Leáldozóban a Volvo szedánjainak és kombijainak

Az Egyesült Királyságban már csak a Volvo XC40, C40, XC60 és XC90 modelleket lehet rendelni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb márka áldozza fel a szedánokat és kombikat a SUV-ok oltárán - bár egyelőre még csak az Egyesült Királyságban vezeti ki ezeket a Volvo, nem tudni, más piacon maradnak-e.

Megszokhattuk az utóbbi egy évtizedben, hogy az autóiparban szinte mindent a SUV-ok visznek, de attól még mindig fáj látni, amikor egyes, korábban szeretett modellek kivezetésre kerülnek a kínálatból. Szerencsénkre ez nem itthon történik ugyan, legalábbis egyelőre, de nem jó előjel, ha például az Egyesült Királyságban válik egy márka kizárólag SUV-okat kínálóvá. Márpedig a Volvóval éppen ez történt, mert ahogy az Autocar kiszúrta: a még megmaradt szedánok és kombik is eltűntek már a márka brit konfigurátorából.
Hirdetés
A készleten lévő autókat persze még eladják, de úgy néz ki, hogy ennyi volt - új rendelést már nem vesznek fel. A terepesített Cross Country kombikat már korábban elkaszálta a szigetországban a svéd márka, pedig azok pont egyfajta átmenetet jelentenek a kombik és a SUV-ok között. Emellett az S60 középkategóriás szedán sorsa is elég hányattatott volt, hosszabb-rövidebb időtartamokra szüneteltették a rendelhetőségét. Ennek az oka a dél-karolinai gyár folyamatos átállása az elektromos autók gyártására, és úgy tűnik, ez most elérkezhetett egy olyan szakaszba, ahol már még kevesebb szedánt és kombit tudnak gyártani. Hogy miért pont az Egyesült Királyságban vezetik ki a piacról az S60/V60 és S90/V90 modelleket, nem tudni. Logikus lenne, hogy a gyártás optimalizálásával például csak a jobbkormányos változatokat szüntetik meg, de például Máltán vagy Japánban is elérhetőek még a Volvo szedánjai és kombijai, ezekben az országokban az út bal oldalán közlekednek. A Volvo inkább az alacsony eladásokkal magyarázza döntését: az S90-ből 23 ezer, az S60-ból 18 ezer, a V60-ból 16 ezer darabot adtak el, a V90-ből pedig csak 7100 darab kelt el az idei első félévben a világon összesen. Ehhez képest a márka legnépszerűbb modelljéből, az XC60-ból 106 ezer darabot értékesítettek. Mindez persze nem ad választ a kérdésre, miért éppen az Egyesült Királyságban tűnnek el az érintett modellek, de lehet, hogy itt még szerényebben teljesítettek más piacokhoz képest. Helyettük a Volvo inkább az elektromos modelljeire koncentrál, 2030-tól ugyanis csak ilyeneket fognak árulni. Legkisebb új SUV-juk, az EX30 hamarosan érkezik, amit az EX90 követ majd. Az XC60 villanyváltozata 2025-ben érkezhet. Elvileg az évtized végéig minden évben bemutatnak egy új elektromos modellt, de azt még nem tudni, ezek között lesz-e szedán vagy kombi, vagy kizárólag SUV-okkal, esetleg kupé-SUV-okkal foglalkozik majd a Volvo.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?