Jó árú családi csomag – Toyota Proace Verso teszt
Toyota Proace Verso 2.0 D-4D 150 Active Visible teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nemrég teszteltük a Peugeot Travellert, majd utána azonos hajtáslánccal hoztuk el testvérét, a Toyota Proace Versót. Elsőre fölöslegesnek tűnt a próbája, ám nem volt az.
Arányos formájával nem is feltűnő, hogy közel 5 méter hosszú. 1,89 méteres magasságával minden parkolóházba befér, ám 3,275 méteres tengelytávja miatt a fordulóköre jelentős
Részleteivel kellően Toyota, de csak látszólag, ez egy francia furgon, ami egyben remek egyterű is, kellemes dízellel, hatalmas belső térrel
Eredetileg tavaly karácsony előtt kellett volna elhozzuk a Toyota Proace Versót, ám akkor egy offline lap kollégája összetörte, utána pedig egészen mostanáig tolódott a próbája. Épp francia, oroszlán-emblémás testvére, a fullextrásan, de pontosan ilyen hajtáslánccal és ugyanígy közepes hosszúsággal tesztelt Peugeot Traveller után hoztuk el. Picit meg is inogtam, hogy van-e értelme kipróbálni, aztán a már több mint 30 ezer, ráadásul igen kemény kilométer után tesztelt Toyota meggyőzött. Az a Toyota, ami egyébként PSA motoros, francia gyártású, ám nevével és emblémájával, valamint csomagpolitikájával is japán.
Furcsa, de vagányság is jutott a hasábformába, a Proace Versót már Family szintjénél is menőnek találja a legtöbb külső szemlélő
Külön nyitható hátsó üveg segít a csomagtér pakolásában, elöl óriási ajtózsebeket és egy felső rekeszt is megtölthetünk kacatjainkkal - a mély kesztyűtartón túl
A Proace Verso középső hosszúságú változata nem öltöztethető olyan csinosra, mint a hármasikrek franciái, nincs hozzá bőrülés vagy elektromos tolóajtó, de még csak bőr kormányborítást sem kaphat, a gyárból. Ha viszont a hosszú karosszériát választjuk, abból van VIP kivitel, az előbb felsorolt dőzsöléssel, azaz bőrözött, elektromos, masszázsfunkciós ülésekkel, akár panorámatetővel, kulcs nélküli nyitással és indítással, állófűtéssel, motoros tolóajtókkal, meg persze a 180 lóerős csúcsdízellel és automata váltóval, a távolságtartós tempomatig minden sofőrsegéddel. A maga 15,45 millió forintos árával utóbbi is überjó ajánlat, tesztautónk viszont a családi Family verzió, annak is a jobbik Active szintje, az opciós Visible csomaggal. Utóbbi holttérfigyelőt, LED menetfényt, kanyafkövető Xenon fényszórókat, első-hátsó parkolóradart és navigációt, na meg kivehető elemlámpás csomagtér-világítást is ad - 675 000 forintért. Nem rossz, de igazán akkor járunk jól, ha az előbbihez még 100 ezer forintért kérjük a Safety csomagot is, azzal ugyanis automata távfényt, ráfutásveszélyre figyelmeztetést, távolságtartós tempomatot, táblafelismerőt, sávelhagyásra figyelmeztetést, fáradtságérzékelőt és Head-Up Display-t is kapunk. És a közepes motorral, valamint karosszériával még mindig bőven 12 millió forint alatt járunk.
Karfás ülések, de műanyag kormánykerék - az elmaradhatatlan alsó vágással. Az első-hátsó parkolóradar mellé navigációval se jár tolatókamera, az ülések között akár járkálni is lehet
Tudja, amit kell: hátul mindegyik ülőhely Isofix-csatlakozós, változtatható támladőlésű, az első utasülés támlája síkba hajtható
Közben a Proace Verso nagyon ügyesen lavírozik a kisbuszok és az egyterűk között. Utóbbiakat 8 teljes értékű, egyenként szabályozható támladőlésű ülésével kenterbe veri. Mindegyik hátsó ülőhelye Isofix csatlakozós, a második és a harmadik sor 2/1 osztással tologatható, illetve viszonylag könnyen kiszerelhető üléseket ad. A ki- és beszállás viszonylag könnyű. A nem egész 5 méter hosszú, csak 1,89 magas, 1,92 széles hasábforma minden parkolóházba befér, manőverezése csupán azért megszokást igénylő, mert hozzá már a hosszabbik, 3275 milliméteres tengelytáv jár. A vezethetőség egyébként inkább személyautós, mint furgonos. Nem ülünk vészesen magasan, ellenben óriási felettünk a tér. A klíma hatásos, a hátsó sor számára külön kapcsolható.
A támlák ledöntésén túl az ülések kiemelésével sem nehéz bővíteni a rakteret. Még a dupla ülések is elbírhatók, de azok kiemelése férfimunka, ellenben az első utasülés támlájának síkba döntése csupán egyetlen mozdulat
A PSA 2,0 literes, AdBlue adalékos dízele itt is a szokásos formáját hozza: 2000/perctől elérhető 370 Nm nyomatékával még teli utastérrel is jól mozgatja a buszt, alacsonyabb fordulatokon sem hozható zavarba. Orgánuma kívülről nézve csúnya, a remek zajszigetelés miatt az utastérben viszont nagyon visszafogott. Még autópályán is csendes a Proace Verso Family, ám 130 km/órás tempónál már 2500/perc környékén forog, olyankor a vegyes üzemben 5,5 l/100 km katalógusérték szerinti fogyasztás helyett 9 liter körülit láthatunk a PSA-féle kijelzőn. Némi önmegtartóztatással, az autópályás tempót hajszálnyit 120 km/óra alá lőve azonban 6,5 literes tesztátlag adódott, ami már szerethető.
Autópályán is elemében van, de jelentős homlokfelülete miatt 130-nál már tetemes fogyasztással fut. Országúton, vagy a tempót 120 alatt tartva pályán is takarékos
Közben a Proace egyrészt megjelenésével villantós, másrészt valódi kényelemben tud elvinni 8 embert. Bár a közepes verzió ahhoz csomagtérben talán kicsi, hogy ennyien egy egyhetes nyaralás cuccával beleférjenek, kirándulni tökéletes. Két kétgyermekes, kétszülős család, netán egy utóbbi és négy nagyszülő, vagy tetszőleges egyéb konfiguráció számára. Futóműve (ami elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) még terheletlenül sem kőkemény, de teli utastérrel sem vérzik el. Hogy a negatívumokat se hallgassam el: a beltér plasztikjai bizony mind kemények és könnyen karcolódónak tűntek a közel egy esztendős tesztautóban, s bár az praktikus szűk parkolóhelyen, hogy a nagy helyigénnyel felfelé nyíló csomagtérajtó ablaka külön is nyitható, a hátsó utasok számára viszont nyomasztó és álló autónál hamar füllesztő, hogy a hátsó oldalablakok egyike sem ad egy zsebkendőnyi nyitható felületet sem. A Proace Verso Family viszont összességében nevének megfelelő: remek családi autó, gyakorlatilag egy jobban felszerelt egyterű áráért.
Két család is kényelmesen belefér, persze csak kevés csomaggal. Aki szereti a társaságot, egy egyterű áráért jobban járhat ezzel
Én biztos vennék ha lenne ennyi pénzem, egy igazi mindenes. Jó magasabban ülni és biztonságot ad , most is hasonlóval járok és már sokszor kérdezték: Nem vinnéd el a hűtőszekrényem? 🙂 Nyaralás nem gond belefér 4 kerékpár nem kell tetőn meg a hátulján cipelni.
Lehet, hogy hasznos, meg pofas ez a modell, de el nem tudom kepzelni, hogy ki veszi meg ennyiert…
Tenyleg ilyenekkel jarnak a nagycsaladosok? 4-5 gyerekkel?
Szerintem olcsobban meguszom egy Citroen C4 Grand Picassoval, abban is van 7 üles..megha nem is ekkora belülröl.
8-9 millio között kapok egyet, minden földi joval megrakva, 2 literes dizellel, egy, igaz csak 7 ülessel, nem 8-cal, mint ez.
De akkor is…
Mennyit adnak ilyen kisbuszokbol el evente?
Valahogy nehezen tudom elkepzelni, hogy egy apuka-anyuka 6 gyerekkel bemegy a szalonba es ez irant erdeklödik…bar lehet, hogy csak meg nem lattam, közben meg sürün elöfordul.
Na mindegy, en biztosan nem adnek erte ennyit, de nem is tudom ertekelni, mert nincsen 6 gyerekem.
Ez nem a Grand Picasso és nem is a Sharan / Galaxy / S-Max kategória. Ha háromnál több gyerekkel (esetleg felnőttel) akarsz utazni hosszabb távon pláne ha csomagod is van, akkor nem elég a kihajtható pótülés és a megmaradó zsebkendőnyi csomagtér. Nyugaton rengeteg ilyen szaldgál családi autóként is.
Még mindig jobbnak tartom a Lancia Voyager / Chrysler Grand Voyager párost, bár életvitelünk miatt dízelt nem próbáltunk. Az is kb. ekkora autó (5,2 m hosszú, 3 m tengelytávval), de szerintem praktikusabb. Mind a 6 oldalablak nyitható, az ülések padlóba süllyeszthetők, nem kell kivenni – valamint 7 személyesek, vagyis D2 helyett elég rájuk a D1 matrica. Ha valaki komolyan ilyenben gondolkodik, ne hagyja ki.
Ez valóban jónak tűnik! Szerintem jobb választás, mint egy egyterű, praktikussága miatt az értéktartása is jobb lehet!
Elkezdtem értékelni az ilyen józan autókat, lehet azért mert jön a gyerek 🙂
Gyorsan fel is mentem a hahu-ra de alig találtam Proace hirdetést, viszont ez nagyon jónak tűnik, már nem kell kifizetni az új árát de lényegében új autó.
https://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/proace/toyota_proace_1.6_d_family_active_l1h1-11803699