Közkívánatra: visszatért a Suzuki Jimny

Kétüléses élményautó, egyedi stílussal, praktikummal és tereptudással - ez a Suzuki Jimny

Nő a beoltottak száma, itt a jó idő, és még a Suzuki Jimny is visszatért a hazai autópiacra. Kívánhatunk még valamit, azok után, hogy terepezhettünk is egy jót a remek kisterepjáróval?

Megtörni látszott a Suzuki Jimny európai karrierje tavaly, hiszen miután 2018-ban bemutatkozott, 2019-ben piacra lépett a modell, s akkora siker lett, hogy a japán gyártó nem csak hazánkba, az egész európai piacra nem tudott belőle eleget szállítani, tavaly ki is vezette. Ugyanis hiába takarékos a műfajhoz mérten a kínálat egyetlen, a terepes elnyűhetetlenség és stabil működés érdekében szívó benzines motorja, abszolút értékben nem tud annyira aszkéta lenni, hogy a Suzukinak ne okozzon fejfájást az EU-ban előírt 95 g/km CO2-korlát tartásához, így aztán tavaly ki is kopott a piacról, személyautóként. A Kaizen-szemléletről, azaz a folyamatos javításról, javulásról híres Suzuki azonban nem engedte el az európai piac kapcsán sem a Jimny kezét, pontosabban vevőkörét - hála Istennek. Nyilván higgadtan végiggondolták, hogy mi egyéb problémát jeleztek még a vevők, vagy akár csak az újságírók. Négy ülés mögött kis csomagtér, a második sorban korlátozott komfort - nyilván olvashatták tőlem is, meg persze nagyjából mindenki másnak ez volt a konklúziója amellett, hogy

a Jimny akkor is vigyort csal a sofőr arcára, ha épp városban terelgeti, terepen pedig szerény méreteiből és hajtásláncából adódóan elképesztő szabadságot ad az akadályokat nem ismerő kis - valódi - terepjáró.

Így aztán megszületett a mindent verő ajánlat, a Jimny haszonjármű, ami kívülről szinte pontosan ugyanúgy néz ki, mint ahogy a személyautó. Utóbbi továbbra sem lesz elérhető Európában, a haszon kivitel viszont megjelenésén túl első sorában is ugyanazt adja, mint a személyverzió. Hátulról pedig kikerültek az ülések, így a raktér 33 literrel nagyobb, 863 literes lett, és persze az előírások miatt alapáron jár a raktérelválasztó-, vagy ha úgy tetszik, kutyarács is. Vadászni, terepen munkát végezni (és az ahhoz szükséges dolgokat hordani) pontosan annyira megfelelő a haszon Jimny, mint csupán szórakozásból kalandozni, amihez szintén elképesztően jó partner.
Hirdetés
Suzuki Jimny - méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Raktér [l]
3645164517202250863
A már említett 1,5-ös benzinmotor 102 lóerőt és 130 Nm nyomatékot ad. Ez nem a világ vége, de pont elég az apró kasztni mozgatásához. Személyautóként automata váltóval is elérhető volt a Jimny, a célszerszám haszonváltozat azonban csakis az 5 fokozatú manuálissal érhető el. A hajtást alapból a hátsó tengely kapja, de álló helyzetben, laza talajon kapcsolhatjuk az összkerékhajtást, szükség szerint a felezőáttételt is. Fontos, hogy az összkerékhajtás a Jimny esetén is csak laza talajon használható, ugyanis nincs központi differenciálmű, aszfalton a féltengelyek összefeszülhetnek, törhetnek is. Differenciálzár a tengelyeken sincs, csak az ESP által imitált fékdifferenciálzár, de megfelelő abronccsal bőven elég ügyes a Jimny.
Hirdetés
A terepjárást a létraalvázas építés, az elöl-hátul merevtengelyes futómű, na meg persze a 21 centis hasmagasság és a csekély túlnyúlások által adott 37 fokos első, 28 fokos középső és 49 fokos hátsó terepszögek is erősen segítik. A haszonjárműként visszatért Jimny nem csak az elöl változatlan komfortot adó utastér és a nagyobb raktér miatt ügyes fogás a Suzukitól, hanem ára miatt is. A visszaigényelhető áfának köszönhetően nagyságrendileg annyiért megkaphatják a vállalkozások, amennyiért 2 éve a személyverzió volt elérhető. Ráadásul nem egy barkács átalakításról van szó, raktérelválasztója nem zörög, pedig valóban úttalan utakon próbáltuk. Az egyetlen (már klímás, kihangosítós, elektromos ablakos, MP3-as CD-rádiós, Bluetooth-kihangosítós, távirányítós központi záras, azaz minden fontosat megadó) verzió nettó 5 511 811 forinttól kapható. Ezzel a legolcsóbb és egyben a legkisebb, na meg persze alighanem a legügyesebb terepjáró is.

Kiváló eszköz munkára, de élményautónak is.

Suzuki Jimny - műszaki adatok
Motor1.5L VVT
Emissziós normaEuro6d
HajtásKapcsolható 4x4 (Allgrip Pro)
Hengerűrtartalom [cm3]1462
Hengerek/szelepek száma4/16
Váltófajta/-fokozatkézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)]102/6000
Nyomaték [Nm (1/min)]130/4000
Gyorsulás 0-100 km/h nincs adat
Végsebesség [km/h]145
Fogyasztás - WLTP kombinált [l/100 km]7,7
CO2 kibocsátás - WLTP kombinált [g/km]173-174
Saját tömeg [kg]1090
Megengedett össztömeg [kg]1435
Nettó alapár (kedvezménnyel) [Ft]5 511 811
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.27. at 16:14
    Permalink

    Volt szerencsém őkelme őskori elődjében űlni majd 15 évet. Becsület szavamra hihetetlen mire képes, és rendkívűl megbízható. Persze normális gumikkal, normális kézben. Szóval a helykínálaton kívül, csak jót tudok mondani.

  • 2021.05.28. at 06:55
    Permalink

    Áfával együtt majdnem 7 millió Ft…
    Az rengeteg pénz egy kétüléses,kicsi förmedvényért😀
    Akinek tényleg terepen kell használni (pl:erdő, mezőgazdaság) annak ezt nem éri meg. Most az új (itt értem a Lada Niva Legénd-et ami külsőre mint a régi de! már klímával,4 légzsákkal,új műszerfal stb…)Niva áfával+névre írással 5,5 millió Magyarországon. Jimny-re még rájön az átírás+forgalomba helyezés így bőven 7milla fölé kúszik az ára.
    Vagy ott az UAZ 5,8milló Ft ami jóval nagyobb 5 -9 féröhelyes sőt(!) 452 utódra még állami támogatás kérhető és úgy 2,5 millióval olcsóbb is.

      • 2021.05.28. at 09:06
        Permalink

        Más színvonal… Most azért írtam hogy aki ténylegesen arra használja amire valójában való🙂tehát terpen.
        Koszos,sáros munkásruhába,bakancsban,gumicsizmában beülni nem kell más szinvonal.
        Japánról csak annyit hogy nekünk is volt régi Jimny-k ugyan úgy és arra használtuk mint a Nivát (Niva még mindig megvan) de a Jimmy már a bontóban van… Nem olyan nagy eresztés mint amilyennek be van állítva (Niva is UAZ is 5X körbeugrálja)
        Nyeglébb is (mind afféle japán) meg abszolút nem hibátlan autó azért azon is kellett mindíg valamit bügykölni(persze a niván is UAZon is csak nem mindegy mennyiért) ha valaki normálisan használja a kívánt kimegy a világból enyém 1996-os 284000km van benne és működik normálisan.
        Terepre visszatérve jimnyi terepen messzemenően elmarad a Nivához és az UAZhoz képest(is)

        • 2021.05.28. at 12:35
          Permalink

          Nivával csak az a baj lépten-nyomon mindig valami megdöglik vagy szétesik benne. Volt a családban kettő is az egyik egy vadi új, de többet voltak szerelőnél mint az úton. Nem is igazi terepjáró mindenféle Ladákból összelegozott valami. Azoknak jó akik szeretnek álladóan mókolni rajta, de azoknak akik megbízható,gondtalan járművet akarnak azoknak mindig marad a Toyota vagy a Suzuki.

  • 2021.05.28. at 10:28
    Permalink

    Ez egy kényszer megoldás, hogy Európában is lehessen kapni valamilyen formában mert óriási rá az igény. De ez a haszonjármű változat egyáltalán nem praktikus! A raktérválasztó kötelező ami mindig ott kell legyen, emiatt nem lehet ledönteni az üléseket nem lehet variálni a belteret így hosszabb dolgokat lehetetlen szállítani vele. A másik meg, hogy haszonjárművekre drágább a biztosítás és az adó meg ki tudja még mi nem. Ez a haszonjármű változat csak nagyon szűk rétegnek lesz kielégítő! Az igazi praktikum az a négyszemélyes volt amiben az összes ülést síkba lehetett dönteni!

  • 2021.05.28. at 18:30
    Permalink

    Niva nem igazi terepjáró??? 😂😂😂 Atyaúristen😂 szinte egész világon elismert a terpjáró képességéről😉
    Ezt az unalmas dumát meg inkább hagyjuk hogy az új nívát többet vitték szerelőhöz mint amennyit úton volt. Mindketten tudjuk hogy ez egy orbitális hazugság (ahogy az is hogy nem igazi terepjáró a niva😂)
    Ez az illúziót is mellőzzük (mert már ez is unalmas) hogy a toyota és a suzuki gondatlan autó,ezekkel is van gond elég. Enyém is egy hulladék volt (jimny) semmirevaló nyegle sz.ar🤮

    • 2021.05.29. at 17:30
      Permalink

      Nekem az igazi terepjáró ott kezdődik, hogy rendes alváza van és elől-hátul merevtengely. A Niva nyomába se léphet egy japán autónak minőségbe és megbízhatóságba!

      • 2021.05.30. at 05:10
        Permalink

        Japán autó(terepjáró) inkább kényes mint minőségi. Jimny ami volt elég sok baja volt:hengerfej,váltó,futómű de voltak bosszantó hibái is… Meg kicsi is az utastér a csomagtartót meg ne is említsük. Terepjáró képessége is (jóval) alulmarad a Nivához képest(nivának rettentő méretű rugóútjai vannak) és a terhelhetősége is sokkal jobb mint a jimnyinek. Hiába önhordó karosszériás a niva sokkal masszívabb mint a jimny.
        Nivának is vannak hibái de még sem a váltót sem a motort nem kellett még szétszedni inkább csak bosszantó hibái vannak. Ismerősök is vettek új Nivákat 2db 5ajtósat 1db 3ajtósat de semmi bajuk sincs pedig ők is mg.gazdálkodók(mint én) vannak földeik,erdő tehát nem bohóckodni vették az autókat hanem munkára.(Amúgy az egyiknek Navarája volt a másiknak Hilux)

        • 2021.05.30. at 09:24
          Permalink

          Navarát hagyjuk az tényleg fos, a Hilux meg addig volt jó ameddig elől is merev hídja volt és japánban is gyártották az újabbak fele olyan tartósak. A komolyabb mezőgazdász aki nem 2 napra vesz autót inkább 70es LandCruisert vesz amit mai napig gyártanak a legszélsőségesebb felhasználásra, túlméretezett benne minden 3,5 tonnás vontatás és van belőle mindenféle verzió pickuptól a csapatszállítóig. Valamiért ezeket használják minden hol a világon ahol a megbízhatóságon életek múlhatnak (sivatagba, dzsungelbe, úttalan utakon, legdurvább helyeken) és nem az orosz csodákat.

          • 2021.05.30. at 18:38
            Permalink

            Akiket én is ismerek nem 1ha-on gazdálkodnak. Már kinőtek a magamutogató korból…
            Bőven megfelel nekik a Níva az pont arra való amire kitalálták. Olcsó és olcsón fenntartható minek vegyenek tizenx millióért autót ami kb.az Aro-nak a szintjén van😉
            70-es land cruiser mo.- n nem sok van inkább csak afrikában…
            Északon rengeteg Uaz van mert más nem bírja a nagyon hideget…

    • 2021.06.04. at 05:16
      Permalink

      Bújjál már el a hulladék ladáddal bakker..
      A niva egy sz@r, régen azért használták, mert ezt kaptuk a komcsiktól. Ezt a f0st, mert nem volt más.

      Jegyezd meg:

      Jimny: terepjáró
      Niva: f0staliga

  • 2021.06.02. at 10:50
    Permalink

    Samurait használok régóta, Niva is volt, még jó, hogy szerelni is tudtam ! Toyotát is használunk, és Patrolt is. A tapasztalatom, ha nincs elöl merev híd akkor törnek sűrűn a féltengelyek. Még a Toyotán is, ( 120000 ft ) Mi off roadozunk is. Samurai kaszni, Patrol hidak, elöl, hátul, 1,9-es dízel motorral
    kevés az ellenfél, de azért vannak, csak tízszer drágábbak. 🙂

  • 2021.06.04. at 05:11
    Permalink

    Bújjál már el a retek sz@r ladáddal basszus…

    Nyilván azért veszik a Jimnyt, mint a cukrot a világban, mert rossz… szeretne a retek Nivád ilyen “rossz” lenni… lol, mekkora madár vagy, te jó ég. XD

    • 2021.06.04. at 19:40
      Permalink

      Bújjál el te ezzel a nyegle,kicsi,foscsotrgány jinmyidel…
      Nivából nem adanak el db-se mi? Még nyugaton is keresett… Azért van gyártósoron még 40 év után is mert sz@r…
      Most egyvalaki kitalálta hogy a jimny jó akkor most mindenki azt fújja😂
      Mekkora birka vagy… Te jó ég… (Nívából sokkal többet látni mint ebből a nyegle sz@rból…)

  • 2021.06.05. at 05:08
    Permalink

    Mi keresett, mi keresett te böszme? XDDD

    A ladád?? Még itthon is megszűnt a forgalmazása, mert a kutyának nem kellett az ótvar, kőkorszaki technika, ami régi volt, de legalább megbízhatatlan.

    Volt 1-2 ezer komcsi nyugger, aki nosztalgiából vett egy hulladék grantát, vestát, nivat azt ennyi..

    Van már egy retek dácsiája Európának, nem kell még ótvaros láda is. XDDD

    És a nivádat ne merjed ehhez a Suzukihoz hasonlítani, a Toyotákhoz meg pláne nem… azok autók. Érted? Autók. A Lada meg egy f0stalicska.

  • 2021.06.05. at 08:06
    Permalink

    Na ide figyelj birkabarátom😂 Írásodból kitűnik a teljes tudatlanságod🐑
    Nem azért szűntekmeg a Ladák mert nem keresték hanem az emisszós normák végett…
    Jóval több Nivát eladtak mint ezt a förmedvény fost…
    Mint írtam pl.:németeknél is igény van rá a mai napig azért írtak petíciót (hát igen akinek tényleg terepezni kell az nivát,uazt vesz akinek nyálaskodni az valami más nyegle sz@rt…)
    Mi az hogy ne merejem hozzá hasonlítani a nivát azokhoz a pénztemető nyegle szarokhoz?😂😂😂
    Amúgy meg jól írtad azok csak (fos)autók Niva meg terepjáró😀😉
    Nissan Navavara is meg ami nekem volt Jimny az pont olyan csőlátó hülyegyerekeknek való mint te😉 pénztemető kramancok abszolút mem hibátlanok és ez tapasztalat😉(magyarán drága játék koplett idiótáknak😉)

    • 2021.06.05. at 19:27
      Permalink

      Nyálaskodni a Toyotával meg Suzukival?

      Vajon miért Toyota pickupokat, terepjárókat használnak a sivatagban és hasonló szélsőséges körülmények között ?? Miért nem Ford Rangereket, Nissan navarát meg fostos Lada nivát te böszmadár ??? Mert csak a Toyoták bírják a kiképzést. A primitív arab kecskebszók biztos nyálaskodnak a sivatagban a Hiluxokra meg Land Cruiserekre szerelt légvédelmi ágyúkkal, golyószórókkal xDDDDD

      Néhány komcsi nyuggerben kialakult egy romantika a szovjet, amúgy ritka sz@r vasak iránt, ez tartja életben a Nivádat, semmi más. xDDD befog csődölni hamarosan figyeld meg. Már az oroszok is inkább Hyundai-t meg Kiat vesznek. x)))

      • 2021.06.05. at 21:58
        Permalink

        Toyotákat meg suzukikat vesznek az oroszok?😂😂😂 Suzukit szinte nem is ismerik😂😂😂 az csak buznyákoknak való😂😂😂 lada niva a legnagyobb dbszámban értékesített terepjáró oroszországbában hát nézzél már utána ember Uaz a második vajon miért? Fent északon a buznyák toyotád meg a szutyokid csődöt mond ott mindenkinek nivája meg uaza van. Nem ez a nőknekval ócska nyegle pinnaszagú nyegle szar ami lefagy -5fokban😂😂😂

        • 2021.06.05. at 22:22
          Permalink

          Már vagy 5xírom hogy németországban petíciót írtak hogy árusítsanak nivát sőt már a niva travelt és apalt is árusítják mert van rá kereslet nem ezekre a nyegle,pinnaszagú szarokra😂
          2021-ben 1550db Uazt adtak el németországban,moldáviában értékesített új autók 82%-a Uaz😉
          Nyugodan verd bele a f@szod a toyotádba meg a szutyokidba😉😂

  • 2021.06.06. at 02:21
    Permalink

    Azt meg elfelejtettem írni hogy mi fog becsődölni te szerencsétlen tudatlan birkabarárom?😂😂😂
    Lada Grantából (torony magasan) adják el a legtöbb új autót utána valamilyen kiat utána a Vestat😉
    Sőt ujra akarják gyártani a Gaz 24 (Volga) modernosított változatát…
    Egyre kevesebb japcsi nyegle sz@r fogy mert hullanak szét a rossz utakon mint a hamu😉 mert nem rossz utakra van tervezve mint a lada😉
    Kicsit utána kéne nézni a dolgoknak mielőtt össze vissza hetlekotlálsz ami a csöpp agyadból kipattan…😉😂

  • 2021.06.07. at 09:30
    Permalink

    Amúgy a Mátrai Erőmű külszíni bányájába is Toyota LandCruisereket használnak napi huszonnégy órában, három műszakban, megállás nélkül üzemelnek a Toyoták. Olyan helyszínen, ahol nincs út. Ilyen körülmények között mennek velük százezer kilométert évente. Próbáltak sok mást de csak a 70es LC-k bírták hibák és gondok nélkül.

Vélemény, hozzászólás?