Májustól új eszközt is bevethetnek igazoltatásnál a rendőrök

Holnaptól már arcfelismerőt is alkalmazhatnak a rendőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kell aggódni, aki átadja az igazolványát, azt nem fogják újfajta módszerrel vizsgálni, ám ha valakinél nincs igazolvány, a rendőrök új eszközökkel is tudják azonosítani.

Hirdetés
Miként azt az Amnesty International írja, május 1-től változnak a közúti igazoltatás szabályai. Tavaly év végén fogadta el az Országgyűlés az egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló 2019. évi CXVI. salátatörvényt, amely többek között a rendőrségi törvény módosításával az igazoltatás szabályait is érinti. A péntektől hatályba lépő szabályok szerint amennyiben valaki megtagadja személyazonosságának igazolását, a rendőrség feltartóztathatja, és ha más módon nem sikerül a személyazonosságát igazolni, fényképfelvételt készíthetett róla, amelyet egy arckép elemző rendszeren keresztül futtatva, automatizált eljárásban összevetnek a személyiadat- és lakcím nyilvántartásban szereplő adatokkal (például a személyi készítésekor készült képpel), majd az eredmények alapján, a célra szolgáló eszköz segítségével a nyilvántartásból lekérheti a személyazonosító adatokat és fényképeket az igazoltatott azonosításához.
Hirdetés
Ha a helyszíni azonosítás vagy ellenőrzés ezek után is sikertelen, további adategyeztetés érdekében az illetőt előállíthatják. Az újdonságot az adja, hogy eddig a rendőrségnek nem volt lehetősége erre az eljárásra: ha nem sikerült az igazoltatott személyazonosságát megállapítani, az előállítás volt az egyetlen lehetőség.
Hasonló automatizált eljárás vált egyébként elérhetővé az elektronikus ügyintézést igénybe vevő személyek ellenőrzésére, illetve a személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok kiadása során is, ami azt jelenti, hogy ezen ügyekben akkor is el fogunk tudni járni, ha nincs nálunk személyazonosító igazolványunk, igaz, az arcfelismeréses azonosítás nyilván időigényesebb lesz.
Hirdetés

Forrás: Amnesty International
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?