell figyelnünk a gyengébbekre. Ennek ellenére megeshet, hogy a gyalogos, vagy netán kerékpáros közlekedőtársunk olyan súlyos figyelmetlenséget vagy szabálytalanságot követ el, hogy a sofőrnek egyszerűen esélye sincs elkerülnie a balesetet, amely során nem ő fogja a rövidebbet húzni. Például ha takarásból, rossz látási viszonyok között, mindenféle körültekintés nélkül, futva vagy kerékpározva, netán ittasan érkezik valaki az autó elé vagy épp alá.

Ilyesmiről azonban szó sincs annál a Zalaegerszegi gázolásnál, amelyről nemrég számolt be a rendőrség a hivatalos honlapján, ez ugyanis iskolapéldája az autóvezető felelőtlenségnek.

A baleset okozója, egy 58 éves nagykanizsai férfi ugyanis ittasan ült be a Mercedes A-osztályába január 16-án, a kora esti órákban Zalaegerszegen. A sofőr feltehetőleg figyelmetlensége és alkoholos befolyásoltsága miatt nem adott elsőbbséget a sötétben is jól látható, kivilágított zebrán éppen átsétáló 63 éves helyi nőnek, és elütötte. A fotókról is jól látszik, hogy viszonylag nagy sebességgel történt az ütközés, már az autó hátulja is elhagyta a gyalogátkelőt, mire a sofőrnek sikerült megállítania az autót. A baleset következtében az idős hölgy az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A helyszínre érkező rendőrök a sofőrrel szondát fújattak, amelynek pozitív eredményére hivatkozva a helyszínen bevonták a jogosítványát, majd további mintavételre előállították. A sofőrrel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt büntetőeljárást indított a rendőrség.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?