Hirdetés

Kell a tér, de zömében városban menne az autó. Miből szemezzek?

Piaci körkép: benzines kombik 10 éves korig, 1,5 millióig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan megriadnak a dízel autók lehetséges szervizelési költségeitől, s inkább a torkosabb benzineseket választják. Nekik szól e cikk.

Legyen nagy, tehát kombi! Menjen, tehát hajtsa izmos motor! Ne legyen drága a karbantartása, tehát legyen benzines!

Drága dolog az autózás – ezt szerencsés esetben már a vásárlás előtt belátja, illetve végigszámolja az autózásra így vagy úgy, de rákényszerülő halandó. Spórolni természetesen mindenki szeretne, ezért, meg persze a kényszer miatt vesz ma a legtöbb magánvásárló használt autót. A használt, koros, de az átlagosnál még mindig fiatalabb, mondjuk legfeljebb 10 éves autót áhítók egyik legfőbb vásárlás előtti dilemmája a benzines/dízelmotor közötti választás. A képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe tehető a szerényebb fogyasztás a gázolajos motor által, míg a másikba az egyszerűbb szerkezetből adódó, vélhetően szerényebb karbantartási költség. Míg ugyanis turbó és nagynyomású befecskendező-rendszer csaknem kivétel nélkül van az elmúlt 10 évből származó dízelekben, a benzinesek rendszerint feltöltő nélküliek, hagyományos szívócső-befecskendezésűek. A választást persze nem feltétlenül kell hosszas esélylatolgatás és az esetlegesen meghibásodó alkatrészeket latba vevő kalkuláció megelőzze, hanem elegendő lehet azt tisztázni, hogy az adott autót mire és hogyan fogja jövőbeli tulajdonosa használni.

Modern köntös, fényűző felszereltség, akár automata váltó a Renault Lagunában

Sok hosszú út szerepel a tervekben? Érdemes lehet dízelt venni, a szerényebb fogyasztás ugyanis mosolyt fog csalni arcára, ami teljesen talán még akkor sem fog lelohadni, amikor egy komolyabb szervizszámlát kell kifizetni. Ha viszont leginkább városi, rövid utak, több órás eltéréssel szerepelnek a tervekben, klasszikusan munkába be és haza, gyerekekért az óvodába, iskolába járásra lesz az autó, akkor aligha érné meg a dízel. Ha másért nem, hát azért, mert télen rövid utakon sosem fog bemelegedni, nem fog fűteni, de ami még nagyobb baj, hogy motorja sosem fog üzemi hőfokon járni, ez pedig nyilvánvalóan nem jó. Ha esetleg részecskeszűrő is van az autóban, s az nem tudja magát időnként – állandó magas fordulaton, leginkább autópályás hajtásnál – kiégetni, akkor el fog tömődni. Lehet baj ugye a feltöltővel is, ami szintén nem olcsó, s ugyanez mondható el az üzemanyagra kényes befecskendező-rendszerről is. Nem mondjuk, hogy ezekkel feltétlenül lesz hiba egy gázolajos autó esetén, de a pakliban benne van a lehetőség. A drágább javításokat természetesen a benzines autóknál sem lehet kizárni, hiszen azokban is van épp elég rizikó. Katalizátor, futóműelemek, motorvezérlés, légkondi – megannyi lehetőség arra, hogy akár a használtautó-vásárlási kisokosunk szerint legprecízebben kiválasztott és átvizsgált példány is pénztemetővé váljon. Benzinesként viszont kisebb eséllyel fog, a forintokat persze tankolásról tankolásra nagyobb mértékben fogja nyelni, hiszen a benzineseknek magasabb az egy kilométerre jutó üzemanyagköltségük.

Hirdetés

Miként azonban sokan nem kívánnak tőzsdén magas rizikófaktorral sok pénzt keresni, úgy az autóvásárlók között is szép számmal vannak, akik a szerényebb hibalehetőséget többre tartják, mint a kisebb fogyasztást. Ők ugyebár benzinest keresnek. Ha pedig kellemes utazóautót, a család összes cuccát elnyelő, de klasszikus karosszériaformájút, akkor kombit. Ez adta mostani körképünket: 1,6 literesnél nagyobb, de 2,0 literesnél kisebb benzines motorral szerelt kombikat kerestünk, ugyanis autójuk mérete mellett sokaknak annak ereje sem másodlagos.

A keresési feltételeknek megfelelő modellek

Modell Évjárat Kilométeróra-állás Vételár
Alfa Romeo 156 2.0 JTS (165 LE) 2003-2005 112 000-153 000 km 1 290 000-1 375 000 Ft
Chevrolet Lacetti SW 1.8 16V (122 LE) 2004-2005 101 400-148 000 km 999 000-1 100 000 Ft
Citroën C5 2.0 (136 LE) 2003 141 877-158 000 km 990 000-999 999 Ft
Fiat Stilo MultiWagon 1.8 (133 LE) 2003-2004 86 118- 140 000 km 979 000-1 100 000 Ft
Ford Focus Turnier 1.8 (125 LE) 2003 89 000-154 000 km 969 000-1 000 000 Ft
Ford Focus Turnier 2.0 (145 LE) 2004-2007 118 000-185 000 km 1 199 000- 1 550 000 Ft
Ford Mondeo Turnier 1.8 (125 LE) 2003 164 000 km 750 000-850 000 Ft
Ford Mondeo Turnier 2.0 (145 LE) 2006 127 280 km 1 542 542 Ft
Honda Accord Tourer 2.0 Comfort (155 LE) 2003 265 500 km 1 599 000 Ft
Mazda6 Sport Kombi 2.0 TE (141 LE) 2003 154 000 km 1 200 000 Ft
Mitsubishi Galant 2.0 Comfort (133 LE) 2003 176 000 km 1 050 000 Ft
Nissan Primera Wagon 1.8 (116 LE) 2007 270 515 km 1 250 000 Ft
Opel Astra H Caravan 1.8 (125 LE) 2005-2006 nincs adat-232 000 km 1 349 000-1 599 999 Ft
Peugeot 307 SW 2.0 (136 LE) 2003-2006 155 000-224 200 km 849 000-1 590 000 Ft
Peugeot 307 SW 2.0 (136 LE) Automata 2003-2006 99 125-175 000 km 890 000-1 399 000 Ft
Peugeot 407 SW 1.8 (125 LE) 2006 117 121-140 000 km 1 390 000- 1 499 000 Ft
Renault Megane 2.0 (135 LE) 2004 273 130 km 875 000 Ft
Renault Laguna 1.8 (120 LE) 2003-2005 98 000- 179 000 km 699 999-1 400 000 Ft
Renault Laguna 1.8 (120 LE) Automata 2004 230 744 km 899 000 Ft
Renault Laguna 2.0 (140 LE) 2003-2004 176 355-273 130 km 875 000-949 000 Ft
Renault Laguna 2.0 (140 LE) Automata 2005 126 556 km 1 390 000 Ft
Skoda Octavia Combi 1.8 Tour Turbo 2003 126 000 km 1 290 000 Ft
Volkswagen Passat 2.0 (116 LE) 2003 135 000 km 1 399 000 Ft
Volvo V40 1.8 Classic (122 LE) 2003 188 000 km 1 310 000 Ft

A keresett autók skatulyája nem fontos, lehet alsó- vagy hagyományos középkategóriás. A lényeg a motor fajtája és mérete, valamint a karosszéria kialakítása. Meg persze az autó kora, ami 10 évnél ne legyen több, ára pedig legyen legfeljebb 1,5 millió forintos, némi alkut feltételezve a hirdetésben 1,6 millió alatti. Érdekes, hogy az alig több mint 50 tagú találati lista szerint benzines motorral az elmúlt 10 évben alig adtak el kombit. Ez alapján azonban nem szabad változtatni a keresi feltételeken. Ha az autó rövid távokra, városi szaladgálásra lesz, akkor a benzines a jobb választás.

Látványos formájú, de passzentos belterű a Peugeot 407 SW

Kínálat pedig – ha nem is bőségesen, de azért van. A sor elején például a nem épp a megbízhatóságáról és tartósságáról híres, és nem is tágas utas- és csomagterű, de formája és – korrekt állapotban – vezethetősége miatt sokak által kedvelt Alfa Romeo 156 SW áll. Követője a leginkább az ára miatt kedvelhető Chevrolet Lacetti SW, mely megbízható ugyan, de torkos és szinte lélektelen. Kapaszkodjon meg mindenki, utóbbi kettő közül a sokak által „ledévúzott” Chevrolet a drágább. Az Alfához hasonlóan olcsó a hidropneumatikus futóművel szerelt, jó állapotban nagyon komfortos Citroën C5 is, mely 565-1660 literes csomagterével lassan a szobafestők kedvence lesz. Ez persze a legtöbb – összeállításunkban szereplő – modellről elmondható, hiszen olcsó és jellemzően nagy rakterű sorozatok.

Klasszikus formával, óriási raktérrel csábít a Ford Mondeo

Az említett címre jó eséllyel pályázik az 1.8 literes, 135 lóerős benzinesével több példánnyal is 1 millió forint környékén kínálkozó Fiat Stilo MultiWagon és a Ford Focus/Mondeo kombipáros is. A használtautó-piac szépsége, hogy 5-10 évesen már alig van különbség az újonnan még komoly mértékben eltérő árú, alsó- és hagyományos középkategóriás modellek között. Legalábbis márkán belül, például az amúgy is átlag feletti értékvesztéssel sújtott Fordnál így van ez. Vannak viszont márkák, amelyek jobban őrzik valahai árukat. Honda Accordot például mindössze egyetlen példánnyal, több mint 270 ezer kilométerrel találunk 10 év és 1,6 millió forint alatt, s a Mazda6-oson is látszik, hogy elismert autó. Nem úgy a valaha exkluzív, mára elfeledett Mitsubishi Galant, vagy még a ma is megkapható, sportos Lancer.

A lista legmodernebb és minden bizonnyal legjobb autója is a 2003-ban megjelent Honda Accord

Az egyetlen listánkba került Nissan Primera legfiatalabb, 6 éves életkorával hívhatja fel magára a figyelmet, van azonban ennyi idős Ford Focus is – alig kisebb utastérrel, szerényebb futással és sokkal jobb vezetési élménnyel. Az Opel Astra H-k kombiként és nagy motorral egyértelműen drágák. Igaz, a kevésbé jó hírű Peugeot 307 sem sokkal olcsóbb, de legalább van hétülésesként és automata váltóval is. Utóbbihoz mérten szerény felárral kapható a 407 SW, melyről a hirdetők is leginkább csak azt tudják elmondani, hogy „gyönyörű”. Renault Lagunából újfent kínálkozik automata is – kifejezetten olcsón, s még filléresebb a Mégane, ami szintén kapható izmos, 2,0 literes benzinmotorral is. Turbós benzinesként unikum a Skoda Octavia kombija – még az első szériából. Az egyetlen, kritériumainknak megfelelő Volkswagen Passat kitűnőnek mondott, a róla készített fotók nem tekinthetők annak, leginkább azt mutatják jól, hogy frissen kiadott rendszám van rajta; ha külföldről jött, szerény futása fokozottan hihetetlen. Listánkat egy Volvo V40 zárja. Az a V40, melyet 2004-ben váltott a V50, s ami még a Mitsubishi Carismával közös alapokra, Hollandiában épült.

Turbós benzinesként keresésünkkor egyedül a Skoda Octavia első modern kiadása kínálkozott

Magas futás, átlag feletti fogyasztás, inkább csak tűrhető, mint jó állapot, ezekkel kell, hogy szembenézzen, aki viszonylag erős, benzines és kombi autót szeretne. Az viszont igaz lehet, hogy nem kell horribilis szervizszámlákra számítson, ha korrektül karbantartott, valós jellemzőkkel eladott példányt talál. Miből érdemes keresni? Megfelelő áron nyilván mindenből. A megbízhatósági etalonnak számító Honda Accordért a 1,5 millió sem sok, 1-1,2 környékén remek lehet egy Focus vagy egy Mondeo. Utóbbi természetesen nagyobb, előbbi viszont megbízhatóbb. Ennyiért persze sok érdekes autót, például viszonylag szerény futású, automata váltós Renault Lagunát is lehet kapni. Vevői döntés, hogy a kényelem vagy a vezethetőség, a luxus vagy a megbízhatóság a fontos. A francia modellek jellemzően kényelmet és luxust, a németek és a japánok inkább vezetési élményt és megbízhatóságot adnak – természetesen 10 éves autóknál mindennél fontosabb az előélet, így a kínálatból leginkább a talált példány múltja kell döntsön. Lehet jót találni ilyen paraméterek mellett is, hogy mennyire, azt pénteki használttesztünk fogja elmondani.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 05:11
    Permalink

    A Toyota Avensis kombikat kivonták a forgalomból, vagy betiltották? Mi lehet az oka, hogy nem szerepel a cikkben? Igaz, hogy csak egyet találtam, de van a feltételnek megfelelő kombi Ave.

  • 2017.10.30. at 05:11
    Permalink

    Nna, jó volt olvasni. Pont ugyanebben a kategóriában mozogtam, amikor lecseréltem a Legendet. Csak számomra valamiért fontos volt a komolyabb teljesítmény is a józan érvek mellett, így én igyekeztem a legjobb teljesítmény/fogyasztás/fenntartási költségek arányt megtalálni. 1998-as Mercedes-Benz C200 T Kompressor lett. 192 Le és 285 Nm, de városban 9,5 l-rel elvagyunk. Az alkatrészek könnyen elérhetőek és relatíve olcsók. Megbízható, masszív konstrukció, igaz, hogy a kompresszor lehet egy plusz hibaforrás, de ez a Root-elvű kompresszor mégiscsak egy kb. 60 éves technika. Kiforrottnak nevezhető. 🙂

Vélemény, hozzászólás?