Maguktól is megállhatnak a friss Volvók

Fontos biztonsági elemmel bővült a nagy Volvók ellátmánya

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült a Volvo V70, XC70, S80. Csúcsdízelük erősebb, biztonsági és kényelmi ellátmányuk gazdagabb.


Néhány aprósággal (friss színekkel és kárpitokkal, új felnikkel, az S80 és a V70 esetében visszapillantó tükrökbe épített LED-es irányjelzővel), valamint frissített fedélzeti információs és akusztikai rendszerrel újult meg a Volvo nagyautó-sorozata, azaz a lépcsőshátú S80, a kombi V70, illetve annak emelt hasmagasságú, összkerékhajtású, szabadidőautós verziója, az XC70. A nagyautók kivétel nélkül megkapják az ellátmánytól függően 5-7 colos színes kijelzős, gyári neve szerint Sensus-kezelőfelületet. Utóbbiról sok egyéb mellett a klímaberendezés, a hangrendszer, a világítás, illetve az alapáron járó, a 15 km/óra alatti koccanásokat elkerülő City Safety rendszer is vezérelhető az egyéb opciós tételek, például a most megjelent, a gyalogosok elütését megelőző vagy az elalvásra figyelmeztető rendszer (Driver Alert Control, DAC), valamint az adaptív tempomat (Adaptive Cruise Control, ACC) mellett.
A motorpaletta legfőbb újdonsága a 2,4 literes D5 turbódízel 205-ről 215 lóerőre erősítése, valamint ugyanezen motor 4,9 l/100 km-re apasztott vegyes fogyasztása és 129 g/km szén-dioxid emissziója. Ugyanakkor a már itthon is kapható, az S80 esetében 9,99 millió, a V70-nél 10,49 forint alapárú kínálatot átfutva is bőven vannak érdekességek. Mindegyik motor turbós, a benzinesek (1,6, 180 LE; 2,0, 240 LE; 3,0, 304 LE) belépője gyárilag E85 üzemanyagra hangoltan is kapható a dízeleké(1,6, 115 LE; 2,0 163 LE; 2,4, 205-215 LE) 119 g/km szén-dioxid emissziójú.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 17:28
    Permalink

    Lassan nem lesz szükség sofőrre az autóban. A legviccesebb az a Ford, amelyik magától leparkol.
    Aki képtelen beállni 2 autó közé, hogyan kapott jogosítványt????

Vélemény, hozzászólás?