Máris érkezik a következő generációs Dacia Spring?

Modernebb külsőt és komolyabb technikát kaphat a Dacia városi villanyautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az óvatos frissítés után teljes átalakulás jöhet a Dacia Spring életében: az apró, Kínában gyártott villanyautó modernebb külsőt és fiatalokra szabott technikát kaphat a közeljövőben.

Közeleg a Dacia Spring generációváltása az Autocar információi szerint. Az újítás azonban nem a Renault 4 és Renault 5 CMF-B alapjain osztozik majd, megtartja a kínai alapokat és a CMF-A platformot. David Durand, a Dacia dizájnfőnöke szerint azért van szükség a modernebb Springre, mert egyre sűrűbb a piac, amelyben versenyeznie kell, így pedig már nem feltétlenül elég a legolcsóbbnak lenni a sikerhez.
Hirdetés
A Kínában Renault City K-ZE néven forgalmazott modell természetesen továbbra is a piac legolcsóbbja kíván maradni, az aprócska SUV legnagyobb vonzereje továbbra is az elérhetősége marad. Nem szabad elfelejteni, hogy a 2021-es bemutatása óta így is nagyjából 120 ezer példányt sikerült eladnia a francia-román márkának, így érthető, ha a lehető legkevésbé szeretnének változtatni a bevált recepten.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?