Mindenképp a sikertörténetei közé sorolhatja a Fiat az 500-as feltámasztását a 2000-es évek vége felé, hiszen sokak szívét elrabolta a kisautó. Amelynek a második generációja is elérhette volna ezt, ha nem vétenek egy stratégiai hibát a Stellantisnál, ahol elhitték, hogy a közeli jövő is villanyos lesz. Nem lett az. A vásárlók döntöttek és köszönik szépen, de kevesen kérnek a 10 millió forintos kisautókból, de szerencsére a Fiatnál vették a lapot és megcsinálták a hibrid 500-ast.
Az igazsághoz, hozzá tartozik, hogy egy lágy hibrid hajtásláncról van szó. Az 1,0 literes, háromhengeres benzinmotor kap egy kis rásegítést, így a 65 lóerővel 92 newtonméter forgatónyomatékkal ideális városi autó marad. A végsebessége kiviteltől függően 150-155 km/óra, míg a 0-100 km/órás sprintje 16,2-17,3 szekundum. Ellenben a váltó szempontjából nincs különbség, mindegyik 500 Hybrid hatgangos manuálissal készül.
Az ára pedig egyre csábítóbb, ugyanis a Dolce Vita hetek keretein belül most 6 150 500 forinttól hazavihető, így lényegében a piac legolcsóbbjai közé tartozik. Emellett érkeznek a kereskedésekbe a Panda benzinmotoros változatai is, amelyek szintén segíthetnek a Fiatnak, hogy újra felkerüljön az újautó-vásárlók térképére.




