Kőkemény terepjáró lehet a legnagyobb smart?

Merőben új modellekkel jelentkezik a smart, mióta kínai fennhatóság alá került

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kétes minőségű szükségmegoldások korának vége, a következő modell lehet a valaha volt legnagyobb és legvagányabb smart.

A kínai tulajdonlás kezd egyre inkább pozitív jelzővé válni, az exhumált MG sikert sikerre halmoz, a Volvo eladásai is jól muzsikálnak, a smart pedig egy sokkal vonzóbb modellpaletta építgetésével foglalatoskodik, amióta felerészben a Geely kezében van a cég. A Mercedes éra alatt nem túl tartós és minőségi modelleket próbáltak rásózni a vevőkre, a mostani típusok sokkal komolyabb és tartósabb benyomást keltenek.
Hirdetés
A koncepcióként megvillantott modell lesz a kínai smart harmadik típusa, és az eddigi legnagyobb. Méretét tekintve pontos információval nem szolgálhatunk, de biztos, hogy nagyobb lesz a #3-nál, ami 4,44 méter hosszú. A névadást nem agyalja túl a smart, a #1 után érkezett a #3, a legtestesebb típus pedig a #5 nevet kaphatja. Egyértelműen terepjárós irányba tolták el a modellt, jelentős a hasmagasság, a felnikre terepgumikat szereltek, emellett még ágterelő huzalokat is kifeszítettek, amelyek felvetnek némi gyalogosbiztonsági kérdést, így ezt várhatóan elengedik a szériaváltozat esetén. A megszokott módon kizárólag villanymotorral kalkulálnak, a #5 összkerékhajtását két motor garantálja. A 100 kilowattórás akku villámtöltéssel 15 perc alatt feltankolható 80%-os szintre, WLTP szerint 547 kilométer a maximálisan megtehető hatótáv. A Mercedes-Benz GLB-re hajazó modell szériaérett változatát nagy valószínűséggel még az idén leleplezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?