Még mindig a Volkswagen a legkedveltebb import márka

Továbbra is zuhanóban a használtautó-import

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit lassult a használtautó-import csökkenése júniusban. A legtöbb behozott autón még mindig VW embléma díszeleg, a dobogóról pedig letaszíthatatlan a Ford és az Opel.

Az első hat hónap forgalomba helyezési adatai jól mutatják a vásárlóerő csökkenését. Az év korábbi szakaszához képest az újautó-vásárlók száma is nagyot csökkent, ám a használtautó-import már korábban zuhanórepülésbe kezdett. Habár júniusban kicsit csökkent a mértéke, hiszen míg májusban 24,8 százalék volt az előző évhez képest a csökkenés, addig júniusban csak 12,1%. Az első fél évet nézve azonban kirajzolódik a 22,4 százalékos csökkenés, amit azt jelenti, hogy 15 445 autóval kevesebbet helyeztek forgalomba a használtpiacon. Június végéig ez összesen 53 524 autót jelent. A használtan behozott autók között a legnépszerűbbek a VW, az Opel és a Ford típusai voltak. Utánuk viszont prémium márkák következnek, méghozzá a német triumvirátus. A 4. legnépszerűbb használt importmárka az Audi volt, az 5. a Mercedes-Benz, a 6. pedig a BMW. A top 10-be pedig a keleti gyártók fértek még be, 7. a Toyota, míg a 8-10. helyeken a Hyundai, a Kia és a Honda osztozkodott.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?