Komolynak tűnik: bemutatkozott a Mercedes GLC

Íme a Mercedes-Benz GLC, a GLK utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az előzetes videó után nem meglepő, hogy a Mercedes-Benz megmutatta a GLK-t váltó GLC-t, azaz az aktuális C-osztályra épülő szabadidő-autót.


Formájával nem hoz sok meglepetést a Mercedes méretben második SUV-ját, a GLK-t váltó GLC. Az alapjait adó C-osztályt és a kisebb GLA-t, valamint a nagyobb (ex ML) GLE-t ismerve nem lett volna kihívás megálmodni, vélhetően a gyári dizájnereknek sem volt az. A forma mind az off-road megjelenéshez, mind a majdan állítólag AMG-variánshoz is jó alapot ad. Panorámatető, alu tetősín a külsőhöz, karbon- és fabetét a belsőhöz egyaránt elérhető.
Míg kívülről csak felsejlenek a C-osztály vonásai, a műszerfal egyértelműen mutatja az erős kötődést. A középső 7, opcióként 8,4 colos kijelző a márkától megszokott fix szerelésű, a kárpitválaszték viszont komoly mértékben variálható, akár Nappa bőr is elérhető.
A GLK-hoz mérten 12 centivel növelt, a méretosztályban igen nagy, 2,87 méteres tengelytáv nagy, a korábbinál csaknem 6 centivel nagyobb hátsó lábteret ígér, nőtt a belső szélesség is elöl-hátul, a csomagtér ülésdöntéssel már akár 1600 literes lehet.
Hirdetés
A kezdeti kínálat csakis összkerékhajtású verziókat sorol, az egyetlen benzines (GLK 250 4Matic) 2,0 literes turbós, 211 lóerővel és 350 Nm nyomatékkal. A 2,1 literes dízel 170 és 204 lóerővel, illetve 400/500 newtonméterrel érhető el. Nemcsak az összkerékhajtás, hanem a kilencsebességes (!) 9G-Tronic automata váltó is alapáras. Az osztályban elsőként hibridet, rögtön konnektorból tölthető plug-in hibridet is hoz a Mercedes, a GLC 350 e 4Matic a 211 lóerős benzinesen alapul, de még egy 116 lóerős villanymotort is rejt, 5,9 másodperces 100 km/órára gyorsulást és 235 km/órás végsebességet ad, ami viszont fontosabb: 34 kilométert tisztán elektromosan, benzinégetés nélkül is képes megtenni. Fogyasztási értékek most még nincsenek, de bizonyosan igen szerények lesznek, legalábbis az EU mérési ciklusa szerint.
A GLC a gyári infók szerint mintegy 80 kilogrammos tömegcsökkentést hoz elődjéhez, a GLK-hoz mérten. Extrakínálata a közel két évvel ezelőtt debütált S-osztályéval vetekvő, még szintszabályzós légrugós futómű, mindenféle sofőrsegéd és head-up display is elérhető lesz hozzá. A csúcsváltozat, a 4,0 literes V8-ast hozó AMG variáns érkezése jövőre várható, közel 500 lóerővel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?