Már 200 forintért angyal lehet

Angyalok erdeje, autós és motoros fenyőfák 2010-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

-7 fok, esti fények, lágy zene, nyugalom a nyüzsgő város szívében és egy karácsonyfa kiállítás, amely jótékonysági versennyel párosul. Ez az Angyalok Erdeje.


Bizonyára sokan hallottak már róla, akik mégsem, azok kedvéért eláruljuk: az Angyalok Erdeje egy, a karácsonyi ünnepekre épülő vadonatúj kezdeményezés. A program központi eleme egy 500 darab, feldíszített fenyőfák alkotta karácsonyfaerdő, amelyet a köz- és magánszféra együttesen hozott létre. A rendezvény keretében vállalkozások „fogadhattak örökbe” karácsonyfákat, hogy így népszerűsítsenek, támogassanak egy-egy alapítványt, jótékony szervezetet, közösséget, kórházat, templomot, iskolát, személyt vagy családot. Az ünnepi erdőben ezek az "ügyek" szövegesen és fényképesen is bemutatkoznak.
Jó részük el is kelt, a látogatók pedig háromféleképpen „lehetnek angyalok” még január 6-áig: angyaltallér vásárlásával, amely darabonként 200 forintba kerül és a fák előtti hitelesített perselybe dobható be, nem emelt díjas szöveges üzenet küldésével, illetve ezen felül a legtöbb szavazatot kapó cél költségvetését még ötmillió forint is üti. (A szavazatversenyt jelenleg a Noé Állatotthon Alapítvány vezeti.)
A legkülönfélébb témák, s a gyakran tematikusan dekorált fenyőfák versenyeznek a látogatók támogatásáért, igaz, jó néhányat nem tudtak eladni vagy tulajdonosaik nem díszítettek fel. Autós fát állított a Porsche Hungária az Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának javára, kis mentők lógnak a Gyermekmentő Szolgálat fenyőjén, az Auto-Szum Kft. azonban már nem vette ennyire benzingőzösre az Óvodaház Alapítványnak vásárolt fa feldíszítését.
A Motorosok a motorosokért (MOTaMOT) fáján is nyalókák lógnak, ennek valószínűleg az az oka, hogy őket a Lollipop reklám támogatta a részvételi lehetőséggel. A közhasznú alapítvány céljai közt szerepel többek közt a motorozás során felmerülő problémák hatékony és szakszerű megoldásai szerepelnek, ahogyan ők fogalmaznak. Ez többek közt az Országos Mentőszolgálat motoros szekciójának támogatása, motoros baleseti halál esetén anyagi segítség biztosítása a családnak, jogi problémák kapcsán képviselet és tanácsadás, de hogy mindezt megelőzzék, vezetéstechnikai programok szervezésével is foglalkoznak.

A helyszín az 56-osok tere, az Angyalok Erdeje 10-22 óráig látogatható, ingyenes a belépés és a kísérőprogramok is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?