Kompromisszumok nélkül – Beültünk a Ford Mustang Mach-E-be!

Hamarosan már itthon is találkozhattok a Mustang Mach-E modellekkel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kompromisszummentességet ígér a Ford a Mustang Mach-E-vel kapcsolatban. Szóval várhatóan gyorsan tölthető majd, messzire jut egy feltöltéssel, miközben sportos marad.

Ismét bebizonyosodott, mennyire csalókák a képek, a gyári sajtófotók egy-egy új autóról. A Mustang Mach-E esetében is pontosan ez a helyzet. A képeken csupán egy újabb kupés tetővonallal megrajzolt crossovernek tűnt a sok közül. Ám mellette állva sokkal jobban érzékelhetők a kecses vonalak, illetve az, hogy komolyan vették a vadlovat az elején. Először is nem annyira magas, mint amekkorának a képek alapján hittem. Persze szabadidő-autóként azért nem fogsz benne olyan mélyen ülni, mint a hagyományos Mustangban, ám mindenképp sikerült megtartani a sportosságot, ami ennek az autónak az egyik lényege. Tényleg próbáltam ellenállni, hiszen óriási Mustang fan hírében állok, „csak a V8 meg minden”, szóval hogy nézne már ki, ha egy villanymotoros Mustangért rajonganék? Hát, a Mach-E-vel való első találkozás lökött rajtam egyet errefelé. Persze egyelőre csak álltában figyelhettem meg, még várat magára a puding próbája, de a formaterv valóban jól sikerült. Elöl a szokásos hűtőrács ugyan hiányzik, de nem tűnt el végleg. Ott van az a lökhárító alsó részén, aktív lamellákkal.

Ami ugyan nem új technika, de ez az elrendezés engem egy az egyben a NASCAR versenyautókra emlékeztet.

Ugye ott is a hűtőmaszk, a fényszórók az embléma, minden csak matrica, az igazi „légzőnyílás” a splitter felett van. Igaz a versenyeken azt manuálisan ragasztják le (szó szerint) egy-egy kerékcserénél, attól függően, hogy mennyire szeretnének játszadozni a légellenállással. Utcai autókon meg erre való az aktív lamella. Szóval ilyen apróságok is megfogtak a Mach-E-ben, de az oldalán is gyönyörű a domborítás a hátsó kerekek felett, ahogy az ablakkeretek szűkülő vonala is. Érdekes még az ajtónyitás megoldása is. Hagyományos kilincs nincs. A B-oszlopon található gombot kell megnyomni, és egy kis „kapaszkodó” segítségével tárul fel az ajtó. Hátul pedig a jellegzetes háromcsíkos lámpák fogadnak, az összkerékhajtású változatok esetén AWD felirat, úgyhogy minden téren sikerült a Mustang jellegzetességeit átmenteni a crossoverre. Viszont az utastérben – mi tagadás – van egy kis Tesla utánérzés, de ezt csak az óriási, 15,5 colos, állított téglalap alakú infotainment okozza. Amin már újabb SYNC rendszer fut, igaz magyarul még ez sem tud. Cserébe az Apple CarPlay és az Android Auto rendszereket ingyenesen előre telepítette a Ford, akárcsak a vezeték nélküli kapcsolódás lehetőségét. A kijelző elsőre talán bonyolultnak tűnhet a menüpontok közötti navigáció, illetve a klímakezelés, de az első „ijedtség” után könnyen megszokható. Az okostelefonoknál megszokott, kétujjas parancsok (nagyítás, kicsinyítés, forgatás) itt is működnek; a képernyő alján elhelyezett, jellegzetes tárcsával pedig gyorsan és pontosan szabályozható a zene hangereje. A konnektivitást tovább javítja a SYNC AppLink, amely olyan támogatott alkalmazásokkal teremt kapcsolatot a jármű és az okostelefon között, mint például a Waze vagy a Webex. Nem mellesleg a vezeték nélküli töltőfelület is az alapfelszereltség része.
Hirdetés
Az új generációs SYNC online navigációt is kínál. A valós idejű, illetve prediktív forgalmi információkat a TomTom biztosítja, míg a fedélzeti és felhőalapú útvonaltervezésről a Garmin gondoskodik. Mindig a lehető leghatékonyabb útvonalat választja az úticélhoz, az utazások útvonalai pedig előre megtervezhetők és a FordPass alkalmazás segítségével továbbíthatók az autónak. Az új generációs SYNC arról is tájékoztatja a vezetőt, hogy utazása során hol és mikor tudja feltölteni járművét, illetve valós idejű tájékoztatást nyújt a szabad töltőállomásokról és a töltési árakról. Emellett over-the-air frissítésekkel tartható naprakészen az infotainment szoftvere.
Ford Mustang Mach-E - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4713 1881 1625 2984 402-1420
Hirdetés
Összességében az utastér feleannyira sem sportos, mint az autó külseje. Itt már érezhetően a kényelemre összpontosítottak, hiszen nem is vérbeli sportautóról van szó. Ugyanakkor az anyaghasználat igényes, a B&O egy díjnyertes hangrendszert épített az autóba, ezzel is érezhetően prémium irányba mutat a Mach-E. Az ülések is kényelmesek, hátul is hatalmas a tér, az óriási üvegtető pedig tovább javítja a térérzetet. Továbbá két csomagtér áll rendelkezésre. Elöl ötletes kis szójátékkal Frunknak hívják a csomagteret a front és a trunk szavak összeolvasztásából. Itt 81 liternyi cucc fér el, hátul viszont alapból 402 literes a tér és akár 1,4 köbméteresre is bővíthető. Ez a nagy térkínálat azért jöhetett létre, mert a Mustang Mach-E az alapoktól villanyautónak készült. Az akkupakk a padlólemezen kapott helyet, a villanymotorok pedig a csomagtér alatt. Többféle teljesítményszint, hatótáv és hajtásképlet szerepel a palettán, így szélesebb vásárlóközönség igényeit tudják kiszolgálni a kékoválosok. A 288 cellás, 68 kWh (valós) kapacitású változat mellett a nagyobb hatótávolságot kínáló 376 cellás, 88 kWh (valós) kapacitású lítium-ion akksis modell is kérhető. A hátsókerék-hajtású változat 269 lóerős a normál akksival és 294 lóerős a nagyobbikkal. Forgatónyomatéka mindkettőnek 430 Nm, gyorsulásuk pedig 6,1, illetve 6,2 másodperc százra. Az összkerékhajtású modell teljesítménye 269 lóerő a normál akkumulátorral és 351 lóerő a nagyobb kapacitású akkuval. A forgatónyomatékuk 580 Nm, gyorsulásuk 5,1 illetve 5,6 másodperc 100-ra. Ezeknél később érkezik majd a piacra a GT változat, ami összkerékhajtású, teljesítménye 487 LE, forgatónyomatéka pedig 860 Nm, a gyorsulása pedig 3,7 másodperc álló helyzetből 100 km/órára.
Hirdetés
Ford Mustang Mach-E - műszaki adatok
Rear-Wheel Drive (RWD) All-Whell Drive (AWD) First Edition GT
Akku-kapacitás/hatótáv [kWh/km] Standard Range: 68/440, Extended Range: 88/610 Standard Range: 68/400, Extended Range: 88/540 Extended Range: 88/540 Extended Range: 88/490
Teljesítmény [kW/LE] Standard Range: 198/269, Extended Range: 216/294 Standard Range: 198/269, Extended Range: 258/351 Extended Range: 258/351 Extended Range: 358/487
Nyomaték [Nm] 430 580 580 860
Gyorsulás (0-100 km/h) SR: 6,1, ER: 6,2 SR: 5,6, ER: 6,1 5,1 3,7
Végsebesség [km/h] 180 180 180 200
Saját tömeg [kg] SR: 1969, ER: 2085 SR: 2063, ER: 2182 2182 2273
Vontatási kapacitás [kg] 750
Ám mit sem érne mindez, ha nem lehet kellőképp gyorsan feltölteni az autót. Az AC tölthetőség 11 kW-os, amivel körülbelül 8 óra alatt tölthető fel 10 százalékról 80 százalékra az akkupakk, fali töltőt (opcióként) 7,4 és 11 kW-os teljesítménnyel is kínál természetesen a Ford. Alapáras viszont a két töltőkábel, amelyekkel bármelyik utcai töltő használható, vagy simán az otthoni konnektorról, bár utóbbival 40 órába is beletelhet a lemerült akksi 100%-ra töltése. Ám az autó az egyenáramú gyorstöltőkkel is kompatibilis. A nagyobb kapacitású akkumulátorral felszerelt, hátsókerékhajtású modell 119 kilométert képes megtenni, miután körülbelül 10 percre egy 150 kW-os IONITY gyorstöltőre csatlakoztatták, a kisebbik akkus 110 kW-os DC töltést képes fogadni. Mindent tud tehát a Mustang Mach-E, amivel manapság egy villanyautó sikeres lehet. Már csak az árak a kérdésesek, ám hamarosan ezekre is fény derül, az első autók pedig ősszel érkeznek majd meg a hazai márkakereskedésekbe, viszont azt már most is tudni lehet, hogy a folyadékhűtéses lítium-ion akkupakkra 8 év/160 000 kilométeres garancia jár. Ráadásul már dolgoznak azon a módszeren, hogy a sérült akkumulátorokat a cellák cseréjével tudják költséghatékonyan javítani a jövőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.28. at 09:29
    Permalink

    Két cikk “Kipróbáltuk, nem kíván kompromisszumot a Skoda Enyaq iV” és “Kompromisszumok nélkül – Beültünk a Ford Mustang Mach-E-be!”.
    Mind a kettő nagyon hangsúlyozza, hogy ezen autóknál nincs kompromisszum. Nyilván meg van ezen elektromos autóknak is a létjogosultsága és értékelem a fejlődést, de amíg elfogadható hatótávot (egy töltés 700km-t biztosan tudjon minden körülmény között) és töltési sebességeket, valamint hálózat nincs addig én nem mondanám azt, hogy „nem kíván kompromisszumot” vagy „Kompromisszumok nélkül”. Ez az én szerény véleményem. Sok ember nem második autónak venné az elektromos autót, de egy mindenes autó szerepét még nem tudják ezek betölteni szerintem, még nem érkeztünk meg abba a szakaszba.

    • 2021.04.30. at 00:28
      Permalink

      Vajon mennyien autóznak naponta 700 kilométert? Vagy akár csak 400-at? Amit már több villanyautó is tud biztosan, minden körülmény között.

      • 2021.04.30. at 20:12
        Permalink

        Rendben de ha nyaralni mennél kicsit távolabbra, amit mondjuk csak egyszer vagy kétszer egy évben akkor amikor autóvásárlásra kerül a sor olyan autót vennél amivel a távolabbi utakat is kényelmesen, könnyedén, gond nélkül megteheted vagy nem számít és vállalod a hátrányokat (töltőhálózat, töltési idő (legtöbb esetben egyébként is csak 10%-ről 80%-ra tudnak gyorsan tölteni)) esetleg benzines, diesel autót bérelsz ami tudja a hosszú utakat a pár alkalomra?

  • 2021.05.04. at 07:49
    Permalink

    Standard Range:440 km
    Ha ezzel hosszú távra utazunk, akkor ugyebár 10%-nál jobban nem illik lemeríteni, és a gyorstöltők 80%-ra tudják feltölteni az akksikat. Ami a 440 km 70%-t jelenti, vagyis 308 km-t. Ha még azt is beleszámítjuk, hogy autópályán többet fogyaszt, akkor ez a szám még jobban leesik kb 230 km-re. Ez úgy számoltam ki, hogy most a brossúrában azt írták erről az autóról, hogy 15 kW/100km fogyasztása van. Úgy gondolom, hogy ez a 130-s tempónál felugorhat 20-ra is.
    Vagyis 230km-nként meg kell állnunk minimum fél órára. Vagyis 2 óránként fél órával számolhatunk. Ami az átlagsebességünket 130 km/h-ról leviszi a 4/5-re, vagyis 104 km/h-ra, de ha 1 óra várakozás van akkor a 4/6-ra, vagyis kb 90 km/h-ra.
    Nem gondoltam volna, de az eszmefuttatásom végére az jött ki, hogy utazásra sem az a használhatatlan kategória.

    • 2021.05.04. at 13:38
      Permalink

      Érdekes számolás, viszont egy használt belsőégésű motor 7 év múlva is tudja a hatótávot míg az akkumulátor úgy, mint a telefonok esetén degradálódik, azaz hatótáv már nem lesz ugyanaz mint újkori állapotban. Ezzel is érdemes kalkulálni.

  • 2021.05.04. at 13:41
    Permalink

    Amit még érdemes végig gondolni szerintem a témában szerintem, hogy jelenleg nagyon felfutóban vannak az elektromos autók. Ez majd hozhat magával árcsökkenést mert elképzelhető, hogy a technológia olcsóbb lesz azáltal, hogy tömegcikké válik úgy álltában.

    A második, ami árcsökkenést eredményezhet, hogy jelenleg sok akkumulátor kapacitásnövelő kutatás folyik. Ezekből már a Toyota is meglengetett olyat, hogy kétszeres hatótávot tudó technológián dolgozik. Ezek abban a pillanatban mikor gyártásba mennek a jelenlegi technológiával megvásárolt autók árai értelemszerűen nagyot esnek.

    A fentiekből lehet következtetni arra, hogy ha ma nagyon drágán megveszed ezeket az autókat akkor használt piacon elképzelhető, hogy nagyobb áresést tapasztalsz mint a belsőégésű motoros autók esetén.

Vélemény, hozzászólás?