Kistestvért kaphat a Toyota GT86
Tokió előtt frissen: itt a Toyota S-FR, a márka legmenőbb tanulmánya
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Japán viccautónak néz ki, gülü szemeket és kanárisárga fényezést kapott, közben ez egy rendes, hátsókerekes sportkocsi. Ez a Toyota S-FR.
Formájával egyértelműen az 1965 és 1969 közötti Toyota Sports 800-ra utal az S-FR. A Toyota törekvése, hogy újradefiniálja magát, mint sportos gyártó
A Toyota már most, a Tokiói Autószalonra tervezett hagyományos bemutató előtt online leleplezte legújabb tanulmányát. Jegyezzük meg a nevét, mert az S-FR az elmúlt időszak legjátékosabb, a vezetést önmagáért szerető puristák szemében leginkább autószerű kreálmánya. A hibridek és a tüzelőanyag-cellás autók mellett itt van végre valami igazi, egy benzines hátsókerékhajtással. A hónap végi szalonon lesz élőben látható a kocsi, de képeit már most átnyálazhatjuk. A koncepció lényege, hogy egy sallang nélküli sportkocsit dobjanak piacra, aminek a lényege a vezetési élmény. Az F-SR így a GT86-hoz áll közel.
Nagy arc, elnyújtott ovális fényszórók és a sárga testhez passzoló fekete tető. A klasszikus hátsókerekes arányok hosszmotort sejtetnek
Hossza csak 3990 milliméter - ez a mai kisautóméret, szélessége 1695 mm, magassága 1320. Van viszont egy egész tisztességes, 248 centis tengelytáv, amivel már az egyenesfutása is egész jónak ígérkezhet. A gömbölyded cukiság tanulmányként csak négyüléses, de szériaváltozata lehetne papíron ötüléses is - bár a beltér nem egy hodály, de legyen ott a lehetőség. A kocsi belseje talán jobban hangsúlyozza az egyszerűséget, mint az élénk színű külső. Van egy digitális műszerfalunk, a kilencvenes évek hangulatában és mellé alig pár kapcsoló a klímának, továbbá az indítógomb, egy USB-aljzat és egy töltőcsatlakozó.
Szögegyszerű és ránézésre ideális a csapatáshoz a kabin. Ne tévesszen meg a jobbkormányos kialakítás, a sebváltó és a kézifék is kellőképp közel van a jó szögben álló kormányhoz
A képeken hangsúlyt kapott a hatfokozatú váltó rövid karja, de a Toyota eddig nem árulta el, hogy pontosan milyen motor is hajtaná az S-FR-t. A japánok közvetlenséget, klasszikus vezetési élményt ígérnek, ezt szolgálandó független felfüggesztéseket és egy kellően fickós motort. A kocsi egyszerűségével a Toyota kikacsint a drifterekre és a tuninghívőkre. Egy korábbi pletyka szerint az 1.5-ös négyhengeres, 130 lóerős szívómotor is azért kerülne bele, mert jobbak a gázreakciói, mint egy turbósnak (az 1.5-ös motor kapcsán pedig eszünkbe juthat Mazda-Toyota együttműködés). Akinek meg kell az erő, annak a gyártás beindítása után alig pár hónappal már fognak kínálni turbós és kompresszoros átalakító kiteket a legnevesebb japán és amerikai tuningcégek. Apropó gyártás, ha igazak a pletykák, már 2018-ban az úton lesz a szériaváltozat.
Kár ehhez bármit hozzáfűzni, hiszen már százszor leírtam, így inkább csak egy jót röhögök rajtad, te szerencsétlen. 😀
Ezen a fórumon egy agyagedény van – valószínűleg több néven – akit ki kellene ebrudalni és akkor lehetne a műszaki dolgokra koncentrálni.
Ehhez jogod van.
Ahhoz is jogod van, hogy ennek hangot adj.
Amihez nincs jogod, hogy arról alkoss véleményt, aki ezt nem úgy gondolja, ahogy te.
Egészen biztos lehetsz, hogy a te kedvencedről is rengetegen vélekednek úgy, ahogy te fentebb leírtad s azok mind rendes, tisztességes, értelmes emberek, Szokj ehhez hozzá!
Van ennek nem egy ellenpéldája, csak az nem veszi észre aki nem akarja. Mellesleg pont erre utaltam az elején, hogy régen fikaparádé nélkül is elfértek itt más nézetekkel az emberek. Még meggyőzni sem akarták egymást, nemhogy leoltani egy urban legend miatt:) Nem ragozom tovább, folytasd ahogy jól esik…
Nem tudok olyan technikák iránt alázattal lenni, ami az embert hoszú távon lelki beteggé teszi, a családi büdzsét megcsapolja, a pénztárcát kiapasztja, a kedvemet szegi és megingat a vezetésbe vetett hitemben. Amikor nagy nehezen összespóroltunk egy nyaralásra valót, és előtte elromlik a kocsi, nem tudunk menni – a gyerekek szomorúak, apa, anya dühös. Tudod, mire akarok kilyukadni. Európa egyre inkább ebbe az irányba halad, míg Távol-Keleten máig szempont az olcsó fenntarthatóság. Az ő autóik iránt vagyok alázatos, ahogy ők is ilyen népek, ez köztudott.
Jó helyen is vagyunk – a Toyota ennek az élmenője. Nem tértünk el a tárgytól. Haladunk.:)
A jó (Toyota) és a rossz (VW) harca….
😀
Az legalább egy fontos dolog, kivételesen a szemünk előtt íródik a történelem. De aki kicsit is műszaki beállítottságú, az alázattal van a technika iránt és nem azt nézi, hogy ez most német vagy japán. Sőt nem kezd el csak ezért fikázni valamit, ugye? 🙂
Ami itt nap mint nap zajlik, az van az életben is. Ebben az országban semmit nem lehet kulturáltan véghezvinni. Mulatni sem tudunk normálisan, díbolás, szemetelés, ordibálás, verekedés nélkül. Pont a fórumozás menne kulturáltan? Itt sem hazudtoljuk meg magunkat, mi magyarok.
Amúgy kismiskák vagyunk azokhoz képest, akik a migráció témakörében okoskodtak/-nak más oldalakon. Ott 100 hozzászólás fél óra alatt jött össze.:)
Van, aki szeret beszélgetni. A trollok, a vállaltan másokat vegzálók miatt lehet, hogy a FB profil lenne tényleg a jó megoldás. De a letiltás mindenképpen.
Egyébként ha csak a cikkek érdekelnek valakit, akkor hogy lehet, hogy mind alatt ott sérteget másokat?
Pár éve pont azért regisztráltam ide, jó volt a társaság és ha valaki trollkodott akkor azt közösen figyelmen kívül hagyta mindenki. Teljesen más értékrendű emberekkel, más igényekkel és elvárásokkal tudtunk beszélgetni egy modellről vagy újdonságról. Akár egymástól tanulva, nem fossáfikázva közben a másikat. Ma már sokszor akkor sem írok le valamit ha tudom, hogy igazam van, úgyis ráugrik valamelyik fikajancsi mert nem japán, vagy mert az. Ezeknek mindegy, és amúgy neked is.
A legjobb az lenne, ha egyáltalán nem lehetne kommentelni. Soha. Alaposan megfogyatkoznánk, de aki akkor is itt lenne, az biztos, hogy az autós hírek miatt jön ide és nem másért.
Már többen javasolták az ignorálás funkciót, lehetne automatikus is… vagy akár csírájában is el lehetne fojtani a személyeskedést az apró csipkelődéseknél is a komment törlésével, sőt lenémítani pár napra egyes regisztrációkat, sok itt a lehetőség egy admin számára.
Kicsit off: a facebook-os belépés egy böngészőből sem működik, érdekes viszont, hogy a céges fb-ről gond nélkül be tudnék lépni bármelyikről. Ez mitől lehet? 😀
Bebizonyíthatod.
Most is te csinálod.
Ez a Toyota is hasonló pacekkal „néz ránk”, mint a Daihatsu Copen vagy a Suzuki Capuccino. Ott az ilyen külsejű autókat dögösnek, szépnek látják, errefelé viszont szokatlanok. De nem lehet tőle elvitatni ettől függetlenül az érdemeit. Bár én továbbra is sajnálom, hogy nem felfelé mozdultak el(Gt86-nál egy nagyobb sportkocsi). Ebből az autóból nagy valószínűséggel Európa nem fog kapni, vagy ha igen, módosított frontrésszel. Az egész olyan, mintha azt akarták volna, hogy az eleje és a hátulja hasonlítson. Az A-oszloptól hátrafelé nagy baj nincs is vele, de az orrát elrontották.
Te lennél az első, akit innen kitennének „rendrakás” címszó alatt, mint a legarrogánsabb kommentelő. Akarod-e még magad alatt vágni a fát?
Az igazi autókedvelők meg a cikkeket elolvasni jönnek ide – szóval ha kitiltják a fórumról, az nem oszt és nem szoroz neki. Ilyen vagyok én is.:)
És ez az alak kedves Balázs e cikk alatt menőmanó.
Figyelem az eseményeket.
Üdv!
Kedves Balázs!
Végig kell nézni, hogy hogy jutott ide a csevegés. Aztán annak az alaknak, aki elkezdte sértegetni a többit, azt kellene mondani, hogy ki leszel innen b….va barátom, ha nem hagyod abba. Aztán ki is kellene b…ni innen kedves Balázs, nem bambán nézni mint Merkel anyu, ahogy 2-3 manusz szátq….ja a fórumotokat. És ezt megcsinálni a többi cikk alatt is, mert az azért mégse járja, hogy valakinek az a küldetése, hogy másokat vegzáljon és ezt arogáns módon le is írja, ki is emeli.
Szóval kedves Balázs, nem lehetne kicsit rendet tenni itt?
Szerintem.
Ez az, keverd ide a nyulat is…Egy David Attenborough veszett el benned.
De legalább első vagyok. Gondolom, s3000 kolléga nem bánja, hogy már nem ő tündököl a pódiumon:)
Érdekes, egyből tudtad, melyik oldalra kell menni szarvasmarhát ábrázoló fotóért. Gondolom, napi szinten megfordulsz ott:) Home sweet home:)
Kedves hozzászólók!
Nem lehetne egymás minősítése helyett megmaradni az autóknál? Például itt ez az egész érdekes Toyota.
Üdv.
HB
A fórum büszkesége, a dobogó legfelső fokán álló nyúlszáj. Csodáljuk az ő képét áhítattal:
[url]http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/4-565.jpg[/url]
Az egy másik sztori, amibe beledumáltál.
Ha lenne annyi eszed, amennyi nincs, akkor megnéznéd, hogy mely orbitálisan ostoba hozzászólásodra küldtem a rólad készült, amúgy nagyon mesteri fotót. De hát nincs ennyi eszed, így a birka jelző is tökéletesen alkalmas rád.
A képen szimplán egy marha van, akárminek is nevezed. Ha örömmel tölt el, akkor tényleg nézegessed. :-DDD
Aszongya:”Birkák.” És belinkel egy szarvasmarhát:)
Kempi, ez nem a te napod. De holnap is nap lesz! Várunk sok szeretettel!:)
(De ahogy látom, egy magabiztos kiállású, domináns alfa egyed van a képen. Valóban ilyen vagyok, emberi külsővel. Köszönöm, hogy méltatsz:)
Felálltál oda.
Le is fotóztak téged.
Meg is tapsolunk a kép láttán. Kapitális példány vagy tényleg.
[url]http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/4-565.jpg[/url]
Birkák. 😀
Nem mondod komolyan…a francba, utálok második lenni. De azért „never say never” alapon még bármi megtörténhet! Az én dobogómon viszont csak Kempelen szerepel, minden fokán az egyik énje foglal helyet! Bravúros teljesítmény és egyben orvostudományi szenzáció:)
Ki kell hogy ábrándítsalak, fényévekkel le vagy maradva s300 Mesterhez képest! Még nagyon sokat kell tenned ahhoz is, hogy egyáltalán a padavan-ja lehess!
A paranoid skizofrénia tünetei láthatók a fiúknál, úgy néz ki ragadós! 😀
Klasszikus Rejtő idézettel-definiálatlan- élve „azt álmodtam hogy 2 macska vagyok, és játszom egymással” !
És ezt itt mind én írtam volna? A helyi idióták meg engem győzködnek 4-szeresen?
Gé is én vagyok csipák!
Már öten vagyok!
Aki nektek ellentmond kubikos, nyúlszáj, dipotria és utolsó va(s)cs(i)ora, az mind én vagyok egy személyben! Muhahahahahahaha
Szerinted megelégszem azzal a második hellyel? Addig nem nyugszom, amíg a dobogó tetején nem állok…az a természetes közegem.:)
debilitas mentalis -al vizsgáltak már? Nem ártana felmenned a területileg illetékes pszichiátriai gondozóba!
Összehányni Európában szoktak. Ez kérem szépen, össze van rakva, mint annak a rendje.
Ronda ízlésficamos egy autót sikerült összehánynia a Toyotának, gyerek méretben! Jobban tették volna ha egy normális -avensis- méretű autóból készítenek sportkocsit, nem pedig egy gokartból. Ez így komolytalan.
Ismét egy értelmes hozzászólás.
Látom, azért a röhögéstől már elment a kedved.
Látom, mindenki a kinézetével van elfoglalva. Ezek szerint senki sem vitatja, hogy egyébként egy remek autó lesz. És ez így van rendjén.
Próbálj meg nem válaszolni ha nem kérdezlek kutyuli.
Eehhh… Mi ez a mutáns torzszülött?
Mind a kettő külön külön egész jól néz ki, így gondolom jót röhögsz a saját hülyeségeden.
Mondjuk nálad ez mindennapos.
Mintha a Gt86 és a Yaris közös gyerekét látnánk 😀
A szokásos ázsiai köpedelem,kétes nemi identitásúaknak:)
A formát ihlette:
[url]https://www.google.hu/search?q=m%C3%A9lytengeri+hal+k%C3%A9pek&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0CCkQsARqFQoTCPvzqvS3vMgCFQs-FAodM0AHYQ&biw=1280&bih=887#imgrc=suRiMLrLDb5moM%3A[/url]
Legnagyobb sajnálatomra a Toyota pont az ellentéte lett a sportos autóknak.
Még az írmagját is kiirtották a márkából. Mellesleg a legtöbb japán gyártó ezt tette, de a Toyota fejlesztette tökélyre. Szomorú.
Jelenleg kezdenek éledezni, de nagyon lassú a folyamat.
Sehol nem hallottam egy Auris TS-ről vagy hasonlóról. Egy ekkora gyártónak minden kategóriában kéne kínálnia egy sportos modellt. Az új kétliteres turbó pont illene az Aurisba 240 lóerővel.
Ez a rút béka meg egy vicc. Komolyabban kéne ezt csinálni.
„A Toyota törekvése, hogy újradefiniálja magát, mint sportos gyártó.”
Ez jól hangzik, de nem gondoltak arra, hogy a legnagyobb legendájukat is újra kéne éleszteni(Supra)? Abból, hogy a Honda újraértelmezi az NSX-et, ők is levághatták volna, hogy ez egy jó irány lenne(micsoda óriási várakozás övezi az új NSX-et is!). Remélem, csak arról van szó, hogy ez a kis járgány meg a GT86 még csak az „előétel” – a főfogás még hátra van…Csak az LFA-t kéne lebutítani egy kicsit, kész lenne az új Supra.