Mennyiért, mennyire nyúlik a garancia?

Új autók garanciája – hol, meddig, mennyiért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma már általános a legalább 2 éves, a kötelezően előírtnál hosszabb garancia. Utánanéztünk, hogy ezek miként nyújthatók hosszabbra.

Mielőtt elemeznénk, hogy mely márkáknál mennyi ideig tart a garancia, határozzuk meg, hogy mi is az. A garancia lényegében csak köznyelvi szó, jogi vonatkozásban pedig a jótállással azonosítható. A jótállás értelmében a kereskedő garantálja, hogy egy bizonyos időtartamon belül a termék kifogástalanul fog működni. A 151/2003. (IX. 22.) kormányrendelet értelmében a tartós fogyasztási cikkekre, azaz az autókra kötelező legalább 1 év jótállást vállalni, és persze lehet többet. A szavatosságnál (lásd később) szigorúbb szabály értelmében a hibás teljesítésből eredő jogvita esetén a gyártónak, illetve a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy ő hibátlan árut adott el és a hiba a fogyasztó nem rendeltetésszerű használatából származik. Azaz a fogyasztó a hiba jelentése után elvileg ölbe tett kézzel várhatja annak javítását vagy rosszabb esetben saját vétkességének bizonyítását.

Noha a garancia, azaz a jótállás kötelezően csak 1 évig tart, utána a szavatosság óvja a vásárlókat. Ez utóbbi minden újonnan eladott termékre vonatkozik s ennek értelmében az eladó azért vállal felelősséget, hogy eladáskor hibátlan terméket adott át, tehát annak nem volt olyan rejtett hibája, amely csak később derült ki. A szavatosság időtartama a vásárlástól számított 2 év, azonban csak az első hat hónapban igaz az, ami a jótállásnál, azaz csak eddig köteles a kereskedő bizonyítani azt, hogy a hiba a vásárláskor nem volt benne a termékben s az a nem rendeltetésszerű használatból ered. Hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher megfordul s ekkortól a vásárlónak kell bizonyítania, hogy a termék gyártási hibás volt. Ez esetben a fogyasztó közvetlenül fordulhat független szakértőhöz, de tudnia kell, hogy a vizsgálat költségeit neki kell megelőlegeznie és az csak az esetben jár számára vissza, ha kifogása alaposnak bizonyul. Ekkor azonban a javításra vagy az árleszállításra is joggal számíthat.
Új személyautók általános garanciája
MárkaÁltalános garanciaÁltalános garancia hosszabbíthatósága
Alfa Romeo2 + 2 év/200 ezer kmfelár nélkül
Audi2 + 2 év/200 ezer kmfelár nélkül
BMW2 + 1 év (fődarabokra), itthon vásároltakra 5 év / 150 ezer km ingyenes karbantartás+1 év/80-100 ezer km, +2 év/80-100 ezer km, +3 év/100-120 ezer km
Chevrolet3 év/100 ezer km-
Citroën2 év+1 év/60 ezer km, +2 év/80 ezer km, +3 év/100 ezer km
Dacia3 év/100 ezer km+2 év/100 ezer km, +3 év/100 ezer km
Fiat2 év+2 év/200 ezer km, Fiat 500 esetén +3 év/500 00 km
Honda3 év/100 ezer km-
Hyundai5 év-
Jaguar3 év-
Kia7 év/150 ezer km-
Lancia2 év+2 év/200 ezer km (Delta: 156 00 Ft)
Land Rover3 év/100 ezer km-
Lexus3 év/100 ezer km (hibrid hajtásláncra 5 év/100 ezer km)+1 év/130 ezer km vagy +2 év/160 ezer km vagy Lexus Extracare, 7 év/160 ezer km-ig
Mazda3 év/100 ezer km, +2 év/150 ezer km (akcióban hosszasan ingyenes)+2 év/150 ezer km
Mercedes-Benz2 év+1 év /150 ezer km vagy +2 év/200 ezer km
Mini2 év+3 év/50 ezer km (garancia és szerviz)
Mitsubishi3 év/100 ezer kmfelár nélkül 5 év/200 ezer km
Nissan3 év/100 ezer km+ 1 év/100 ezer km, +2 év/150 ezer km
Opel2 év+1 év/100 ezer km vagy +2 év/ 100 ezer km
Peugeot2 év+1 év/100 ezer km, +2 év/150 ezer km vagy +3 év/200 ezer km
Porsche2 év-
Renault2 év (Espace, Laguna, Latitude és Koleos: 3 év/150 ezer km)+1 év/60 ezer km, +2 év/80 ezer km, +2 év/150 ezer km vagy + 3 év/100 ezer km*
Saab2 év (9-3 esetén:5 év/100 ezer km-ig ingyenes karbantartással)-
SEAT2 + 2 év/200 ezer kmfelár nélkül
Skoda2 + 2 év/200 ezer kmfelár nélkül
Subaru3 év/100 ezer kmfelár nélkül 4 év/200 ezer km
Suzuki3 év/100 ezer km-
Toyota3 év/100 ezer km (hibrid hajtásláncra 5 év/100 ezer km)+1 év/130 ezer km vagy +2 év/160 ezer km
Volkswagen2 + 2 év/200 ezer kmfelár nélkül
Volvo2 év+1 év/120 ezer km, +2 év/150 ezer km vagy +3 év/150 ezer km
*Espace, Laguna és Koleos esetén +1 vagy +2 év vásárolható, a 150 ezer km-es korlát nem nyújtható
Az autógyártók ma kivétel nélkül legalább 2 éves garanciát, azaz jótállást vállalnak autóikra, utoljára a már bő 1,5 éve megszűnt Lada volt az az egyetlen márka, amely tartotta magát a törvényi minimumokhoz. A vevőkért folytatott versenyben azonban ma már senki nem engedi meg magának azt a luxust, hogy ne adna legalább 2 éves garanciát s a márkák egyéb plusz vállalásaikkal is igyekeznek magukhoz csábítani a kuncsaftokat. A Porsche Hungária által képviselt Audi, SEAT, Skoda, Volkswagen például (a természetesen itthon vásárolt) modellekhez a gyári 2 éves, kilométer korlátozás nélküli garancián túl ingyen ad további, 200 000 kilométerig élő 2 éves garanciát a nála vásárolt autókhoz, egyetlen feltétellel: a kötelező karbantartásokat márkaszervizben kell végeztetni. Ugyanezen elv szerint ad azonos mértékű pluszt az Alfa Romeo is, a BMW azonban fordított logikát követ,a hazai vásárlású autókhoz 2 év általános, illetve +1 évig/150 000 kilométerig a fődarabokra élő jótállást ad, továbbá 5 éves korig/150 000 kilométerig az összes kötelező karbantartást, olaj- és szűrőcserét magára vállal, s ehhez lehet vásárolni akár 5 évig/120 000 kilométerig élő garanciát.

Noha ma már a legtöbb, valaha a 3 év/100 ezer kilométeres garanciákkal épp a hosszabbításokat elindító, majd az európai konkurensek által opcióként nyújtott jótállásokkal sokáig lépést nem tartó távol-keletiek zöme is kínál garancia-hosszabbítást, a Chevrolet és a Honda, valamint az október 1-ig még importőr nélkül tengődő Jaguar, Land Rover esetében nincs jótállás-növelés. Opcióként egyébként a minden autójára felármentesen 7 év/150 000 kilométert adó Kia, illetve az 5 év, kilométer-korlát nélküli Hyundai sem ad pluszt – náluk az alapáras csomag is a piac legjobbja. A többiek sorából a Mitsubishi és a Subaru nemzetközi szinten ugyan nem ismeri a hosszabbítást, ám az importőrtől a hazai vásárlásért grátiszként jár a gyári, 3 év/100 ezer kilométer helyett 5 év/200 ezer kilométeres jótállás.

A többi márkánál (egyebek mellett Dacia/Renault, Ford, Mercedes-Benz, Fiat, Ford, Nissan, Opel, Volvo) jellemzően 50-300 ezer forintért kínált garancia-hosszabbítások együttes jellemzője, hogy mértékük legalább modellenként, de néhány márkánál kivitelenként változik, ám mivel az autók újkori értékéhez mérten jelentéktelen összegekbe kerülnek, sok esetben a kereskedő akkor is ingyen az autóhoz csapja, ha azt az importőr alapból nem teszi meg, a karbantartásokra visszatérő ügyfél ugyanis akár többszörösen is visszahozhatja a garancia-toldás árát. Az egyenletet megfordítva: hibamentes autónál előfordulhat, hogy a kuncsaft nem jár jól a márkaszervizbe járással (amit a kötelező jótállásnál szigorúbban írhatnak elő a plusz garanciához), ám a tervezhető költségekért és a jobb használtpiaci árakért a legtöbb esetben megéri plusz terheket vállalni, garancia nélkül ugyanis óriási meglepetéseket okozhat egy akár 3-4 éves, 100 ezer kilométer feletti futású példány is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?