Mi köti össze a BMW-t a Daihatsuval? A Bertone!

Ez a ritka BMW valójában egy Daihatsu, amit olaszok terveztek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eladó egy igazi ritkaság, amiről még talán a márka rajongói sem tudnak. Japán autót rajzoltak át az olaszok és raktak bele német technikát a '80-as években.


A Daihatsut és a BMW-t összekötni nem egyszerű feladat, és valójában ketten együtt sosem egyeztek meg közös autóban, kellett egy harmadik fél. Ez pedig Olaszországból érkezett a Bertone képében, akik csöppet átdolgozták a Daihatsu '70-es évekbeli slágermodelljét, a Ruggert, vagy a Rocky-t, hol, hogyan ismerik (volt még több neve is). Megszerezték a BMW-t partnernek, akik a japán technika helyére németet pakoltak, ebből született a Bertone Freeclimber az európai piac számára, ám a Daihatsuval ellentétben csupán 3 évig volt elérhető 1989-1992 között.
Hirdetés

A Bertone változtatott kicsit a karosszérián, aminek a legfeltűnőbb változása a dupla fényszórós hűtőmaszk. A BMW háromféle motort adott, a 2,4-es hathengeres turbódízelt és a 2,0 literes, illetve 2,7-es benzinest. Az emblémázás ezen a példányon hamis, a Bertone saját emblémáival látta el a Freeclimbert, és csak Powered by BMW matricák említették a technikát. A konkrét autót Floridában árulják, látszólag szép állapotban is van, és vélhetően ez az egyetlen az államokban, már ami működképes. A légkondi javításra szorul, de egyébként gyűjtői darab lehet belőle. Jelenleg nem is áll túl magasan a licit, ha az aktuális összegért elviszik, akkor 2,4 millió forintnak megfelelő dollárnál alig fizetnek többet érte.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?