Már a fővárosban is vizsgát tehetnek a Pest megyeiek

Bővült a KRESZ vizsgahelyek száma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új vizsgahely: immár Budapesten is letehetik a jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgát a Pest megyében lakók is.

Míg valaha szinte bárhol le lehetett tenni a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti, azaz KRESZ vizsgát, ma erre már erre már csak az NKH kirendeltségein, számítógépen van mód. Pest megyében eddig Cegléden, Szigetszentmiklóson, Pomázon, illetve Vácon volt lehetőség, ám mostantól a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségén is számot adhatnak a jelentkezők elméleti ismereteikről.
A Budapest XIV. kerületi Komócsy utca 17-19. szám alatt lévő számítógépes vizsgaterem nem csak Pest megye, hanem a főváros vizsgázói előtt is nyitva áll, ám elsődleges célja, hogy a Pest megyében élő, de a fővárosban dolgozó vagy tanuló jogosítványszerzők egyszerűbben és gyorsabban, szabadnap kivétele vagy iskolából hiányzás nélkül tehessék le a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgát.
Hirdetés
Az új vizsgahely átadásán Tarnai Richárd kormánymegbízott kiemelte: "A Pest megyei lakosokat a hatósági ügyintézések terén nem érheti hátrány amiatt, hogy munkavégzési helyük, iskolájuk Budapesten van, vagy lakóhelyük Budapesttel már egyébként is határos, közeli településeken. A Pest Megyei Kormányhivatal ennek az igénynek a kiszolgálása miatt döntött úgy, hogy lehetőséget biztosít székhelyén is járművezetői elméleti vizsgák letételére." Megjegyezte továbbá, hogy az új vizsgahelyet a Pest Megyei Kormányhivatal önerőből, többlet anyagi erőforrások bevonása nélkül tudta létrehozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?