Jöhet a Lexus LC kabriója

Ismét lehet kabriója a Lexusnak, nem is akármilyen!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Év elején debütált, majd a Genfi Autószalonon már pózolt a Lexus LC kabrió változata, ám még csak koncepcióként. Most úgy tűnik, gyártásba kerülhet.

Álomszép kabriót készített a Lexus - írtuk az év elején, amikor Detroitban debütált, majd márciusban, a Genfi Autószalonon már láthattuk magunk is. Hiába volt koncepció, egy kész autónak tűnt. A találgatások persze állandóak az LC kabrió bemutatása óta, s ezeknek persze rendre alapul is szolgál egy-egy nyilatkozat. A legújabb a márka ausztrál igazgatóságától érkezett, és bár csak szóbeli közlés, ennyire még sosem tűnt sanszosnak a nyitott luxusautó érkezése. Korábban is voltak persze utalások a LC kabrió megvalósítása kapcsán, például Pierre Gouteux, a Lexus Europe termék- és marketing szakértője március végén engedett arra következtetni, hogy az ügyfelek és a gyár részéről egyaránt nagy a támogatottsága a projektnek, és már a döntéshozatal kapujában áll a cég.
Most ennél is konkrétabban fejezte ki magát a márka ausztráliai tevékenységeit irányító Scott Thompson. A márka helyi igazgatója a carsales.com.au újságírójával beszélgetve elmondta: „Több mint reális esély van az LC Convertible bevezetésére. Most azt vizsgáljuk milyen lehetőség van a gyártásra.”
Hirdetés

Ha megvalósul az autó, a bemutatására várhatóan már jövőre sor kerül. A motorválaszték gerincét a kupé kivitel két erőforrása adhatja: az 5,0 literes V8-as benzinmotor (477 LE) mellett különösen Európában juthat szerephez a hathengeres benzinmotorra épülő, 359 lóerős hibrid hajtáslánc. Szóba került ezek mellett az LC F sportverzió is, amely a Lexus LS 3,5 literes V6-os benzinmotorjának továbbfejlesztett verzióját kaphatja meg. A hajtáslánc teljesítményét a gyári 415 LE/600 Nm-ről akár 600 lóerőre és 750 Nm forgatónyomatékra emelhetik – ez részben ellentmond a korábbi, 4.0 literes sportmotorról szóló híreszteléseknek, ugyanakkor ezen a teljesítményszinten kifejezetten ütőképes lenne a Lexus nagy túrakabriója.
Amennyire jók az esélyei az LC kabriónak, annyira nincs létjogosultsága Scott Thompson szerint egy kisebb, megfizethetőbb kabrió modellnek. Ezek szerint hiába várunk tehát egy esetleges RC kabrióra, ami kapcsán szintén voltak találgatások nemrégiben. A két modell közé betagozódó, harmadik Lexus kupénak sincs piaci realitása Thompson véleménye szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?