Kiderült az új Skoda Octavia ára – nem szerény, de apasztható

Milliós kedvezménnyel rendelhető az új Skoda Octavia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha egyelőre csupán egyetlen motorral is, de megjelent a Skoda konfigurátorában az új Octavia kombija. A látványos autó gazdagon felszerelt, nem olcsó, de vaskos kedvezménnyel előrendelhető.


Az új Octavia novemberi debütálásakor is tudtuk már, hogy először a kombi lép belőle piacra. Az első autók márciusra várhatók, de aki mondjuk áprilisra már saját új példányt szeretne, már most előrendelheti autóját. Az első verziók bekerültek a márka konfigurátorába. Egyelőre csakis a Combi Octavia, az is csupán az 1.5 TSI Evo (150 LE) benzinmotorral és kézi váltóval, fronthajtással, Ambititon és Style felszereltséggel érhető el, de az extrák tekintetében szabadon konfigurálható. Az alapár nem szerény, 8 179 000 forint, de egyrészt a felszereltség sem az - a kifutó modellhez képest kapunk digitális műszerfalat, fűthető első üléseket, sötétített hátsó ablakokat, városi koccanásgátlót és sávtarót, elektromos rögzítőféket, az okostelefonunkat az érintőképernyővel összekapcsoló SmartLink rendszert, Bluetooth kihangosítót és digitális rádiótunert is az amúgy 8 hangszórós hifihez. Már az alap Octavia is eső- és fényszenzoros, elektromos belső tükrös, minden fényszórója LED-es, tolatóradaros, kétzónás automata klímás. Az alapellátmány is elárulja, az Octavia is erős kanyart vett a prémiumautók felé, ezt egyébként az opciók sora is aláhúzza, temérdek egyéb mellett head-up display, azaz vetített kijelző, parkolóasszisztens, adaptív lengéscsillapítás és távolságtartós tempomat, ergonomikus ülés, háromzónás klíma és hátsó ülésfűtés, láblendítéses és/vagy távirányítós csomagtérnyitás, panorámatető és programozható állófűtés is elérhető.
Hirdetés

A listaár már a konfigurátorban is egy híján 900 ezer forinttal apasztható, ha bepipáljuk az "árkedvezmény" kötelező opciót, de a márkától megszokottan saját finanszírozásukkal további 300 ezer forinttal mérsékelhető. Ezekkel és az Octavia növelt méretével, finomabb jellemzőivel már nem is olyan vészes az 1.5 TSI ACT 7 millió forint alá tolható vételára, pláne annak tudatában, hogy ez nem az alapverzió, hanem a középső benzines. Lesz egyébként a dízeleken túl még mild és plug-in hybrid, de még CNG-s verzió is - alapvető adataik bemutatónkban láthatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.01.17. at 11:19
    Permalink

    8,2 milliós alapár egy szar, unalmas “szürkeveréb” skodáért? Ne mááár!
    Számomra ez a mai nap vicce!
    🙂
    Mikor értik már meg ezek a süket autógyárak, hogy nem tök felesleges parasztvakító kütyükhöz akar a legtöbb ember autót venni, hanem fordítva! Autóhoz, a tényleg hasznos kütyüket!

  • 2020.01.17. at 15:11
    Permalink

    “1-2 éves, maximum 15-20 ezret futott, garis autóra gondoltam. ” Nyilván sohasem vettél még új autót és beszopod azt hogy valaki eladja az újat 3 millás értékvesztéssel 😀 Ezeknek az 1 éve 15-20 ezret futott auóknak a nagyrésze 50-80e km-t futott autó, direkt neked adják el aki elég madár hozzá, hogy megvegye. Akinek van esze az megveszi újonnan 2 milla kedvezménnyel és az bizony új lesz.

  • 2020.01.18. at 15:51
    Permalink

    Szerintem teljesen reális az ára. Ha egy ilyen méretű, teljesítményű, és felszereltségű autó 7 millió alatt kapható, az teljesen versenyképes a konkurenciával. Aki egy kicsit is képben van a Skoda árpolitikájával, az tudja, hogy az akció nem a piaci bevezetés miatt van, hanem ez egy “örökös akció”, hiszen a kifutó modelleknél – és összességében valamennyi Skodánál – megvan ugyanez, vagy más hasonló akció.
    A használt autót soha nem szabad a használttal hasonlítani. Régebben – amikor nem volt pénzem új autóra – én is hangoztattam, hogy soha nem veszek új kocsit. De ez 2000 után volt egy kicsivel, amikor 3 éves autót simán meg lehetett venni az új árának a feléért, sőt édesapám egyszer vett egy 3 éves 15 ezer km-t futott kocsit az új ár 45%-áért. A 2008-ban kezdődő válság után egyrészt nem nagyon volt eladó 3 éves, másrészt ma a 3 éveseket nem kapod meg féláron. Manapság az is fontos, hogy ami 5 éve még a prémium kategóriában (BMW, Merci, Audi) sem volt elérhető, azt ma megkapod már egy új Renault Clioban, de lehet, hogy még egy Suzukiban is.
    Sok autóm volt, jelenleg egy céges Octaviát használok, de ha holnaptól saját kocsi kellene vennem, nagy valószínűséggel elsőként az Octaviára gondolnék.

    • 2020.01.18. at 16:03
      Permalink

      Úgy-úgy. Kolléga a nem létező autókat is látja 8-9M között, pedig belinkeltem neki, hogy 9,1M a legolcsóbb használt Superb hahu-n. Mivel egyikünk se ismeri a fenti autót, így csak kilóra tudjuk minősíteni, márpedig elég jó ár/érték arány ez.

      • 2020.01.18. at 16:08
        Permalink

        Szerintem csak annyi a különbség, hogy te a kombikra kerestél, ahol valóban 9,1-nél kezdődik a kínálat, ő meg nem jelölte be a kombit, így hozza az 5 ajtósokat is, és ott tényleg vannak autók 7,2-től kezdődően. Sőt sokat futottak még olcsóbban is. De ugye a kínálat többsége dízel, a néhány benzines meg 2.0 TSI, szóval nehéz hasonlítani. Egyébként Octavia kombiból az 1-2 éves keveset futottak simán 6 millió fölött vannak, akkor meg már egy új 7-ért, ami ráadásul sokkal jobban felszerelt.

        • 2020.01.18. at 18:43
          Permalink

          Suba a subához, kombi a kombihoz, nem? Az ilyen használtakat pont nem éri meg hazavinni, le kell sírni az új árát. A sokat futott fiatal megérheti, mert autópályán szeret lenni a motor.

    • 2020.01.18. at 21:56
      Permalink

      Opel Corsa 1.2 130 lovas automata 6,7 millió listaáron, nekem nem tűnik drágának az Octavia kombi. A Superb csomagtartója érdemben nem nagyobb, hirtelen nem tudom, miért venném azt.

  • 2020.01.19. at 06:41
    Permalink

    Nálunk a cégnek van ilyen is, olyan is, kb 2 évesek, mindkettőn kombi. A Superb tán van 3 éves is, de anyagában szubjektíve sokkal komolyabb autónak tűnik, mint az Octavia. A méretkülönbség is zongorázható. A sofőrök is jobb véleménnyel vannak a Superb-ről, márpedig ők autentikusak, mert folyton úton vannak…Hát én még mindig azon vagyok, hogy inkább elviselem az uraságtól levetett minőségibb cuccot, mint az új silányabbat. Persze ezen is lehet vitatkozni, ez az ÉN véleményem.

    • 2020.01.19. at 17:26
      Permalink

      De ez az összehasonlítás a jelenlegi (most már korábbi) Octavia és a Superb között történt, ez pedig az új Octavia. A Superb 18 centivel hosszabb, a tengelytávja is 16 centivel nagyobb, mint a korábbi Octaviának. Más kategória a kettő. Először azt kell eldönteni az embernek, hogy milyen kategóriájú kocsit szeretne. Utána kell megnézni, hogy meg tudja-e (és meg akarja-e) fizetni az újat, vagy használtat vesz. Persze az is egy gondolkodás, hogy egy új Octavia árán vesz valaki egy néhány éves Superbet. Méretben az új Octavia nem sokat változik (szerintem átlagos családnak több, mint bőven elegendő), de minőségben nagy előrelépés lesz (legalábbis a cikkek szerint). A képek alapján is úgy tűnik, hogy nagyon más autó belül (is). Szóval az új Octavia jobb a jelenlegi Superbnél is……. aztán egyszer majd lesz új Superb is.

  • 2020.01.19. at 17:45
    Permalink

    Igen, a Te véleményed is respektálható! Valóban azon dől el a dolog, hogy mekkora autót akarunk. Nyilván egy új Octavia technikailag jobb, mint egy 3-4 éves Superb! Rettentő gyors a fejlődés. Amihez rég 10 év kellett, most elég 2 is. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy minden új autó túl van árazva. Megjelenik a hirdetésekben egy full extrás patyomkin változat. Belelkesülsz, aztán rádöbbensz, hogy ha tényleg olyat akarsz, ami a bemutató autó volt, sok milliót rá kell pakolnod az akciós, vagy a sima bevezető árra, amit később, ha el akarod adni a kocsit, a kutya nem fizet meg…Mocsok marketing módszer. Hát ez van, mindenki döntsön szíve szerint.

Vélemény, hozzászólás?