Miért legyen néma egy Corvette, ha hangos is lehet?

Beigazolódtak a pletykák: a Chevrolet Corvette villanymotort is kap a V8-as mellé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legújabb Corvette generáció történelmi lesz: elsőként kínálnak gyárilag hibrid és összkerékhajtású kivitelt belőle. Teljesítményből azért nincs hiány.

Ilyen se volt még: hangtalanul is suhanhat egy Chevrolet Corvette. A sportautók szegmense a többihez képest elég érzékeny a villanyosítással kapcsolatban, de ezen belül az amerikai benzinfaló izomautók hibridekké alakítása bizonyára még nagyobb felhördülést vált majd ki a márkahű rajongók között. Pedig el kell ismerni, hogy az akkumulátorok nyújtotta teljesítmény nagyon hasznos lehet pont a sportautóknál, ráadásul a Corvette úgy lett zöldebb, hogy közben az eredeti karakterét a lehető legnagyobb mértékben megtartotta.
Hirdetés
Szögezzük le az elején, hogy továbbra is szívó V8-as blokk dolgozik a Corvette elektromos kivitelében, az E-Rayben, ráadásul a lökettérfogattal sem spóroltak (6,2 liter). A név az alapverzió Stingrayből ered (ami egyébként egy rájafajta angol elnevezése), az "E" utal a hibrid hajtásra, viszont nem konnektoros, hanem öntöltő hibridről van szó. Ettől függetlenül képes tisztán elektromosan - és egy Corvette-től szokatlan módon: némán - is közlekedni, 70 km/h sebességig. Az akkucsomag középre, a két ülés közé került, így nem rontja az autó jó tömegközéppontját. A villanymotor elölre került, de maradt azért az első csomagtartóból is. Nem véletlenül tették ide, mert az első tengelyt hajtja (ezért kapta meg az eAWD elnevezést is). Ezáltal ráadásul összkerékhajtásúvá is vált a Corvette, ami egyébként szintén megosztó lehet a rajongók között. Ami viszont nem megosztó, az a teljesítmény: összesen 655 lóerővel gazdálkodhat a sportkocsi. Mindez elég egy 2,5 mp-es 60 mérföld/órás sprintre, a negyed negyed mérföldet pedig 10,5 másodperc alatt tesz meg. 20 és 21 colos felnik, új futóműbeállítás és Brembo karbon-kerámia féktárcsák járnak az E-Rayhez. Számos vezetési mód közül választhat a sofőr, a hibrid rendszer sajátja az akkumulátor töltésére szolgáló, de igény szerint néma indítás is beállítható, ha nem akarjuk felkelteni a járókelők figyelmét - mondjuk akkor meg minek Corvette-et venni... A Stingraytől egyébként szélesebb az E-Ray, kap egyedi felniket és fényezést, illetve néhány szénszálas kiegészítőt. A hangzás miatt természetesen nem kell aggódni, a szívó V8-as továbbra is szépen dübörög az autóban, és a pályán is otthon érzi magát a kocsi, ahol a kanyarokból való kigyorsításokhoz kifejezetten hasznos a villanymotor által kínált azonnali nyomaték. A hibrid Corvette-et egyébként levehető tetővel is árulják, átszámítva majdnem 50 millió forintról indul az ára.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?