Miért kell háromszoros árat fizetnünk egy autóért?

Autóvásárlás itthon és külföldön

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fizetéseink messze nem érik el az EU átlagát, a legtöbb terméket azonban azonos áron vesszük, kivéve a használtautókat, amiket sokkal drágábban.


Ritka perverzióval rendelkezünk mi autósújság-írók, szeretjük nézegetni, hogy Németországban néhány ezer euróért milyen korrekt használtautók kaphatók, aztán hőbörgünk kicsit az árkülönbségeken és a hazai autóátírási költségeken. Nem először írok így arról, hogy Németországban bizony olcsóbban és jobb autók kaphatók. Persze az már más kérdés, hogy a kedvező árért vett autó mennyiért kerül az új tulaj nevére. Nem olcsón, ahogyan az itthon használtan vett autó sem az Európában szokásos 15-20 euróért (~5000 forintért) kerül a vevő nevére, hanem jóval többért. Lássuk mennyiért!
Itthon mindenképp számolni kell a rendszerint a vásárlóval fizettetett eredetiségvizsgával (1400 ccm-ig 17 000, 1401-2000 ccm között 18 500, 2000 ccm felett 20 000 forint), illetve az ő nevére kiállított forgalmi engedély és törzskönyv 6-6 ezer forintos díjával, valamint a motorméret alapján fizetendő (1890 ccm alatt 18 Ft/ccm, felette 24 Ft/ccm) vagyonszerzési illetékkel. Összességében tehát egy 1,5 literes motorral szerelt autónál bő 50 ezer forintos adminisztrációs költséggel.

Hiába korlátozásmentes elviekben az EU piaca, aki külföldön vásárol autót, az EU területéről sem hozhatja be azt egyszerűen, és főleg nem olcsón. Egyrészt kétnyelvű (az eladó és a fogadó ország nyelvén íródott) adásvételi szerződésre van szükség, ha ez megvan, az akár friss uniós műszaki vizsgával rendelkező autót is műszaki vizsgára várja a tulajdonos lakóhelye szerint illetékes NKH vizsgaállomás – ugyanis műszaki adatlapos vizsgára van szükség – ez már önmagában 16 290 forint, továbbá minden használtan behozott autónál szükséges a 22 800 forintért kiállított egyedi forgalomba helyezési engedély. Ha ezek megvannak, azaz az autó forgalomba helyezhető, akkor jön a feketeleves, a regisztrációs adó – mely, mint tudjuk, motorméret, emisszió és életkor alapján differenciált. Aki még ezt a sokszor az autó külföldi árát jócskán meghaladó tételt is befizeti, az kötelező biztosítás megkötése után, az összes addigi papírral bármelyik okmányirodát felkeresheti s ott 6-6 ezer forintért igényelhet forgalmi engedélyt és törzskönyvet, valamint rendszámot (2 db-ot 8 500 forintért), amire persze még kell a 320 forintos érvényesítő címke is. Amennyiben megvan az autó EU-s forgalmija és törzskönyve, nem kel befizetni a származás ellenőrzés 10 900 forintos hatósági díját, ellenkező esetben viszont még a 17-20 ezer forintos eredetvizsga is kötelező tétel. Fontos továbbá, hogy már a külföldön írt adásvételi szerződés is azon személy nevére szóljon, akinek a nevére itthon kívánják írni az autót, különben a hazai átírásból ismert vagyonszerzési illeték is befizetendő. Bizony, bizony, a külföldről származó autó névre vétele még a regisztrációs adón túl is alsó hangon is 59 910 forint, ha azonban eredetvizsga és származás-ellenőrzés is kell, némi felfelé kerekítéssel nyugodtan lehet egy „százassal” számolni. És ehhez egy Németországból származó autó esetén a kiutazás, behozatal költségeire (persze távolságtól, az autó fogyasztásától, stb. függően) nyugodtan lehet hasonló összeget osztani. Magyarán, ha ingyen kapjuk is Németországban az autót, még az is közel kétszázezer forintba kerül hazai rendszámmal.
Hirdetés
Az elmélet után nézzük a gyakorlatot is. Mibe kerül néhány vállalható használtautó Németországban, mibe kerülne az, ha rádobnánk a honosítás költségeit és mennyiért lehet hasonló állapotút kapni itthon. A hazai és a németországi használtautó-árak különbségének érzékeltetésére táblázatunkban az adott modellek kinti és legolcsóbb hazai árai közötti különbséget külön táblázatban szerepeltetjük, szerintünk ugyanis ez az a tétel, amit a regisztrációs adó és az egyéb adminisztrációs költségek eltörlésével vagy józan, a hozzá köthető munkával egyenértékű szintre csökkentésével megspórolhatnának a hazai vásárlók.
Használtautó árak Németországban és itthon [Ft]
Németországi ár* Német modell honosítva** Hazai megfelelő ára Magyarság-felár***
Fiat Punto 1.2 16V ELX, 2000 225 250 540 986 598 000 315 736
Volkswagen Golf 1.4, 2002 821 235 1 170 845 1 080 000 258 765
Opel Zafira 2.2, 2001 529 735 1 155 100 1 570 000 625 365
Renault Twingo 1.2 16V, 2005 794 735 1 213 902 949 00 154 265
smart 0.6 Turbo, 2000 477 000 737 350 749 000 260 350
Toyota Corolla 1.4, 2004 1 059 735 1 364 045 1 540 000 304 410
Mercedes-Benz W124 250 D, 1993 424 000 976 482 800 000 376 000
Alfa Romeo 156 2.0 16V Twin Spark, 1998 212 000 691 710 699 000 479 710
BMW X5 3.0i, 2000 2 517 500 3 614 011 2 899 000 381 500
Volvo XC70 2.4 T5 Aut, 2001 1 563 500 2 410 286 2 100 000 536 500
Ford Mondeo Turnier 2.0 TDDi, 2001 503 500 989 091 1 099 000 485 591
*: 265 forintos euró árfolyammal
**: 100 000 forint behozatali és 59 910 forintos honosítási költséggel
***: a hazai megfelelő, illetve a honosított németországi modell ára közül a kedvezőbb és a németországi ár különbsége, tehát az az összeg, amennyivel a magyar vevő a némethez mérten mindenképp többet kell adjon az adott modellért
Vastag kiemeléssel azon modellek, melyek a honosítás és a hazahozatal költségével is olcsóbbak a hazaiaknál


Hiába lehet Németországban nagyon is gusztusos, légkondis, második generációs Fiat Puntót már 225 ezer forintért kapni, az honosítva bő 540 ezer lenne, ám még mindig érdemes utazni érte, hiszen itthon a hasonlókat alsó hangon 600 ezer környékén kínálják. Hasonlóan biztosan érdemes útra kelni a kifejezetten keresett modellekért, így merítésünkből az Opel Zafiráért, a Toyota Corolláért és a Ford Mondeóért is. Persze a kinti kínálatot látva még a legnagyobb hazai árelőnyt mutató modell esetében, azaz a honosítás költségeivel a hazai azonos típusnál bő 700 ezer forinttal drágább BMW X5-ért is nyugodtan javasolnám a kiutazást, ugyanis a nyugat-európai és a hazai szervizelési szokások között szakadéknyi a különbség. Míg itthon a legtöbb autós már a garanciaidő alatt is az olcsóbb megoldásokat keresi, Németországban nem ritka, hogy még a szétbontás előtti utolsó vizsgára is márkaszervizbe viszik, de legalább is jó minőségű új alkatrészekkel készítik fel az autókat. Kivételek persze mindenhol vannak, ám az egyértelműen kijelenthető, hogy még az állami sarcokkal növelt árakkal kalkulálva is legtöbbször értékarányosabb autót lehet szerezni külföldről. Az egy-egy modell hazai árelőnye ugyanis legtöbbször nem nagyobb egy közepes szervizelés számlájánál – a BMW X5 esetében ez persze milliós tétel közeli.
Egyelőre tehát úgy néz ki, maradnak az itthon a regisztrációs adó által mesterségesen felvert használtautó árak, a macerás autóhonosítás miatt a rossz állapotú példányokkal gazdálkodó belpiac. Cikkünk írásakor egy teljes heti küzdelem után sem kaptunk információt egyetlen illetékes minisztérium sajtóosztályától arról, hogy tervezik-e a regisztrációs adó csökkentését – vélhetően aligha, hiszen miért mondana le egy zsíros bevételi forrásról a kormány - a költségvetésben ezen a címen bő 30 milliárdos bevétel szerepel. Nekünk marad az álmodozás az olcsó külföldi autókról, a táblázatban szereplő számokat, illetve a képgalériánkban megtekinthető hirdetéseket látva pedig mindenki megértheti, miért is van egyre több külföldi, főleg szlovák rendszámos autó útjainkon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Amit írok részben saját tapasztalat. Rövid ideig dolgoztan Németországban, láttam, tudom, hogy vezetnek és mennyit. Náluk is van leharcolt autó rengeteg. Egy dologban mégis fényévekre jának tőlünk. Ha bemész egy használt autó kereskedésbe náluk akkor az ott látható autókban legalább a kilóméter annyi ami benne van. Lásd hazai VW Passat Dieselek 1998-2002 évjáratban csak 150-180 ezer km-es autó vannak. Érdekesség képpen ezek az autók java Németéktől érkezett csak ott még 350-450 ezr km volt bennük. Talán ha a mi kis orságunkban kapható autók is a reális állást mutatnák akkor legalább a bizalom visszatérne a hazai vásárláshoz és nem kellene 1000 km-t utazni, hogy egy olyan autót vegyünk aminek tudjuk a tényleges futásteljesítményét és még azt is elmerik mondani ha éppen törött volt valamikor.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Ja még valami. Azt hogy sokan sarkonfordulnak ha külföldi az autó azt a kereskedők csak maguknak köszönhetik. Nincs már akkora árrés mint régen és kénytelen a szart hozni és azt összetákolni. Nem csoda hogy ennyi már az előitélet.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    A nepper nem bukóval és nem is nullszaladóval hoz be kocsit. Hanem olyat ami vmi miatt olcsobb. Törött, motorhibás, lelakott, sokat futott jöhet szóba. És hiába is mondja akárki hogy jobb a többet futott német mint a kevesebbet futott magyar. Egy magyar kolegám most vett egy verdát itt közel 300.000km-el. A németek azt sem kérdezték milyen, sem hogy hány éves, csak annyit mondtak, hogy idióta mert fémhulladékot vett. Azért adja olcsóbban mert a sokat futottat ök sem nézik semmibe, és csak jóval olcsóbban tudják eladni. Semmivel nem jobb és nem is olcsóbb! Ja és itt sem minden méter út autópálya. Ugyan úgy kergetik városban és vidéki utakon is.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Doser:
    Erre azt tudom mondani, hogy nem vagy “elájulva” a németországi autópályáktól. Sajnos az általad leírt jelenségek gyakoriak minden nyugati országban. Általában mindig a német utakat hozzák fel példaként, de szerintem Észak-Olaszországban jobbak az autópályák, mint Németben.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    SütiLaci!

    Megértelek, és értékelem is fáradtságodat, hogy külföldről cipeled be az általad értékesíteni kívánt használt autókat. Szóval az a 160-180-as vagy 200-as tartós tempó nem tesz jót egyetlen autónak sem. Műszakilag nézve az ilyen tempó mindenképpen sokkal nagyobb terheléssel, igénybevétellel és ebből következően nagyobb kopással jár az alkatrészekre, mint mondjuk a 130 – as sebesség, vagy éppen a 90-es országúti. Ez nem vita kérdése, hanem tény! Csak egy egyszerű példa. Állj meg egy autópályától kb. 100 méter távolságra, és figyeld a forgalmat. Észlelni fogod hanghatás formájában, hogy nagy sebességnél milyen sokkal nagyobb erők munkálkodnak, mint lassúbb sebességnél. Ez a nagyobb erők által okozott “erózió” meglátszik az adott jármű minden egyes porcikáján, ami mondjuk 2000 alkatrészből áll. Tehát csodák nincsenek, fából nincs vaskarika.
    Nem akarom ezen fórumok keretében papagáj módjára hangsúlyozni a Németországból hozott Golf TDI-m német szakszerviz által papíron is bizonyított karbantartási slendriánságát. Eddigi tapasztalataim alapján ők sem jobbak, mint mi magyarok.
    Itt többen elmondták, hogy a jó autó, pl. Németországban is drága, nem olcsóbb, mint nálunk, arról meg nem is beszélve, hogy egy 2-3 éves autóban nyugodtan lehet akár 300.000 km. is. Szerintem ez totál igaz. Te sem ráfizetésből élsz!!!
    Amikor megnézek egy külföldről behozott gyönyörű, és jónak látszó használt autót, akkor mindig az jár az eszemben, nagy esély van rá, hogy olyan mint az az alma, amelyik kívül gyönyörű, belül meg férges, de a belsejét csak akkor látom, ha kettévágom.
    Arról nem is beszélve, hogy sok kereskedő látván a hibátlan, gyönyörű és sérülésmentes külsőt, és hasonló utasteret, “megfiatalítja” az autó kilométeróráját, hisz a jármű vizuális hatása elbírja.
    Tudom hogy te a külföldről behozottakat dicséred, hisz abból élsz, de meg kell azért érteni a vevők aggodalmát is. Ettől függetlenül persze vennék tőled használt autót, amit nyugatról hoztál be, kellően átnézve, és korrekt ármegegyezés után.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    A kereskedő célja az eladás. Esetleg ismerősnek fogja fenntartani az autót. Ha ott van egy biztos vevő “kezében a pénzzel” nem mond nemet rá biztos. Ha az ő szemszögéböl nézed a dolgot nem tudhatja valóban jön-e aki igéretet tett, és ha jön is kell-e neki az autó. Ocskavasat és gyöngyszemet is találsz itt is ott is. De ami tényleg jó annak kint is megvan az ára és a jelenlegi euró árfolyam mellett még ha a regadótól eltekintesz akkor sem jösz ki jobban mint ha magyarban vennéd. Csak 1000km messziről kell hoznod, meg magyarban vár a csomó herce hurca a forgalomba helyezéssel.
    Töled is megkérdezem, hogy az autód rosszabbnak, saját magad pedig hanyag autótulajdonosnak gondolod mert magyar vagy?

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Senki sem megy 200-al csak a porschék,ferrarik,a többiek szépen tartják a 160-180-as tempót ami nem megterhelő egy mai autónak ami le van szabályozva,egy jól legyártott(hansúlyozom)autónak semmi bántódása nem eshet ha így van használva.Egyébként a német autópályák java is le van sebességkorlátozva és sokkal szebben betartják mint a magyarok….

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Na végre valaki tisztán lát!Hajrá Szabi!Nálam a sok vevő meg:KÜLFŐLDIII???ÚÚÚÚÚ AKKOR NEM KELL A KOCSIII…mire én:igazad van vegyél szart inkább kelet-európából!Mintha azt mondanám hogy az autó Üzbegisztánból van….OTT VEGYETEK AUTÓT Kazahsztánban!AZOK JOBBAK:)

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Hát én azzal nem értek egyet,idáig amit lebeszéltem akár telefonon akár mail-ben,mindig félre volt téve még akkor is ha más vevő volt rá!Kultúrált országban ez így szokás:)
    A bontószökevényeknél le vannak írva a hirdetésben is hogy milyen hibákkal találkozhatsz,(hogy ne érjen meglepetés).Száz szónak is egy a vége:sokkal szebb és jobb autókat találsz kint mint itthon,a kilóméter 99%-ban igaz,és ott mindig tömör valóság van:az olcsó mummia is hazajön,a drágább igényesebb darabok olyanok hogy mind a tíz újjatokat megnyaljátok amikor jöttök vele haza…
    Egy korábbi hozzászóláshoz csak gyorsan komment,azt hiszem nem te írtad:annak idején teljesen jó autók kerültek be az országba,odáig szervizeltek voltak,itt magyarba nyüstöltétek évtizedekig szervíz nélkül,ugyhogy ne panaszkodjatok,örüljetek hogy a szocialista koporsókból normális autóba ülhettetek..vagy már elfelejtettük honnan jöttünk?:)

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Értelmes emberek vagyunk, ne nyissunk erről vitát. Hangsúlyoztam: TARTÓSAN! Tehát 100-200-300 km-en keresztül – 10-15 km-en tartható lehet a 200km/h. Heti 2000-2500 km-t vezetek németországban, éjjel és nappal vegyesen, tehát tapasztalatból írtam, amit írtam!
    És ugye a vita onnan indult, hogy azt állította itt valaki, hogy milyen káros a motorra, hogy tartósan 200 felett hajtják. Ez a szó – mármint a tartósan – számomra azt jelenti, hogy egy 300.000 km-t futott autóban 200-220.000 km 200 km/h felett. Az meg esetleg a Nardói körpályán lehetséges…

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Nyilván nem dugóban, és csúcsforgalomban mennek annyival. Meg nappal amikor sok a helyenkénti korlátozás. 120! Ami alig marad el a magyar megengedett legmagasabbtól! De pl éjszaka. Mikor megyek haza éjjel kb 120-as tempommal, sok autó úgy húz el mellettem mint ha állnék.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    A hozzászólásommal inkább azt a tévhitet igyekeztem eloszlatni, hogy Németo.-ban bárki is 200 Km/h-val száguldozhatna, hangsúlyozom: TARTÓSAN!
    Az 530d csak egy példa volt részemről, azt ugyanis legalább annyira be lehet hozni D.ből, mint egy 1,2-es puntót.
    És ez a cikk az importról szól nem a puntóról vagy a zafiráról.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Ezt egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni!

    Szóval:

    Te: befizettél 72*35.000 Ft-ot + az 1,3MFt-os kezdőt. 6 évesen ér az autód 1,5MFt-ot.

    Másik fél: befizet 72*35.000 Ft-ot. Ami évi 6%-os kamattal (+kamatos kamattal) 2.930.000 FT + egy 700.000 Ft-os autó.

    Mondjuk 2011-ben mindketten eladjátok az autót.

    Neked van 1.500.000 Ft-od.
    Másik fél: 3.630.000 Ft.

    A különbség 2.100.000 Ft. Ez szerintem megtakarítás!!!

    A Te egyenletedben milyen alapon vonod le a “Másik fél”-től a 72*35.000 Ft-ot??? Neki az a pénze megvan, a bankban. A tiéd meg az autódban – csupán ennyi a különbség!

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    “nem tesz jót neki a sok autópálya sem főleg ha folyamatos 200-zal gyilkolják” – :DD

    Az ilyenen mindig jót nevetek!
    Mutass nekem Németországban egyetlen olyan szakaszt, ahol -nem több- csak 20-30 km-en keresztül tudsz 200km/h-val menni?!? Nincs olyan, érted, nem létezik! Főleg nem 2-300 km-t! (legfeljebb 2-3)
    Az egy tévhit, hogy Németország a száguldozók Mekkája! Ezt általában azok gondolják, akik még életükben nem jártak/vezettek ott!
    Hatalmas forgalom (a 3 sávos pályán is 110-130-al lézengők a belsőben), útépítések/terelések, dugók, 120-130-as táblák, stb…

    “200-zal gyilkolják” – egy 1,2-es Puntónak biztos nem tesz jót (nem is igen lehet), de egy 530d-nek nem hiszem hogy megterhelő lenne (ha persze lehetne).

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Kápi:
    Bemásolom ide egy másik cikkbe írt tapasztalatomat, karbantartás témában.
    Nekem más tapasztalatom van a nyugati nem magyar karbantartásról. Persze ott is, itt is embere válogatja ki mennyi gondot fordít autója szervizelésére, karbantartására. Szerintem itthon egy valamennyire is műkedvelő autószerető személy sokkal nagyobb gondot fordít kocsijára, mint nyugaton egy átlagpolgár. 1997 decemberben vettem egy másfél éves, Németországból behozott Golf lll TDI-t. Mindent kaptam vele, a német tulajdonos nevét, telefonszámát, a márkakereskedés címét, telefonszámát, az előző tulaj vásárlási számláját, szervizkönyvet, a szerviz munkalapot, stb. Az autóban 39.000 km volt. A szervizelést ugyanaz a márkakereskedés végezte, aki az új kocsit értékesítette. A szervizkönyvből és munkalapból kiderült, hogy az új, bejáratlan motorból 26.000 km-nél cserélték le a gyárban beletöltött olajat, és olajszűrőt még ekkor sem cserélt a német szakszerviz!!! Megvásárlás után én cseréltem olajszűrőt először, 39.000 km után, meg persze olajat is. Egy 0 kilométeres különösen dieselnél nagyon fontos a mielőbbi olajszűrő – olajcsere! Így bánt a német szakszerviz az autómmal. Nem éppen példamutató jelenség, amire hivatkozni lehetne.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Valószinű hogy megkérdezi telefonon mielőtt neki indul. Tegyük fel ha te árulsz egy autót. Ott a vevő, kezében a pénzzel és vinné az autót te sem küldöd el hogy megvárd az embert aki 3 nappal későbbre igérte h jön. Könnyen lecsúszhat az ember pár nap alatt egy autóról. Nem rád fognak várni kinn. Én magyarországon jártam már úgy hogy mikor indultam hivtam az eladót ok megvan mehetek. Mire odaértem épp vitték a kocsit. Németbe meg nem csak úgy elugrasz. Napokat kell rászánni pénzváltás utitárs stb Csak hétköznap tudsz lábon hazahozni autót mert hétvégén nem tudsz rendszámot venni és biztositást kötni. Meg ha meg is van még, nem biztos hogy olyan állapotú mint azt te gondoltad. Na és akkor mi van?!
    Hogy mennyire szervizeli vki az autóját az nem nemzeiség függő. Ezt nem tom mikor fogják már fel. De ha így is lenne, gyere ki és menj végig az utcán mennyi külföldi él itt. Török, görög, szerb, albán, román, olasz, orosz és sorolhatnám. Meg persze magyar is:) Attol hogy németben van nem biztos h német a tulaj:)
    Regadó előtt meg ott volt a vám:) Nem mindegy hogy hívják?
    Németben csak helyi sebességkorlátozás van a pályákon. Miért ne menne 180-200-al? Megteheti. Olajcsere ide vagy oda baromi sokat mennek. Na de ezt már irtam…

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Szia! Igen van benne igazság csak az a baj hogy részben nem igy van ahogy te el mondtad..mert ha vki úgy megy ki h csak oda megy amobile.de-én meg adott cimre akkor előfordulhat h igen nincs már meg az autó és akkor kárba ment az a pénz ami a kimenetelre men ell..de ez csak akkor forduhat elő ha nem téjékozodunk!mert sztem az hülye aki csak úgy ki megy és nem enged meg egy telefont a tulajnak h mivan kint és meg e van és hogy megyek ki.Az meg a másik hogy az ott kint a “nyugat” és az jobb mint itt és azt is meg kell hagyni h a Német (Náci) az sokkal jobban és szigorubban kezeli a szerviz intervallumot mint mi magyarok. És ez nagyon sokat számít! A másik pedigh az hgy nem 200-al kell jönni az autobahn-on (autopálya) Én tudom mert egy jóbarátom ebböl élt mig benem hozták a regadót és mig benemm hozták addig angyon sok magyar jól járt az autóval. Mert (NÁCI) !! És a szervizintervallum az ott kint szervizintervallum ha 10e. km-nél akkor anyinál! És azt sem kell ki hagyni hogy ott a kinai is van ojan minőségü mint az ithoni eredeti!!

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Így van, erről beszéltem én is. Azt a 9 éves autódat elvinnéd egy autókereskedőhöz, hogy el kívánod adni, azonnal fikáznák, és szinte semmit nem kapnál tőle érte. Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha magánértékesítéssel próbálkoznál.

    Egyébként azt tapasztaltam az utóbbi időben, hogy minden “valamire való” autókereskedő szervizműhelyt létesített. Gyorsan összeütnek néhány dolgot a hozzá vitt fillérekért megvett lelájmolt autón, hogy aztán több százezres profittal értékesítsék. Persze megértem, nekik is meg kell élni valamiből, általában jobban mint az átlag, adót is fizetni alkalmazottat tartani, stb.
    Inkább azt hiányolom, hogy a magánértékesítés valami miatt nagyon visszaszorult kis hazánkban. Ezt rossz tendenciának tartom. Már csak azért is, mert a kereskedő közbeiktatásának további árfelhajtó hatása van, államunk kinyújtott keze mellett.

    Új autó vásárlásánál meg rendkívül nagy az értékvesztés, ezért nem éri meg az amit korábban csináltam. Van egy Honda Jazz-em, amit 0 km-rel vettem, 8-ik éves, van benne összesen 60.000 km. mert másikat is használok mellette, télen nem minden hónapban állok vele ki a garázsból, 2,5 milliót úgy buktam rajta mint a sicc, és még most is olyan, mint új korában.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Nem öskövületekre gondoltam én sem mikor használtról beszélek. A jelenlegi autóm 5 évesen vásároltam kb 40e km-el. Most 9éves 90e van benne. Van hozzá téli, nyári gumim felnin, egyszerű, simán karban tudom tartani magam is. Nem kell tákolni de a gatyám sem marad ott a márkaszervízben.
    Pénzben kifejezett értéke “semmi” de a használati annál magasabb. Kiismertem már, tudom hogy semmi baja, és nem kell rá költeni, csak menni vele, és vigyázni rá a továbbiakban is. Hülyeség eladni ha jó! Idén tervezek másik autót venni azt is kb 4-5 éves lesz. Benzinest, keveset futott és magyar. De az biztos h a régi marad.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Autóvásárlás ügyben mindig a “Sifi” által levezetett szemléletet követtem, vagyis soha nem vettem autót hitelre, és nem is fogok. Az, hogy megéri e hitelre autót vásárolni, vagy sem, az a bankok hitelezési politikájától függ. Nálunk nem éri meg, az USA-ban pl. egyértelműen megéri.

    Viszont van egy érdekes gondolatmenet Gerzson kalkulációjában, ami nem a hitelre vonatkozik, hanem magára az autóra! A kérdés úgy vetődik fel. Ki jár jobban? Aki mindig fiatal autókat vásárol, és pár év után még mindig viszonylag fiatalon megszabadul tőle jó áron azért, hogy másik fiatalt vagy újat vegyen helyette, így mindig fiatal modern kocsikkal jár, vagy az, aki idősebbeket vásárol olcsóbban, és azokat tákolgatja. Az első megoldást alkalmaztam sok éven keresztül, tehát igyekeztem minél újabb, keveset futottat használni. Meg is érte, mert a két helyzet mérlege 50-50% körül mozgott, így nyerő voltam. Mára azonban megváltozott a helyzet! A mérleg nyelve szerintem a költségek tekintetében az 50-50%-ról legalább 70-30%-ra módosult, vagyis a mindig új és jó autóval járni sokkal drágább lett!
    Köszönhető ez az új autóknál karbantartási költségek ugrásszerű növekedésének, és főleg az újaknál felgyorsult értékvesztésnek, stb. stb.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Nem a cikk témájához vág de erre reagálnom kell.
    Addig tologatod a számokat ide oda hogy a végén még magad is elhiszed hogy megéri hitelre vásárolni.
    Én megveszem kp-ra és le van tudva. És ha arra van pénzem akkor használtat! Soha nem vettem fel hitelt igy lövésem sincs mennyivel kell többet fizetnem ha hitelre veszem.
    “De!” Nekem ne akard azt beadni hogy 6 év alatt csupán 100.000 forint a többlet költséged 2.000.000 felvett hitel után. Ez hülyeség!
    “De!” Ha netán problémám van és nem tudok félretenni pár hónapig akkor mi van? Semmi.
    “De” Ha te nem tudsz időben fizetni b…..od a pénzt meg az autót is. Talán visszakapsz valamicskét a banktól a visszavétel után.
    “De!” Mi van az árfolyam kockázattal? Ha 2006-ban vettél fel hitelt /gyanítom nem forintban/ akkor az a 35.000 most kb. 48-50.000!
    Stb…

    “Számoljunk!”

    Poénnak: Gondolom az írás elején szereplő 4 éves autón van még 24 hó tartozás:)
    Bocs:)

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Hol van benne hiba?
    Ne vagdalkozz, hanem írj le tényeket és számokat.
    3,3 és 3,5 millióért fapados Suzuki?! Kicsit felértékeled.
    Még mindig gondolatébresztőnek: tizenéves Escort, hátulján a matrica: “Legalább ki van fizetve” vagy egy kényelmes, klímás autó…
    Akkor inkább a hitel!

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Gratulálok!
    Ezt saját kútfőből hoztad össze, vagy az autószalonban evvel vágtak át? Aki ennyire nem tud számolni, az vegye is a “kedvező hitelekkel” a fapados Suzukit. A kalkulációdban visszafogottan számolva is van 3 millió Ft tévedés, nem 1 millió, hanem legalább 4 lesz az a többlet 2017-re. És amíg te egyre kisebb kategóriájú autót tudsz venni (vagy egyre több hitel veszel fel), addig a másik fél egy használt autó után vesz egy új autót , végül kiröhögve téged 2017-ben vesz egy középkategóriás új autót….

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Megtakarítás?!
    Na akkor számoljunk:
    Tegyük fel, 2006 januárjában mindkettőnknek pontosan ugyanolyan autója van, 4 éves és 1,3m. Ft.-ot ér. Te elkezdesz takarékoskodni és havi 35.e. Ft-ot beraksz a bankba. Én veszek egy új autót a régi eladásával és 2.m. Ft. hitellel. Az új autó értéke 3,3m. Ft. és én is befizetek minden hónapban 35.e.Ft-ot a hitelre. 2011 decemberében találkozunk és megnézzük kinek mije van.
    Neked van egy kb. 700.e.Ft-ot érő autód, és kb. 2,8m. Ft-od a bankban, amiből kb. 300.e.Ft. a kamat, amit megtakarítottál. nekem van egy kb. 1,5m-t érő autóm, és a hitel lejárt.
    Összegezzük: Mivel mindketten befizettük 6 éven át a havi 35.e. Ft.-ot, ezért azt kivonom az egyenletből. Így: Neked van 700.e.+300.e. Ft=1.m. Ft. Nekem van 1,5m. – kb. 600.e. Ft. hitel kamat = 900.e. Ft.-om. Neked 1.m., nekem 900.e.Ft. De!
    Én 6 évig egy jobb autóban ültem, a szervízköltségeim lényegesen kevesebbek voltak mint a Tiéd, és talán – a korszerűbb technika miatt – kevesebbet is fogyasztott.
    Nem úgy van az! Mondhatod.
    Mert ha 2012 januárjában mindketten veszünk egy új autót 3,5m. Ft. értékben, mindketten fizetjük tovább a havi 35-öt, szintén 6 év múlva találkozunk, akkor az előbbi 100.e.Ft.os többleted, kb. 1m. Ft.-ra fog rúgni 2017-ben.
    És megint de! 6 év = 1.m. Ft. Én inkább bevállalom ezt a veszteséget hosszútávon, a “korábbi élvezet” érdekében, és örülök neki, hogy vannak akik nem, mert így legalább ,majd el tudom adni a használt autómat és tudok venni egy újat.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Az első magyar gyártású Astrákon sem volt még oldalindex, később a frissitéstől viszon tényleg csak a magyarokon. De sztem ez a gyártás helyétől és és nem a célországtól függ. Akkor a magyar jobban felszerelt mert nekünk jár egy pár index a németek meg nem kapnak ló….t sem:)

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Ezt a az ember mentalitása, igényessége határozza meg, hogyan tartja az autóját nem pedig a nemzetisége. A másik hogy a németek nem nézegetni veszik meg az autót hanem használni. Lehet hogy jó a 250.000-et futott német autó, de nem áll meg ott a km. 250.000km egy 3-4 éves autóban nem különleges dolog németorszégban. Akkor mennyi van az idősebbekben?! És tegyük fel ha még jobban is szervizelik, attól még elhasználodik. Több százezer km nem múlik el nyom nélkül. A sokat futott, motorhibás, törött, illetve lelakott ami igazán olcsón van. Ami meg tényleg jó és kevesett futott annak németben is ára van. Márpedig haszon nélkül te sem hozol be autót. Jól gondolom?

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Én meg jelenleg autógyárban dolgozom németországban:) Régen tényleg léteztek nyugati picra szánt ladák meg ilyesmik. Na de mikor volt már az?!?! Gondoljunk csak bele hány féle variáció létezik ma már egy autónál! Pl ülés. forma, magasság állítás, gerinc támasz, comb támasz, oldaltartás, sportos, kényelmes. Kárpit szövet, plüss, félbőr, bőr és ezek sok sok színvariációban, bicolor, más varrással, fütött vagy sem, légzsákkal vagy nélküle uhh… és még sorolhatnám. És ezeket hány féle képpen lehet variálni vevő igény szerint. És ez még csak egy ülés! Komoly logisztika áll egy összeszerelő üzem mögött és iszonyatos feledat minden a megfelelő sorrendben /szerelőszalagon érkező autók sorrendjéhez is kell igazodni/ és mennyiségben álljon készen, nem hogy még ezeket jó és gyenge minőségben variálják. Képtelenség. A felszereltségről annyit hogy ha az embernek van pénze otthon is megkap már amit csak akar. A kinti F Astrák sem azért voltak plüssösek és napfénytetősek mert a németek megérdemlik mi meg nem, hanem azért mert ők megfizették az árát mi meg nem. Ennyi.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Persze hogy megkülönböztetik melyik autó melyik piacra megy!
    Volt hobbiból egy FIAT 126 BIS -em, (vízhűtéses kispolski). Pl. a kerékfékhengerben bronzdugattyúk voltak! Ez csak egy példa a sok közül. Mikor raktak ilyet a szoc. piacra szánt kispolskikba? stb. stb. Egy autó kb. 4000 alkatrészből áll. A minőség az ilyen apró részletekben bújik meg. Kadmiumozott karosszéria. Az itteniek meg nagy tempóval rohadtak.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Bármennyire furcsa de megkülönböztetik gyártáskor melyik autó melyik piacra megy.teljesen más az amelyik Svájcba megy meg az amelyik Romániába. Sógoromnak volt olyan Fiat Ritmója amit svájcból hozott még annó,olyan felszereltséggel,hogy itthon nem is hallottak ilyenről,vagy azok a Lada Nívák amit Németországba vittek nagyságrendekkel jobbak mint a nálunk futók, vagy a Lada Nova amit nálunk nem is lehetett kapni.Itt nem a fesékre vagy a csavarokra kell gondolni, hanem az alkalmazott anyagokra pl.ülés, kárpit,műszerfal stb.
    Egyébként nagy általánosságban kintről nem érdemes kocsit hozni.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Már negyedik éve hozok be használtautókat Németországból és nem az egy-két éves ,sokmilliós autókat keresem ,hanem az idősebbeket.Ezeknél már szembetűnőbb a különbség a Németek javára.Persze kint is megtalálhatók az okoskodók de még mindig nagyobb eséllyel találok kint normális autót mint itthon.A km óráról meg csak annyit ,hogy inkább legyen Németországban 250 ezret futott autóm mint itthoni 140ezret futott(saját tapasztalat).TELJESEN más a közlekedési és autótartási kultúra,utak minősége ,ÜZEMANYAG minősége ,stb.És aki hosszabb távra gondolkodik ,nem csak a következő műszakiig ,annak megfontolandó.A regadó az meg egy vicc.Már 6 éve jogellenesen szedik be ezt a díjat ,mi meg csak nézünk ki a hülye fejünkből.ABSZURDISZTÁN… 🙁

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    AndrewT-nek igaza van. Régi de nagy igazság, hogy addig nyújtózkodni ameddig a takaró ér. Páran sajnos rájöttek az utóbbi időkben. De nem mindenki. Hány de hány olyat láttam akinek egy vasa sem volt és vette az autót. Újat vagy használtat mindegy. Ha jó volt a a verda taxértéke akkor mehetett hitelbe az átírás is! Ez az igazi 0%-os hitel! Nem hiszem hogy ez lenne a követeendő példa. Hallottál már a megtakarításról?

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Nem jobb! Ugyan olyan! Semmivel nem különbb egyik a másiknál. De jelenleg sok esetben ha a regdjat nem számolja az ember akkor sem éri meg! Csak azt messziről kell elhozni és több vele a herce hurca.
    Azt te sem gondolod komolyan h egy autógyáron belül különböző minőséget raknak össze kelet és nyugat számára. “Figyu itt jön egy magyarba szánt autó erre kevesebb festéket fújjatok, azután meg ne húzzátok meg a csavarokat!” Ez egy nevetsééges példa, de a feltevés is az!:)

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Volt itt pro és kontra. Sajnos nehéz eldönteni, melyik a jobb megoldás. Esete válogatja. Egy biztosat látok csak az egészben. Ma Magyarországon akár külföldről hozza be az illető, akár itthonról vásárolja használt autóját úgy az egész ahogyan van, nem feldobó érzés! Pedig annak kellene lennie! Az a keserű érzés hatalmasodik el a benne, hogy átverik, balekot játszik, vagyis méltatlanul drágán tud hozzájutni használt autójához. Ezen felül még számolni kell a bürokratikus költségekkel, plusz még további karbantartási, javítási költségek is terhelik azonnal a vásárlás után, mire olyanná válik most vásárolt használt autója, hogy nyugodtan mer vele elindulni hosszabb útra is.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Neked is teljesen igazad van, csak ha kijavítod valakinek a vélt hibáját, jól olvasd el a hirdetést, nehogy olyan öngólt lőj, mint most az évjárattal. A német hirdetésben az évjárat (ill. az első forgalomba helyezés dátuma: EZ) 2001.03, a magyaré pedig 2001.05. Testvérek között is csak 2 hónap, és nem másfél év ! Az 1999 az ára az autónak, amiből egyébként még illik is 200-250 Eurot alkudni.
    Az árkülönbséget, és a hazai állapotokat köszönhetjük még a jármúimportőr lobbinak, akik az éppen aktuális politikai vezetéssel karöltve próbálják megakadályozni, hogy valós piaci viszonyok alakulhassanak ki. A márkaszervízek is extraprofitra törekednek, 3-10 szeres alkatrészárakkal. Ebben csak az a vérlázító, hogy többen is egy hazai nagyker beszállító termékeit csomagolják át. (csillagos, és körbe zárt villám szakszervíz)
    Az átírási (vagyonszerzési) illeték pedig csak egy a sok felháborító sarc közül. Egy 2000 cm3-is 20 éves autó az vagyon, egy 20 milliós festmény, vagy ékszer az nem. Arról nem is beszélve, hogy egy színátírás 12000 Ft, mert minden okmányt cserélnek hozzá. A törzskönyv is csak egy bürokratikus adónem, aminek az árát lehet majd emelni ! Na kidühöngtem magam egy kicsit !

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Milyen 200 km/órárol beszéltek ti-:))Fiat puntó 130 max
    úttartás nó 180 -nál fékezz már egy ilyen fika autóval.h astra 1.9 nem merek 180 menni.Hol éltek ti nevetséges.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Kedves AndrewT!

    Gyanítom, hogy a hazai új-autó eladások nagyobb része hiteles. Ha ezt nem vállalná(n)k be, honnan a túróból tudnál Te használt autóhoz jutni?!

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    en szemly szerint itthon vettem autot, pedig Nemetorszagban dolgozom Igen vannak hibai, igen elhanyagolt Mo-i auto, de a piaci ar feleert hoztam el, es nem több millios auto, meg ha megcsinaltatom csilli villire es utana felgyujtom akkor se bukok rajt annyit mint vki az 1 eves ertekvesztesegen, es legfökeppen addig nyujtozkodom amig a takarom er.
    Lehet szamolgatni, h kintröl megeri v sem ,de szerintem elöször a fejekben kene rend h ne hitelre vegyenek 2-5 ev mulva tizedet erö autot.
    Aber es ist meine Meinung..

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Ja és a szervíz!
    Sok tákolás van a 10 feletti kocsiknál németben. Láttam érdekes dolgokat, motornál és kaszninál egyaránt. Emlékezzünk vissza 2000-2002 környékére! Akkor indult be újra az import. Mi áramlott be akkor magyarországra? A Corsa, A Omega, A Vectra, Ford Escort stb… “De szépek voltak” Meg lehet nézni mi lett nagy többségükből. Tisztelet a kivételnek!

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Nem értem miért feszegetik még mindíg a az autóbehozatalt?!?! A legtöbb ember 100-150 km-nél nem utazik többet egy használt autó miatt abból is többet megnéz mire rátalál a megfelelőre. Ez önmagában nem kevés idö és pénz.
    Most nézzük pl valaki budapesti és tegyük fel mázlija van és Passuban talál autót. 1100km a forduló!!! Utiköltség, ideiglenes rendszám, ideiglenes biztositás vagy szállítás /EZT MEGINT KIFELEJTETTÉK A CIKK ÍRÓI/ Na meg nem is kevés idő! Erre senki nem gondol. Ki megy ennyit zsákbamacskáért??? Mert ugye odaérsz és kiderül mégsem olyan szép és jó az autó mint a képen látszik. Ami a cikkben szereplő nagy többségben 10éves autóknál nem nagy csoda. A fiatal kb 4-5 éves keveset futott kocsik néha itthon olcsóbbak mint kint.
    Persze hogy olcsó a használtautó ott, ahol az emberek jobban keresnek és simán megengedhet magának egy új autót. Ráadásul magasak a szervízköltségek, az adók és a biztosítás, és ne felejtsük el hogy németben a rosszabb környezetvédelmi besorolású autóval be sem mehet az ember nagyobb városok belső kerületeibe.
    A másik hogy nem 265-el /középárfolyammal/ kéne számolni az eurót! Az eladási ár normál esetben +10Ft! 4000 eurós verdánál +40000-et jelent ez a különbözet.
    MEGÉRI???

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Ott sem mindenki hajt 200-zal.Egy újabb,6 sebességes autónak a 180 elvileg nagyon meg sem kottyan,keveset forog.De ha a széthajtást nézzük,a városi “hülyegyerek”stílus sokkal többet árt,mint a 200-as tempó.Szerintem.Szóval,amit én nem veszek biztosan,az a sportkipufogós,ültetett,spoilerezett streetracer autók,20 éves tulajtól.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Számomra teljesen érthetetlen,hogy hogyan is létezhet ez a regisztrációs adó. Hiszen az [b] ˇˇEU egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlását.ˇˇ [/b] .
    És hát mondjuk meg őszintén ez az adó eléggé gátolja az áruk szabad áramlását… Mindegy velünk ezt is megtehetik.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Kedves Golyos!

    Köszönöm az észrevételt, valóban elnéztem, a német Zafira benzines. Kerestem ehhez passzoló magyar hirdetést és cseréltem is a cikkben, csakis automata váltósat találtam, így még a korábban szerepeltetett dízelnél is drágább, amúgy az 1,8 literes benzinesek sem sokkal olcsóbbak itthon. Akárhogyan is nézzük, itthon a regisztrációs adó miatt érezhetően drágábbak az autók.

    Üdvözlettel,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    Teljesen jó a cikk de az összehasonlitott Zafira nem ugyan olyan.
    a Német változat másfél évvel idősebb és benzines!
    A magyar diesel és fiatalabb ,ha ezt nézzük már nem is vészes az ára szerintem.
    A dizel 8Liternél nem eszik többet mig a benzines 11 alatt biztos,hogy nem megy sehova.
    Az már egy más kérdés,hogy itthon a kilóméteróra majdnem mindig megvan buherálva míg a németek nem foglalkoznak ilyenekkel.

  • 2017.10.31. at 16:22
    Permalink

    “mellesleg nem tesz jót neki a sok autópálya sem főleg ha folyamatos 200-zal gyilkolják. Igen csak egy kutya…”
    Jobban szeretném, ha az autóm autópályán menne 200-al két olajcsere közt, mint ezeken az utakon tizedannyit.

Vélemény, hozzászólás?