Megvillantották az új Hummer orrát

Ezer lóerő feletti teljesítménnyel érkezik az elektromos Hummer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy évtizednyi kényszerpihenő után visszatér a hatalmas járműveiről híres Hummer, ám a benzinfaló V8-as motorok helyett villanymotorra bízzák a hajtását.

Már nem kell sokat várni az új Hummer bemutatkozására, hivatalosan május 20-án leplezik le az amerikai terepjárót. A friss modell már nem egy külön márkanév típusaként tér vissza, hanem a terepjárókra specializálódott GMC kínálatában jelenik meg, a hivatalosan GMC Hummer EV néven emlegetett modell. Az elektromos Hummerre truck megnevezéssel hivatkoznak, ami az amerikai piacon a nagyméretű platós járműveket jelenti, így Tesla Cybertruck, a Rivian R1T és a még be nem mutatott elektromos Ford F-150 újabb konkurenssel számolhat. Ezzel pedig a GMC történetének első elektromos autója lesz a Hummer, a General Motors esetében pedig az első teljesen elektromos pickupot köszönthetjük. Az új jövevényről még keveset tudni, azzal viszont már elbüszkélkedtek, hogy 1000 lóerő feletti lesz a teljesítmény és 15 600 Nm a nyomaték, a százat pedig három másodperc alatt eléri. A rövid videó tanulsága szerint a hűtőrács nyomokban emlékeztet a régi H2 és H3 szériára, illetve LED világítás és az elődnél is szögletesebb külső jellemzi az új Hummert. Az ígéretek szerint aszfalton és terepen egyaránt jól használható lesz az elektromos platós, amit hiába lepleznek le idén májusban, csak 2021 őszén kerül a kereskedésekbe.
Hirdetés
A gyártás az autóipar egykori fellegvárában, Detroitban folyik majd, ahol 2,2 milliárd dolláros beruházás keretében készül az új gyáregység. Arra is számítani lehet, hogy a General Motors berkein belül más modellek is megkapják a Hummer hajtásláncát, így hamarosan komoly verseny alakulhat ki a nagyméretű elektromos platósok és SUV-k piacán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?