Kvantumérzékelőket fejleszt a Bosch!

A Bosch is villantott a CES-en

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Bosch új fejlesztésekkel növeli a közúti közlekedés biztonságát, hiszen az érzékelők életeket menthetnek.

A 2023-as CES kiállításon a Bosch számos új, érzékelőalapú mobilitási fejlesztést mutatott be – többek között a CTA iparági szövetség „Legjobb Innováció Díjával” („Best of Innovation Award”) kitüntetett RideCare Companion megoldást, mely a hálózatba kapcsolt és automatizált mobilitás során a járműben ülők fokozottabb biztonságához járul hozzá. Az intelligens kamerából, vezeték nélküli SOS-gombból és felhőalapú adatszolgáltatásokból felépülő, hálózatba kapcsolt hardver- és szoftvermegoldás a jármű belső és külső felügyeletét is lehetővé teszi, így balesetkor vagy veszélyhelyzetben a járműben utazók éjjel-nappal kapcsolatba léphetnek a Bosch munkatársaival. A szakemberek videókapcsolat segítségével betekinthetnek a járműbe, felmérhetik a helyzetet, és szükség esetén gyorsan segítséget hívhatnak. Különösen fontos biztonsági feladatot láthat el a RideCare Companion például a taxitársaságoknál és a sofőrszolgálatoknál dolgozókat segítve. Az Off-Zone Crash Detection szintén fokozott biztonságot ígér az utakon: a rendszer a sávváltáskor vagy útkereszteződésekben gyakran előforduló oldalirányú ütközések esetén védi a járműben ülőket. Az új szoftveralgoritmushoz csatlakozó, intelligens szenzorok gyorsan és megbízhatóan határozzák meg oldalirányú ütközéskor a becsapódás irányának pontos szögét, és időben aktiválják az életmentő légzsákokat. „Off-Zone Crash Detection rendszerünk kiváló példa arra, hogyan alkalmazunk szoftvereket azért, hogy még többet hozhassunk ki a meglévő hardverből. Ezzel jól érzékelhető hozzáadott értéket teremtünk a közúti közlekedés számára” – mutatott rá Mike Mansuetti, a Bosch észak-amerikai elnöke.
Hirdetés
Élen jár a Bosch egyébként az autóparon kívüli fejlesztésekben is. Az elkövetkező évek feltörekvő innovációs területei közé tartozik a kvantumérzékelők alkalmazása, amelyek hamarosan a mai MEMS-érzékelőknél akár ezerszer pontosabban mérnek. Segítségükkel például a neurológiai betegségek diagnosztizálása is egyszerűbbé és pontosabbá válhat. Hogy a kvantumérzékelők mihamarabb kereskedelmi forgalomba kerülhessenek, a Bosch tavaly saját start-up vállalkozást indított. Széles körű tevékenységet folytató technológiai vállalatként a Bosch célja, hogy előmozdítsa az ígéretes technológiák fejlesztését. „A következő három évben tízmilliárd eurót fordítunk a Bosch digitális átalakulására. A jelenlegi 40 000 szoftvermérnökből álló létszám is növekedni fog” – emelte ki Tanja Rückert - a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?