Menetkész a vizet termelő BMW X5

A Müncheni Autókiállításon a látogatók kipróbálhatják a BMW iX5 Hydrogen első példányait

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ugyan még nem nevezhetjük teljesen sorozatgyártásra érettnek a BMW új hidrogénhajtású modelljét, de már megvan a neve, és civilek is kipróbálhatják szeptemberben Münchenben.

A hidrogénhajtás legalább annyira, ha nem méginkább megosztó téma az autószakértők körében, mint a villanyautózás. Elég sokan ellenzik már az akkumulátorosokat is, és a kritikákban van igazság is: nincs értelme a helyi nulla károsanyag-kibocsátásnak, ha a töltéshez használt áram nem megújuló energiaforrásból származik, és ha az akkumulátorok gyártása és utókezelése sem eléggé környezetbarát. A hidrogénhajtástól ódzkodók pedig mindezek mellé még azt is felsorolhatják, hogy a hidrogéntöltő-állomások száma messze elmarad még a - szintén kifogásolt lefedettségű - villanyautóknak szánt töltőhálózattól is. De igaz az is, hogy az elektromos autók eladásai évről évre rekordokat döntenek, a gyártók dollártízmilliárdokat ölnek a technológiába, ami folyamatosan javul, csakúgy, mint a szükséges infrastruktúra - márpedig mindez nem mehet kárba.
Hirdetés
A fentieket figyelembe véve egyáltalán nem elképzelhetetlen az sem, hogy amit most a BMW, a Toyota és a Hyundai csinál a hidrogénnel, az ugyanúgy az előfutára lesz ennek az új technológiának, mint amikor a Toyota gyakorlatilag megalapította a hibrid autók piacát a Priusszal. Az a fogadás bejött nekik, 20 év múlva pedig kiderül majd, jó lóra tett-e most ez a három autógyártó. A bajorok újabb jelét adták most, hogy komolyabban gondolják a hidrogénhajtást, mint valaha: sorozatgyártásra érett változatot mutatnak be az i Hydrogen Next koncepcióautóból. A fülnek és a szájnak egyaránt jóval könnyebb iX5 Hydrogen lesz a végleges verzió neve, de igazából külsőre ugyanúgy 99%-ban X5 a kocsi, mint az i Hydrogen Next volt. Természetesen a leginkább szembetűnő változások a kék részletek: az első kötényeken, az új és egyedi mintázatú veséken, a felniken és a diffúzoron a BMW i kék színe díszeleg. A felsorolt elemek közül több is 3D-nyomtatással készül. Most először láthatjuk a hidrogénes X5 belsejét is, ahol egyébként nagy meglepetések nincsenek, csupán az említett kék árnyalat jelenik meg mindenhol, ahol még ízlésesnek mondható: a biztonsági öveken, a műszerfal és a középkonzol díszbetétein, illetve az ajtókon. Ismét megerősítette a BMW a hajtáslánc részleteit és a teljesítményadatokat is, melyekről korábban már beszámoltunk: a hidrogén égetésével áramot és vizet termelő üzemanyagcellák egy villanymotort hajtanak, ami egyébként az iX-ből származik. Így 170 lóerő állna rendelkezésre, de amikor nem közvetlenül a motorba megy az energia, akkor a cellák egy nagyobb akkumulátort is töltenek, csakúgy, mint a fékenergia-visszanyerő rendszer. Ezekkel együtt az összteljesítmény 374 lóerő, amihez mindössze 3-4 perces hidrogéntöltési idő társul a kutakon, melyekből egy már hazánkban is van.
Hirdetés
A BMW szerint a hidrogénhajtás azoknak lehet zéró emissziós alternatíva, akik otthon nem, vagy csak lassan tudnak villanyautót tölteni, vagy akik gyakran járnak hosszabb távokra, illetve akik szeretik a rugalmasságot. Az iX5 első darabjait a Frankfurtból Münchenbe átköltözött IAA autókiállításon lehet megtekinteni, sőt, ki is ehet őket próbálni idén szeptemberben. Ez már a sorozatgyártásra "majdnem kész" verzió, de természetesen még mindig kísérleti, hogy szükség esetén a szalonokban is megvásárolható kivitel még eltérhessen ettől (például a hajtáslánc részleteiben vagy a teljesítményben). Utóbbira egyébként még biztosan kell pár évet várni, de jövőre már szeretne a BMW egy kisszériás iX5-öt az utakra szabadítani tesztelés céljából. Addig is Münchenben a kiállítás helyszínei közötti tesztútvonalakon próbálhatják majd a látogatók a környezetbarát SUV-t. A cég állítása szerint ez a gép valóban zöld lesz, többek között a Pirelli gumiabroncsokat is felelős forrásból származó alapanyagokból készítik, illetve szorgalmazzák a zölden előállított hidrogén tankolását is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?