Melyik villanykerékpár a legjobb? ADAC teszt

Elektromos kerékpárok összehasonlító tesztje az ADAC-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Férfi és női vázas, elektromos motorral segített kerékpárokat tesztelt az ADAC. Vajon melyikkel a legkönnyebb közlekedni?

Négy kerékkel még igencsak drágának számítanak az elektromos járművek, de két keréken már évek óta terjednek és egyre népszerűbbek is. Nem a motorokat, legfeljebb a legkisebb robogókat, illetve leginkább a kerékpárokat váltják fel, pontosabban fogalmazva elektromos segítséggel olyanok is kerékpárra pattannak, akik korábban nem tették, illetve sportolás helyett vagy mellett, egyre többen járnak hétköznapokon, munkába, iskolába is két keréken. Sík úton ez nem is probléma, de ha emelkedőn van az úti cél, bizony nem jó egy előadásra vagy egy tárgyalásra izzadtan beülni, ilyenkor nagy segítség lehet a kiegészítő hajtás – a hazai szabályzás 0,3 kW-os, azaz 0,4 lóerős motorokat engedélyez kiegészítő hajtásként. Rendszerint olyan „pedelec”-ekről, azaz pedálozással hajtható elektromosan is támogatott kétkerekűekről beszélhetünk, melyeket minden esetben lábbal is tekerni kell a haladáshoz, az ilyen teljesítményű elektromos robogók ugyanis legtöbbször csak sík úton tudnak mozogni.
A tesztelt, kiegészítő motoros kerékpárok adatai
ModellAkkumulátor ára (euró)Saját- / össz- tömeg (kg)MeghajtásHatótávTöltési idő (gyors / normál)Töltési ciklusok számaVáltómű
Kreidler Vitality Elite65026/140Középmotor / Bosch50 km2 óra 15 perc / 7 óra5008 fokozatú agyváltó
Raleigh Leeds HS45023/130Középmotor / Panasonic55 km6 óra 15 perc11008 fokozatú agyváltó
Kalkhoff PRO CONNECT C860023/130Középmotor / Panasonic55 km9 óra11008 fokozatú agyváltó
Flyer C 8 Premium59528/120Középmotor / Panasonic45 km7 óra 30 perc10008 fokozatú agyváltó
KTM Macina Dual65024/118Középmotor / Bosch50 km2 óra 15 perc / 5 óra 50 perc5003 x 8 fokozatú láncváltó
Kettler TWIN FRONT NX856026/130Hátsókerék- motor / Bosch50 km2 óra 15 perc / 5 óra 50 perc5003 x 8 fokozatú agyváltó
Pegasus E-Tournincs adat27/130Elsőkerék- motor / TranzX50 km7 óra 45 percnincs adat7 fokozatú agyváltó
Diamant Zouma Sport +60024/136Hátsókerék- motor / BionX55 km4 óra 15 perc60027 fokozatú láncváltó
Winora F268030/130Hátsókerék- motor / TranzX65 km8 óra 15 perc50027 fokozatú láncváltó
Prophete Alu-Rex Art.Nr. 197338026/130Elsőkerék- motor / Trio50 km4 óra 30 perc50021 fokozatú láncváltó
Giant Twist Esprit Power55030/120Hátsókerék- motor / Giant35 km3 óra 15 perc9007 fokozatú agyváltó
Ruhrwerk 28" E-Bike38027/120Hátsókerék- motor / Fun20 km5 óra 45 perc5008 fokozatú láncváltó

Az ADAC által intenzív tesztelés alá fogott tucatnyi, elektromos kisegítő motorral felszerelt kerékpár között női és férfi vázas, hátsó, középső és elsőkerék motoros változatok egyaránt szerepelnek. Noha a német autóklub intenzív nyúzópróbát is alkalmazott, a legtöbb, általuk végrehajtott próbát maga a vásárló is megteheti, és felettébb ajánlott is megtennie, ugyanis az ADAC eredményeiből is egyértelműen látszik: habár a legolcsóbb és a legdrágább változat egyaránt hozta a legjobb, illetve legrosszabb minősítést, a többi modellnél az árak azért nem határozták meg egyértelműen a minőséget. Például az ár szempontjából középkategóriás Pegasus E-tour már biztonság és stabilitás szempontjából sem szerepelt jól, majd a nyúzópróbán váztöréssel esett ki.

Az ADAC ezért javasolja, hogy vásárlás előtt több modellt is próbáljanak ki az elektromos kerékpározással kacérkodók, vizsgálják meg, hogy testsúlyukkal, csomagjaik tömegével sem fogják-e túllépni az adott bringa terhelhetőségét, kalkulálják ki, hogy elegendő lesz-e számukra a hatótáv, ugyanis ma a legtöbb e-bike még nem kínál gyorstöltési lehetőséget, illetve ha mégis van ilyen, akkor sem biztos, hogy kényelmes lesz a viszonylag nagy töltő cipelése. Vásárláskor fontos kérdés továbbá, hogy hány töltési ciklust bír az adott gép akkumulátora, illetve, hogy mennyiért vásárolható hozzá új. A választásnál egyébként még azon is érdemes elgondolkozni, hogy ér-e annyit a hajtás segítése, amennyi kényelmetlenséget okoz a kerékpár esetleges lépcsőházba cipelése – a kisegítő motoros kerékpárok tömege ugyanis mintegy kétszerese a hagyományosakénak. Utóbbiból is következik, hogy az átlagosnál komolyabb fékrendszer kell hozzájuk – sajnos ritka az olyan, amelyik lassításkor a villanymotor generátor üzembe kapcsolásával töltené az akkumulátort, ezért maradnak a hagyományos fékrendszerek – ezek hatásosságát is érdemes vásárlás előtt kipróbálni.

Az ADAC értékelésének letöltése pdf fájlban
Végezetül egy jó tanács: kisegítő motoros kerékpár esetében a rendőr nem csak a kétkerekűek kötelező tartozékait (fehér első, vörös hátsó lámpa és prizma, két egymástól független fék, csengő, borostyán-sárga küllőprizma az első keréken, illetve lakott területen kívül, éjszaka vagy rossz láthatósági viszonyok mellett fényvisszaverő mellény), hanem a motor teljesítményének igazolását is kérheti annak bizonyítására, hogy valóban nem jogosítvánnyal vezethető robogóval áll szemben. Így vásárláskor az utóbbi papírt is kérni kell!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?