Megérkezett az első elektromos Abarth

Vajon érvényesülhet a Hot hatch-ek mezőnyében az Abarth 500e?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kamu motorhang, 7 másodperc alatti nulláról százas gyorsulás, elsőre nem tűnik nagy durranásnak az Abarth 500e, pláne akkor nem, ha megnézzük, hogy kik a vetélytársai. Ennek ellenére van keresnivalója a piacon.

Szűk két hete még csak a premier időpontjáról rántották le a leplet az olaszok, most viszont teljes életnagyságban megmutatták az első elektromos portékájukat, az Abarth 500e-t. A névrokonság a Fiat 500-assal nem pusztán a véletlen műve, a két márka kéz a kézben jár, ez pedig az autók formavilágából is kirajzolódik. A történelmi múlt ellenére azonban nincs könnyű helyzetben az Abarth, hiszen a hot hatch-ek mezőnyében érvényesülni nem egyszerű feladat. Csak néhány név a riválisok közül: Ford Focus ST, Hyundai i20 N, Renault Megane RS vagy éppen a Honda Civic Type R is ebben a ligában indul. Veretes névsor, az Abarth azonban nem őket akarja lekörözni, hiszen az 500e már az új korszak hírnöke, a fent említett modellek pedig jelenleg még belsőégésű motorral érkeznek.
Hirdetés
Az 500e inkább azokra a vásárlókra épít, akik a hétköznapokban szeretnek környezettudatosan és higgadtan közlekedni, de azért szeretik a vagány megjelenést. Szerencsére hanyagolták a kamu légbeömlőket, nem akartak senkit becsapni, a hatalmas márkanév helyett azonban sokkal inkább vonzza a tekintetet az első fényszóró, mely már-már agresszív megjelenésével azért csak emlékeztet, hogy egy hot hatch-el van dolgunk. A "feltűnésmentes" közlekedést a színválasztás is garantálja, hiszen kétféle színt lehet választani az 500e-hez; sav zöldet és méreg kéket. A fényezés és az első traktus mellett pedig a 18 colos kerekek és a rajtuk lévő skorpiók is fokozzák az összhatást, így pedig egy üde színfoltot jelenthet majd az Abarth üdvöskéje az utakon. A beltér enyhén szólva sincs túltolva, mindent beleraktak amire a mai embernek szüksége lehet, kezdve az Apple CarPlay-jel és az Android Autoval, melyeket egy 10.25 colos érintőkijelzőn navigálhatunk, de hogy az autóban ülve is megmaradjon a varázs, a kormányon is ott virít egy skorpió. Ezen felül kapunk automata klímarendszert, kulcs nélküli indítást, vezeték nélküli telefontöltőt, JBL hangszórórendszert, illetve egy 360 fokos kamerát is, mely a parkolásnál jöhet jól. Az Abarth valamilyen indíttatásból egy "motorhang generátort" is elhelyezett az autóban, mely a belsőégésű motor hangját próbálja imitálni, de szerencsére ez kikapcsolható.
Hirdetés
A számokat tekintve az Abarth szerint mindent összevetve a 695-öshöz képes egy másodperccel jobb adatokat tud hozni az 500e. A városban gyakori 20 km/h-ról 40 km/h-ra történő gyorsítást például 50 százalékkal gyorsabban teszi meg mint benzines testvére, álló helyzetből 100 km/h-ra pedig 7 másodperc alatt gyorsul. Az elektromotor az első kerekeket hajtja, 155 lóerős teljesítménnyel és 235 newtonméterrel. Az energia tárolására egy 42 kWh kapacitású egységet szereltek az 500e-be, mely 85 kW-tal is villámtölthető, az ígéretek szerint így 40 kilométeres hatótávot 5 perc alatt bele lehet pumpálni, míg a 80 százalékos töltöttséghez 35 perc kell. A hatótávot ugyanakkor nem árulták el az olaszok, de a Fiat 500e-ből kiindulva valahol 300 kilométer környékén lehet. Az Abarth 500e-t kabrióként is meg lehet majd vásárolni 2023-tól, a már említett fényezésekkel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?