Még nagyobb lett a második BMW X6

BMW X6 másodszor: sehol egy négyhengeres motor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már hivatalos fotókon is láthatjuk a boltokba az év végén kerülő új BMW X6 luxus szabadidő-kupét. Ami extrovertáltabb, mint valaha.


Ahogy arra számítani lehetett, röviddel az első képek kiszivárgása, kiszivárogtatása után hamarost előrukkolt a gyár a hivatalos fotócsomaggal és az új, a második generációs BMW X6 voltaképp minden fontos adatával.
Hirdetés


Aki nem retten meg az angoltól, mindjárt itt is egy jó hosszú videó összefoglalandó, mit is "kell" tudnod az új X6-osról.

Az új BMW X6 extrovertált formavilága a BMW X típusainak robusztusságát és variálhatóságát a márka kupéira jellemző sportos eleganciával elegyíti - közli a sajtóanyag, de ígérjük, többet nem idézünk belőle. Csupán rögzítjük, hogy a szalonokba decemberben érkeznek az első példányok, kezdetben ilyenek: xDrive30d (6 hengeres, 3,0 literes dízel holmi egy turbóval, 258 LE-vel és 560 Nm nyomatékkal, 100-on 6,7 mp alatt van, végsebessége 230 km/h, gyári vegyes fogyasztása 6,0 l/100 km), M50d (ugyanez a dízel szerény három turbósan, 381 LE, 740 Nm, 5,2 mp, 250 km/h, 6,6 l/100 km) és xDrive50i (V8-as, 4.4-es benzines kettős feltöltéssel, 450 LE, 650 Nm, 4,8 mp, 250 km/h, 9,7 l/100 km), hogy később, jövő tavasszal fusson be az xDrive35i (6 hengeres, 3,0 literes benzines két turbóval, 306 lóerővel) valamint az xDrive40d (két turbóval, 313 lóval). Négyhengeres motorkáról nincs szó, mint az X5 esetében. Bezzeg szimplán hátul hajtó sDrive35i tuti jön még. És X6M is 550 lóerős gigateljesítménnyel.

Szériában minden változat 8 fokozatú automata váltós (és stop-startos), a flotta üzemanyag-fogyasztása "akár" 22 százalékkal is alacsonyabb. Alap nyilván az xDrive állandó összkerékhajtás, opciós egy rakás adaptív futóműcsomag (dinamikus teljesítmény-szabályzás, karosszériadőlést kompenzáló Dynamic Drive, hátsó légrugó, dinamikus csillapítás-szabályzás, M futómű, stb.). Hogy érezzük a luxust: széria a 19 colos kerék, a bi-xenon fényszóró, az automata csomagtérajtó, ami már 580-1525 literes rakteret takar, a bőrkárpit, a kétzónás digitklíma, stb. Az extralista meg kvázi végtelen (adaptív LED-es lámpa, Bang & Olufsen high-end hangsugárzórendszer, Head-Up Display, BMW ConnectedDrive szolgáltatások hada, stb.).
Az új X6 hangyányival még terebélyesebb elődjénél: hossza/szélessége/magassága/tengelytávolsága 4909/1989/1702/2933 mm, bár utóbbi, a tengelytáv maradt a régi. A fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért ugyanakkor 10-25 kilóval mérséklődött az egyes verziók tömege. A műszerfal echte X5-ös, nincs is ezzel baj. Áráról még nem tudunk, némi drágulás borítékolható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?