Meglepő eredmény a világ legnagyobb gyorsulásán

Képes sportautókat büntetni egy villanyautó?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is megcsinálta a Motor Trend a világ legnagyobb gyorsulásaként elhíresült összevetést, amibe idén összkerekes villanyautó is került.


Mára hagyomány, hogy a Motor Trend minden évben egyszer hatalmas gyorsuláson hasonlítja össze korunk legmeghatározóbb sportautóit egy lezárt reptéren. Ők ezt szerényen a világ legnagyobb gyorsulási versenyének hívják, ami mostanra a hetedik részéhez ért, és semmivel sem hozott meglepőbb eredményt, mint az eddigiek. Sőt, a mostani felállás izgalmasabb, mint valaha, hiszen a klasszikus sportautó-gyártók mellett idén egy Tesla Model S is bekerült az összevetésbe. Mert 'murica! És mert Ludicrous móddal 2,5 másodperc alatt van 100-on a P100D csúcsváltozat. A legviccesebb, hogy a videó elején egy Mazda MX-5 RF-et cserélnek le a híres amerikai villanyautóra, érthető okokból.
Hirdetés

Ellenfelei pedig nem voltak mások, mint hazai fronton a Chevrolet Camaro ZL1 1LE és a Chevrolet Corvette Grand Sport, Olaszországból az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio és a Ferrari 488 GTB, a britek legújabb sportautói közül pedig az Aston Martin DB11 és a McLaren 570GT. Sajnos nem hibridként érkezett a Lexus LC500, de ott volt a Nürburgring ördögeként elhíresült Mercedes-AMG GT R, a Porschétól a Porsche 911 Turbo S és a közegben kevésbé esélyes Porsche 718 Cayman S is, egyetlen japánként pedig a legerősebb Nissan GT-R-t, a Nismót tették rajtvonal mögé. "Tegyék meg voksaikat!"
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Hogy nézne ki egy Tesla Ludicrous vs M5 gyorsulás 1/4 mérföldön? Természetesen kijönne a +150 lóerő különbség és a Tesla elverné a BMW-t lehet hogy nagyon (az a csúcs model s tud sokkal jobbat mint 2.9). És a Tesla “hú de f@sz@” kampánya kb ebben ki is merül. Ha megnézed egy M5-ös BMW (vagy bármely más M-es modell) reklámfilmjét ott mit látsz? Kanyar ki – kanyar be gyorsan, meg persze a “kiliccsel előre” (emlékezzünk csak Guy Ritchie E39-es M5-ös reklámfilmjére). A Tesla erre nem alkalmas, ez a hihetetlen gyorsulás egy egyszeri-megismételhetetlen mutatvány

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Nálunk is többet látod a Lambókat és Porschékat gyorsulni mint pályanapon, ha meg el is jönnek, akkor sem versenyezni hanem végigmenni urasan. Aki a határon akar autúzni az könnyen át is lépi, és bizony a saját kocsi leírása totálban csak egy dolog (ami ugye eleve gyrosan össze is jön egy mai autóval), rájön még a mentés és a pálya helyreállítása. A Nordschleifén sem lesz másként. Van egy isemrősöm aki nagy Porsche fan, van egy utcai úújabb 911-ese meg egy régebbi versenyre felkészítve. Nem megy az újjal Spába csak a régivel.

    A Tesla ellenfele egy M5ös BMW. Vagy RS6 Audi. Maserati Ghibli. Na az helyettesítő. Szerinted hogy nézni kia gyorsulás? Model S csúváltozat 2.9 sec, M5 (F10) 4.3. (Mclaren 570 3.2). A fenti videón egy gyári M5 valahol a Lexus előtt végezne egy picivel.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    A tesla mindenhol szuverén módon halad, legfeljebb kicsit (?) gyorsabban meríti le az aksit.

    Városi / ingázó autónak lett kitalálva amire az amerikaiaknak kell. Ott az ingázás a jellemző, nem a hosszú távok pláne nem az autobahn-tempó. Versenyek esetében pedig a gyorsulási versenynek régi hagyománya van.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Mondjuk Jobs megincsálta azt hogy egy sor már meglévő innovációt sikerült úgy összegyúrni hogy olyat alkosson amit még senki, és hogy évekig utána kullogjon mindenki egy olyan piacon ahol folyamatosan öldöklő verseny volt és véreztek el mértékadó gyártók (pl Ericsson, Siemens Mobile). Emlékszem, hogy 2009 körül az LG vagy a Nokia szánalmasan gyenge kopintásokkal próbálkotott, ami arl árulkodott, fogalmuk sincs arról mit hozott össze az Apple az IPhone IOS-app rendszerrel. Ha nincs a google valszeg most is ott tévelyegnek a saját maguks által sem támgoatott OS-ekkel és 0 terméktámgoatással.

    A Tesla is valami hasonlót alkotott mint az Apple, és az autógyártók folyamatosan évekkel mögötte kullognak. Lassan a második generéciós S lenne akutális, közben olyan nagyon mint a BMW még egy valódi tanulmányt sem tud összehozni, csak filmen létező fantom tanulmányokat. És ha az amúgy eléggé a villanyhajtásra rágyúró Jaget megkérdezem, hogy mivel fog menni a szép új IPace, a válasz az, hogy ők ezzel nem foglalkoznak. Kb mint az LG az Android előtt.

    Nem értik mitől game changer a Tesla.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    musk zseniális ebből a szempontból én úgy gondolom, olyan számomra mint az apple. nem vonom kétségbe, amit elértek, de a valódi erény itt a HYPE, az emberek hülyítése és ezt mind a két cég TÖKÉLETESEN CSINÁLJA 😀 komolyan mondom. mégegyszer, hogy ne legyen félreérthető : vannak érdemeik, de a hype-ra jobban koncentrálnak és be is jön nekik.

    mi sem bizonyítja jobban, hogy azért az ev szinte a belsőégésűvel egyidős, tehát nem spanyolviaszról van szó ! másik, környezetvédelem : mondjuk ezt egy 2 tonnás , AKKSIKKAL TELE ZSÚFOLT acéltömegre…..amit fosszilis gyárak által előállított áramból töltenek…ez még viccnek is rossz. Nem környezetvédő ez, hanem egészségre kevésbé károsabb, mint a belsőégésű.
    a teljesítmény : 0-100 óriási marketing ! valóban okosan ki lett használva az awd és az azonnali óriási nyomaték kombója a teszlákban. SPortautókat alázó teszla !!!! ja, de csak 0-100on…. :D:D:D amikor kérdés, hogy egy pályán mit tud, vagy hosszabb drag-en, akkor jön az, hogy ez nem sportautó….de akkor minek hasonlítgatják állandóan sport autókhoz? ezt ilyen torz marketingnek érzem, hogy 1 dologban jó a gép, a többiben meg sz@r, de arra van egy kibúvó : ez nem sportautó :D:D:D:D:D nagyon vicces…

    és akkor a jelenlegi videóhoz szólva : nyilván a rövidebb távra építve van széttolva a marketing és nyilván általánosságban véve gyengébb autókkal együtt. sehol egy la ferrari,chiron, vagy széttuningolt lambo, rs7 vagy akár egy demon. A tuning a belsőégésű motorokhoz is hozzátartozik, elérhető potenciál, miért nincs itt egy sem ezekből? ja mert egy teszla fizetett hírdetés….hát így állunk :D:D:D

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Hát ha szerinted egy “lámpás” vagy egy 402m-es gyorsulás ugyanaz az élmény mint egy pályán körbemenni időre akkor nincs kedvem vitatkozni veled, ezt rád hagyom.
    Kösz, láttam már Nürburgringes videókat, persze mindenhol vannak hülyék (az meg egy ikonikus hely szóval a forgalom is ehhez mérhető), de azt azért tudod hogy a Nordschleife egy elavult pálya a mai szemmel. Szinte minden versenypályán rendeznek nyílt napokat ott azért nagyobb a biztonság, tőlünk nyugatabbra ennek óriási hagyományai vannak, de nálunk is több pályán van nyílt nap, mehetsz amivel akarsz. És azért ott is látni komoly autókat (Ferrari, AMG Merci, hogy az M-es BMW-ket ne is említsem, de volt már Aston Martin is, Ariel atom stb…), bár az igazsághoz hozzá tartozik hogy mi még tanuljuk ezt a kultúrát.
    Ha meg nem egy liga a McLaren és a Tesla akkor miért hogy a McLaren bőven a Tesla ligája?!? Csak azért mert drágább? És akkor mi van? Az “egy liga” az az amikor egyik termék a másikkal helyettesíthető egy adott preferenciával rendelkező fogyasztónak (pl Golf vs Ceed), de szerinted hány ember vacillál a szalon előtt állva ez a két autó között?

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Uyganaz az élmény amivel a mutyukis hülyék meg a szakadt öreg BMW-sek játszanak a piros lámpánál (utóbinál legalább ott a farolásos bohóckodás is). Nagyobbnak érzed magad, és alapjában véve a végeredmény ugyanaz, mint a track dayen, csak egyszerűbb és azonnali aze redmény.

    Javaslom a Nürburgringi tourist day-es videókat, óraszámra lehet nézni a besokallt autókat. Nem sok a bukótér, de ez pl igaz Spá-ra is.

    Nem egy liga, a Meki egy speciális célszerszám egy olyan cégtől ami hatalmas múlttal és tapasztalattal rendelkezik, napi szinten versenyez és gyárt a P570 mellé egy szupersportkocsit is. A Másik meg egy 7 üléses prémiumlimuzin 0 emisszióval.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Csakhogy nem az vesz szupersportkocsit vagy akár egy GTR-t, aki “tudás birtokában van”, hanem akinek van rá pénze. És ő is valszeg azért vesz GTR-t mert nincs pénze Porschére vagy pláne Ferrarira, így ő sem szivesen kockáztatja hogy kiatózza a kocsija tidását a Nürburgringen. A versenypálya versenyautóknak való nem sportkocsiknak.

    A Tourist day-en szakadt Cliókkal meg öreg BMW-kkel mennek, nem pedig GTR-ekkel, ha meg igen akkor jönnek a videók, hogy a profin felkészült hatáson autózók alázzák a GTR-eket meg Porschékat.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Hidd el fogja koptatni a nyílt napokon (meg koptatja az autópályán, közúton ami azért annyira nem jó …nekünk). Mi az élmény abban hogy nyomod a gázt meg a féket (vagy a kuplungot) leugrasz róla és padlógáz?!?! Pályán tekergetni sokkal nagyobb élmény, ráadásul ott büntetlenül hibázhatsz is (pl. van bukótér). Azért nem csak félhülyék vesznek ilyen autókat.

    De ugye azt nem mondod komolyan hogy a McLaren meg a Tesla egy liga?!?!?

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    A ringen csak az tud jól menni, aki komoly tudás birtokában van.
    Elég égés amikor fele annyi lóerővel körbeautózzák az embert.
    Gyorsulni minden hülye tud, főleg ha az autó csinál mindent és a töketlennek csak a gázt kell nyomni.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Szerintem azért aki kiad 80-150e eurót egy autóra nem fogja elkoptatni egy Nürburg ringi tourist dayen, elég sok a lehetőség arra hogy letotálozd. A Nurburgringi Tourist dayen sok az ilyen feláldozható verda. A gyorsulási verseny viszont egyszerű, tiszta és van sikerélmény. A drága sportkocsikat erre fogják használni leginkább, ezért van is mindegyiken rajprogram (sőt, már egy sima 5ös BMW-n is lesz).

    A Mclaren szerintem drágább, a brit szupersportkocsigyártás csúcsa jelenleg, tele high tech megoldásokkal 150.000 eur feletti áron, amviel bőven a Tesla ligája, minusz a funkcionalitás meg az emissziómentes üzem.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Szerintem azért aki kiad 80-150e eurót egy autóra nem fogja elkoptatni egy Nürburg ringi tourist dayen, elég sok a lehetőség arra hogy letotálozd. A Nurburgringi Tourist dayen sok az ilyen feláldozható verda. A gyorsulási verseny viszont egyszerű, tiszta és van sikerélmény. A drága sportkocsikat erre fogják használni leginkább, ezért van is mindegyiken rajprogram (sőt, már egy sima 5ös BMW-n is lesz).

    A Mclaren szerintem drágább, a brit szupersportkocsigyártás csúcsa jelenleg, tele high tech megoldásokkal 150.000 eur feletti áron, amviel bőven a Tesla ligája, minusz a funkcionalitás meg az emissziómentes üzem.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Az ilyen gyorsulási versenyeknél már sokszor igazolódott, hogy a nyers lóerő és forgatónyomaték többet számít, mint hogy hány kiló az autó súlya. Hiába a lepkefing súlyú könnyű kasztni, ha a kihívó 100 lóerővel erősebb. A villanymotor meg szinte az első fordulattól a maximális forgatónyomaték környékén jár. Látni is a videón, ahogy az induláskor úgy kilő, mint a rakéta.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Szerintem az új NSX befuthatott volna a Tesla mögött másodikként, ha itt van a mezőnyben. Van néhány videó a Youtube-on, ahol igazi nagyágyúkat gyepál:

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=hUSb8cjECDE[/url]

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=EHiw63VLcCU[/url]

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=o7A7FcE8Q5k[/url]

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Ok, hogy sztenderd a 1/4 mérföld, de azért ezeket az autókat inkább látni pályanapokon mint gyorsulási versenyeken (persze ha Nürburgring vs világ összes gyorsulási versenye az összevetés alapja akkor valszeg a gyorsulási verseny nyer). A drága sportkocsinak miért alapvető a gyorsulási verseny?! A jó gyorsulás az, de emellett a rugalmasság, kanyarsebesség, úttartás stb. is fontos, azaz összességében legyen gyors (pl egy pályán. Egyébként elég dehonesztáló látni hogy kifejezetten gyorsulásra épített utcai autók hogyan véreznek el “egy körön”)

    Ezt a Tesla verziót Elon Musk (egyébként zseniális) marketingterve hívta életre: kiadta hogy kell egy mindennél jobban gyorsuló autó! Amerikában a 1/4 mérföld “a” gyorsulás, autós körben nagyobb reklám ez mint a dollár(tíz)milliókért végrehajtott hirdetési kampány. A nagy súly, az iszonyatos áramfelvétel problematikáját “megoldották” a mérnökök, így. (őrült lóerő, nagy akkuterhelés miatt megismételhetetlen gyorsulás. Nehéz a kocsi? Hát legyen még erősebb! Ha meg tudják oldani hogy még több energiát kinyerjenek pár másodperc alatt az akkukból lesz ez még erősebb is)

    Azért ne essünk már hasra attól hogy egy több száz lóerővel erősebb autó legyőzi a gyengébbeket (pl a McLaren vagy 200-zal gyengébb)
    Elnézve itt a felhozatalt egy pályanapon nem tudom melyiket tudná megverni a Tesla…De persze ettől még a film zseniális, marketingre csillagos ötös a Teslának, ami kell is, mert a model 3 körüli dolgokkal most nem igazán lehet felvágni 🙂

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    1. [b]A negyed mérföld egy elég sztenderd versenyszám [/b]a gyorsulási versenyeken. Sokkal gyakrabban látnak ezek az autók ilyen távot, mint mondjuk a Nürburgring aszfaltját.
    2. Ezek [b]mind drága sportkocsik, a gyorsulási verseny alapvető dolog nekik[/b], a launch control pont ezekre lett kitalálva, egy Nissan GTR (alapbeállításokkal is, pláne egy Nismo) legalább annyira rá van optimalizálva a negyedmérföldre, mint a Ludicrous Tesla.
    3. Ez eredmény azért is mellbevágó, a Tesla egy batár súlya is tekintélyes (pedig azért egy GTR sem ballerina), és könnyű és drágább sportkocsik pörgős V8-cal sem tudták tartani a lépést. Itt nem csak arról van szó hogy persze lehagynák majd valamikor, de Tesla a sokkal nagyobb súllyal is megugrott előlük. És 130mph az 200km/h feletti sebesség, és a Tesla még elöl. Megelőzve a könnyű Ferrarit az elmebeteg pörgős V8assal. Megelőzve Godzillát a brutális 4WD-vel és rengeteg turbóval. A brit high tech Mekit és az amerikai low tech izomautókat.
    4. És azért ne gondolja senki hogy a Model S egy reménytelen kőbunkó egy über motorral, vezetni sem rossz, még egyterűként sem ( http://autossagok.blog.hu/2017/05/29/hiperugras_egy_urcirkaloval_tesla_model_x_probakor )

    4. A cikkel ellentétben nem a GTR az egyetlen japán a videón, csak a szerzőnek nem volt türelme kivárni a Lexust:),

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Hát nyilván olyan autókat hívnak meg ide amiket meg tud verni, Chiront, Venomot stb nem hívnak. Én úgy tudom hogy a Tesla Ludicrous módban bőven 750 le felett van, 488 GTB meg 670 le.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    1 szó mint 100, néhány mérnök most bizonyára a haját tépi látva az elektromos autó fölényét.
    Remélem ez lesz a jövő, mert nem lenne rossz 20 év múlva ilyen teljesítményű autóban gondolkodnom 🙂

    Jelen tesztben a Tesla szerencséje egyébként annyi volt, hogy a Bugatti-s szervező elfelejtett regisztráltatni a versenyre 😀

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Azért a teljes igazsághoz hozzátartozik hogy:
    – a Ludicrous kifejezetten erre a negyed mérföldre készült a többi nem
    – a Ludicrous a legerősebb az itt szereplő autók közül (nem kevéssel!!! bőven 700 lóerő felett van, a többi meg alatta, van aki jelentősen, szóval ez a minimum 100 le különbség alapvetően befolyásolja a kimenetelt)
    – a befutó után a többi autó meg tudja ismételni ezt a gyorsulást azonnal, többször is, a Ludicrous nem…

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    semmi….
    A Tesla Ludicrous-t a negyedmérföldre optimalizálták, ott ver mindent. Ha mennek két mérföldet akkor a sokadik (pl. ld.Tesla Ludicrous vs M760Li). Ez a video arról szól hogy “milyen fasza” a Tesla. Hosszú sprintben, pályán vetélytársaival szemben elvérzik, ami nem baj mert ezt elvileg nem sportautónak tervezték (és nem is az).

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Negyed mérföld…. Napokban láttam az AXN Black-en valamelyik TC ismétlést, ott ezt a Teslát nevezték be egy Time attack versenyre a Hungaroringen (nyílt verseny, bárki, bármivel nevezhet). Kategóriájában (teljesítmény alapján vannak kategorizálva a “vasak”) harmadik lett….hátulról.
    Próbáltam keresni egy Nürburgring nordschleife időt, egy 8:50-es BTG-s kört találtam P85D-vel

Vélemény, hozzászólás?