KezdőlapMár nem csak pletyka: együttműködik a Mazda és a Toyota

Már nem csak pletyka: együttműködik a Mazda és a Toyota

Technika-megosztási megállapodást kötött a Mazda és a Toyota, a közösködésből mindkét márka nagyon sokat profitálhat.




Már hivatalos, hogy együttműködési megállapodást kötött a Mazda és a Toyota, ám azt még csak tippelni, valószínűsíteni lehet, hogy milyen tudást, illetve termék-komponenseket fognak egymásnak adni. Miután a Toyota a technika minél gyorsabb fejlődése érdekében már nyilvánossá tette a már kész Mirai üzemanyagcellás autó több mint 5000 szabadalmát, a Mazdával kötött szorosabb együttműködés jegyében vélhetően a nagyobb sorozatú hibridek elemeit adhatja át.
[BANNER type="1"]
A hibridek terén szerzett toyotás tudásra alighanem nagy szüksége lehet a Mazdának, ugyanis utóbbi hiába hozott az elmúlt években rendkívül takarékos Skyactiv benzineseket, hibridet egyelőre nem készített még. Utóbbiban pedig a Toyota egyértelmű piac- és technológia-vezető. Japán lapértesülések szerint a két gyártó most arra az együttműködésre készül, amivel a lehető legjobb hajtásláncú modellek születhetnek meg: a Toyota Skyactiv benzineseket, a Mazda Toyota hibridtechnológiát kaphat. A Skyactiv motoros hibridekkel mindkét márka igen ütőképes modelleket kínálhat majd.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Személyeskedsz? :D:D szegény pára
    tudod, a VW minőségi autókat gyárt 😛
    Stílusod sajnos nem fejlődött…. de ezt tőled nem is várjuk el …

    Várom építő jellegű válaszod, de megadok egy email címet, oda írhatsz személyes jellegű mély gondolatokat ne itt légy big-face mert csak elrontod az oldalt emesferi13@freemail.hu

    jó8

  2. Annál már csak egy isteni olajzabáló és akár 30 ezret is elfutó Renesis Mazda blokk jobb. Vagy a folyamatos hengerfejrepedéssel boldogító Toyota D-Cat blokk, ami 100 ezret sem bír elmenni, hogy az 18-as benzines olajzabáló Toyota blokkról szó se essék, amit százával cseréltek csak itthon. A Honda 1,6-os szívómotorjának rendellenes olajfogyasztása sem pletyka…
    😀

    Mit akarsz még tudni?

    Te olvastál arról, hogy 1930-ban voltak jobbak, megbízhatóbbak, tartósabbak és erősebbek a használt blokkok, vagy 2005-ben? Olvass utána, aztán „downsiszingolj”. Tudatlanul miért okoskodsz? :-DD

  3. De barátom. Azért vásárolta vagy 10 évig a Mitsubishi őket. A jó kis PdTdi motorok a három gyémánt mögött. 😀
    Csak te még akkor nagyon kis srác lehettél. A tendencia pedig folytatódik, ami teljesen rendjén való. Autót gyártani ugyanis nem érzelmi kérdés, tudod?

  4. „vehetnének motorokat a németektől”

    Milyen jó is lenne egy kifejezetten alacsony literteljesítményű rendes 2 literes 4 hengeres szívó benzines mazda motor helyett, valami jó kis vezérműláncbajos olajzabáló agyon downsizingolt tsi… :DD

  5. [i]„Japánok részéről még a motor paletta szélesítése igen hasznos lenne, illetve konkurenciát létrehozni a németeknek bizonyos szegmensekben.” [/i]
    Azaz vehetnének motorokat a németektől és elkezdhetnének az európai szemnek is tetsző autókat gyártani.
    Komoly kihívás.

    (Emlékszel, amikor a Mitsubishi a diesel motorokat a VW-től vette vagy 10 évig…)

  6. Jól hangzik, remélem záros határidőn belül meg is valósul néhány ötlet…
    A hibrid hajtás már bizonyított, mondjuk a skyactive még túl fiatal, de remélhetőleg a TSi-el ellentétben tartósabbak lesznek.
    Japánok részéről még a motor paletta szélesítése igen hasznos lenne, illetve konkurenciát létrehozni a németeknek bizonyos szegmensekben.

- Hirdetés -

Friss hírek