Jövő év elejétől miénk az új B-osztály

Bizakodó tervek a Mercedes-Benz Hungáriánál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez év márciusától új ügyvezető igazgató, a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ingo Fröhlich vezeti a Mercedes-Benz Hungária Kft-t. Fellendülést vár.

[kepallobal=42191.jpg]Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. új vezetője[/kepallobal] A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) adatai szerint tavaly 715 új Mercedes-Benz személygépkocsi talált gazdára itthon, s ebből 666 példány kapott hazai rendszámot – érthető, hiszen külföldi forgalomba helyezéssel milliós nagyságrendű regisztrációs adó spórolható meg – legalábbis addig, ameddig használatuk engedélyezett itthon. A Mercedes-Benz Hungária Kft. élére március 1-én kinevezett, eddig a Mercedes-Benz Financial Services ügyvezetőjeként a Daimler konszern görögországi, új-zélandi és horvátországi vállalatainál dolgozott Fröhlich szerint azonban hamarosan nem lesz így, azaz a parlament által minden bizonnyal elfogadásra kerül az a törvényjavaslat, amely az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezők számára megtiltaná a külföldi rendszámú autók használatát. A cégvezető szerint – nyilván részint utóbbi okból is – idén már háromjegyű személyautó-értékesítési szám, azaz akár 30 százalékos növekedés is várható a csillagos márkától, annak ellenére, hogy ekkor még nem is lesz kapható, az immár minden kétséget kizáróan kijelentve, Kecskeméten, a Mercedes-Benz legfrissebb gyárában készülő B-osztály. Utóbbit 2012 első negyedévére ígérik piacra, s nem titok, hogy padlólemezén három másik kisautó bevezetését is tervezik a németek.
Noha az új A- és B-osztály, valamint a márka másik két, várható kisautójának áráról még semmit sem tudni, Fröhlich utalt arra, hogy a következő generációs Mercedes-Benz kisautókkal olyan vásárlókat is megcéloznak, akik eddig nem is gondolhattak e márka vásárlására: magyarán az újdonságok a mai A- és B-osztálynál olcsóbban - akár 4 millió forint alatti árral is elképzelhetők. Nem titok továbbá, hogy a jelenleginél kedvezőbb árfekvésű modellekkel a márkánál ma 30 százalék körüli flottavásárlói részarányt jelentős mértékben növelni kívánják, hiszen a hazai piacon amúgy csaknem általánosan, 70 százalékos a céges vásárlók aránya. Ezen lépésekkel pedig érthetőek Fröhlich jóslatai, a ma a privátnál jelentősebb vásárlóerőt jelentő vállalati szektor elcsábításával valóban teljesíthetőnek tűnik az ezer példány feletti személyautó-értékesítés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?