Kémfotón a Lexus hétüléses szabadidő-autója

Hamarosan itt a hétüléses Lexus RX, azaz a TX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikai piacon a hétüléses SUV elvárás. A Lexus eddig csak öt üléssel kínálta az RX-et de hamarosan jöhet hétüléses változata, a TX.


Korábban már volt szó arról, hogy az RX-nél picivel nagyobb, hétüléses autót tervez a Lexus. Jeff Bracken, a gyár elnökhelyettese egy interjúban úgy fogamzott, hogy hamarosan bemutatják új hétüléses szabadidő-autójukat.
Hirdetés
A kémfotókon szereplő, a megszokott RX-nél nagyobb autó lehet ez a szóban forgó modell. Állítólag a Lexus-dílerek lobbizták ki a hét férőhelyes SUV modellt, ilyet ugyanis eddig nem kínált a cég, pedig a vásárlóknak ez kellett volna. Ami biztos, hogy az RX-re épül ez a változat is, de korábbi riportok szerint saját neve lenne: TX. Az még nem teljesen egyértelmű, hogy csak Amerikának szánják, vagy Európában is része lenne a kínálatnak. A hajtásláncok között nyilván lesz hibrid és sima benzines, ahogy az RX-ben is, talán idővel még az új kétliteres turbómotort is megkaphatná.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?