Már élesben is tesztelik az elektromos Porsche crossovert

Sokezer "digitális kilométer" után valódi prototípusokkal is útnak indul az elektromos Macan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elektromos Macan a gyártó egyik komoly lépése a tisztább autógyártás felé, fejlesztése pedig egy igen fontos szakaszba lépett. A projekt állásának ismertetése mellett a digitális tesztelés folyamatát és hasznát is megmutatjuk.

Micael Steiner, a cég egyik fejlesztési vezetője szerint legalább 3 millió valós tesztkilométert fognak összesen megtenni a prototípusok a 2023-as bemutató előtt, ráadásul mindezt a lehető legváltozatosabb körülmények közt halmozhatják fel. Így garantálható, hogy ez a fontos procedúra minden lehetséges hibáját kihozza a készülő konstrukciónak.
Hirdetés
Fontos viszont megjegyezni, hogy a legmodernebb technológiának hála az autók a virtuális térben már bizonyítottak, rengeteg problémát lehetett kijavítani - időt és energiát spórolva - anélkül, hogy egy métert kellett volna menni. Ez a módszer a környezetet is kíméli, ezzel ugyanis nem csak kevesebb prototípust gyártanak le, de további megtett kilométereket is spórolnak, ami - a jelenlegi energiaellátási viszonyok tükrében egy elektromos autónál is - széndioxid kibocsátással járna. A jelenlegi technológiával ugyanis szinte tökéletes pontossággal reprodukálható egy jármű viselkedése, így használható digitális prototípusok készülhetnek. Ennek a módszernek további komoly előnye, hogy egy esetleges hiba esetén azonnal módosítható a tesztautó, nem kell az új alkatrész legyártását, vagy akár egy teljesen új autó összeszerelését megvárni a tesztek folytatásához. Mindemellett a különböző fejlesztési részlegeknél lévő különböző prototípusok is frissíthetők menet közben, így elkerülhetők a különböző csapatok fejlesztési munkájának esetleges összeférhetetlenségei - például amikor ugyanazt az alkatrészt más céllal, de több részleg is módosítja - amiket utólag kellene korrigálni.
Hirdetés
Elsőként az aerodinamikával foglalkozó csapat kapta meg a digitális prototípust, az elektromos Macan ennek a stádiumnak már a végén jár, jelenleg a különböző légbeömlők beállításait módosítják a mérnökök a szimulációk segítségével. Ráadásul különböző hőmérsékletekre is fel lehet készíteni így a járművet. Ha a digitális tesztek sikerrel zárulnak, akkor egy jóval rövidebb, ellenőrző teszt is elég lehet a valóságban, ami nagy valószínűséggel bebizonyítja, hogy a szimuláció a valóságnak megfelelő eredményeket mutatta. Különösen fontos lehet ez az elektromos autóknál, ahol a hőmérséklet kardinális kérdés a töltés és a hatótáv szempontjából is. Nagy valószínűséggel még hosszú évekig nem válthatja ki a digitális tesztelés a teljes valós tesztfolyamatot, viszont amikor a valós tesztelés során nyert, szenzorokkal gyűjtött adatokat visszatáplálják a számítógépbe, és összehasonlítják a digitális tesztelés eredményével, azt nem csak az autó, hanem a szimuláció fejlesztésére is használhatják. A legfontosabb cél a Macan tesztelése során például az volt, hogy a méretosztályának legsportosabb típusa legyen, éppen ezért a digitális és a valós tesztek során is erre a célra hangolják és finomítják a járművet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?