Kupéként sem tud többet a Mercedes-Benz C 63 AMG

Csak a formája sportosabb: Mercedes C 63 AMG Coupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több, mint 500 lóerőről lehetett hallani a C Coupé csúcsa kapcsán, ám a C63 AMG nem lett erősebb a négyajtósnál.


A hazai piacra még meg sem érkezett a Mercedes-Benz C-osztály Coupé, de Németországban már AMG-verziója is megjelent. A kétajtós csúcsmodell szűkebb, drágább és még csak nem is megy jobban, mint a négyajtós C63 AMG, ám a Mercedes-Benz így is biztos abban, hogy lesz közönség, aki majd a kétajtós kupéban kérni az AMG-féle, alapesetben 457 lóerős, 6,2 literes V8-ast, melyhez természetesen a márka jól ismert, 7 fokozatú automata váltója kapcsolódik, hogy a motor teljesítményét és szédítő, 600 Newtonméteres nyomatékát a hátsó tengelyhez továbbítsa. Felárért kérhető részlegesen önzáró hátsó differenciálmű és a négyajtós C 63 AMG-ből ismert AMG Performance Package, azaz 30 lóerős izmosítás. Utóbbival az alapesetben 4,5 másodperces 100 kilométer/órára gyorsítás 4,4 másodpercre apad - a négyajtós C 63 AMG azonos változata állítólag egy tizeddel fürgébb. A végsebességekben természetesen nincs különbség - a német gyártó kiviteltől függetlenül 250 km/órás elektronikus korlátozást alkalmaz.
A C63 AMG Coupé biztonsági alapellátmánya a többi C-osztályéval egyező: hét légzsák, ESP. Felárért természetesen mindaz elérhető, ami a frissített C-osztályban, így sok egyéb mellett távolságtartós tempomat, éberség-figyelő elektronika, sávtartó asszisztens, automata reflektor és holttérfigyelő elektronika is rendelhető. Az utastér négyféle egyszínű és három különböző kéttónusú bőrkárpitozással is elérhető, sőt a CLS-hez hasonlóan kérhető kifejezetten exkluzív, Edition 1-kivitel is. A kereskedőkhöz júliusban érkező C 63 AMG németországi, 72 590 eurós (~19 962 250 forintos) ára a négyajtósénál 1249,5 euróval, azaz nem egész 350 000 forinttal magasabb. Itthon a regisztrációs adó miatt bizonyára drágább lesz...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?