Lecseréli szabadidőautóját a Ford
Egy hónap múlva debütál az új Ford Kuga SUV
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A korábbi Vertek koncepcióautó formájával, már novemberben bemutatkozik a Ford új, a harmadik generációs Focusra épülő szabadidőautója.
Nyilván a képen szereplő Vertek koncepciónál valamennyivel konszolidáltabb megjelenésű lesz az új Kuga, de főbb vonásai nem változnak a hírek szerint, azaz a kifutó nemzedék vonalaitól sem áll majd túlzottan távol az újdonság
Csakis négyhengeres, de a mostanihoz hasonlóan kivétel nélkül turbós, benzines és dízel motorokkal, első vagy automatikus összkerékhajtással várható az új Kuga
November második felében nyitja kapuit a Los Angelesi Autószalon - noha zömében a tengerentúl számára lesznek ott érdekességek, az európai vevők figyelmét is oda irányítja a Ford.
A már az év eleji, detroiti megjelenésekor is a 2012-es Kugaként aposztrofált Vertek koncepcióhoz hasonlóan ugyanis a jövőre piacra ígért Kuga is az Egyesült Államokban, nevezetesen Los Angelesben debütál. Ahogyan azt a Fordtól már megszokhattuk, világautóról van szó, mely a szabadidőautók őshazájának számító Egyesült Államokban és az öreg kontinensen egyaránt sok vevőre számít.
Leginkább belterével térhet majd el a szériagyártású Kuga a Vertektől, de a középkonzol vonala például biztosan marad
Minden kétséget kizáróan a harmadik generációs Focus adja az alapokat, így marad az elöl MacPherson, hátul multilink elvű, de a korábbihoz mérten sokat finomított felfüggesztés, a motorok között pedig a Focusból és a Mondeóból ismert egységek egyaránt várhatók, tippelhető, hogy miként a mostani Kugánál, úgy az újnál is csakis turbós, közvetlen befecskendezéses egységek szerepelnek majd a palettán. Az 1,6 literes benzines SCTI 150-180 lóerővel, a 2,0 literes, a Mondeóban már bizonyított egység 240 lóerővel várható. A dízelek sorában a (140-163 lóerős) 2,0 literesek biztosak, de a hírek szerint lesz takarékos, csakis elsőkerék-meghajtású, 115 lóerős öngyújtós is. Várhatóan nem lesz turbó nélküli, kelet-európai "olcsójános" kivitel, így váltók mind 6 fokozatúak, opcióként kétkuplungos automaták lesznek. További részleteket, fogyasztási és menetdinamikai adatokat vélhetően már novemberben megtudhatunk az új Kugáról.