Miért titkolja a Suzuki, hogy mit tud a Swift Sport?

Suzuki Swift Sport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy autó, amely szimplán három betűvel is leírható: itt az SSS, avagy az új Suzuki Swift Sport, amellyel kapcsolatban még mindig akadnak titkok.


Miután Magyarországon nem volt lehetséges a személyautó-, de még a törpeautó gyártás sem, érthető, hogy benyaltuk a márka reklámját és a Suzuki Swiftre valóban úgy gondolunk, hogy a „mi autónk”. Az 1992-től Esztergomban összeszerelt kiskocsikat azonban az idő folyamán ugyanolyan népszerű dolog lett cikizni, mint az olcsó fenntarthatóság miatt dicsőíteni, aztán 2005-ben sok minden megváltozott. A japánok felismerték, hogy ha számottevő piaci eredményeket szeretnének felmutatni Európában, akkor tetszetős, divatos, kvázi szerethető modellre van szükségük, így az „új Swift” egy csapásra megkomolyodott, mind kívül, mind belül, ráadásul tisztességes, 4 csillagos eredményt ért el a Euro NCAP töréstesztjén – a kötekedők már nem foghatták rá, hogy guruló konzervdoboz. Bár a Swifttől sosem állt messze a sportolás, hiszen a GTi változat sok hívet szerezett magának a nevéhez illő fürgeségével (a Swift jelentése magyarul: fürge), az SSS, azaz a Suzuki Swift Sport új lapokat osztott. Az 1,6 literes, csupán 125 lovas kiskocsiról szinte egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak a legtekintélyesebb magazinok, még a Top Gear közismert kukacoskodója, Jeremy Clarkson is elismerte, hogy a Swift Sport remek játékszer, méltó a nevére. És általában ilyenkor szokott következni a kellemetlen meglepetés.
Modellváltásnál sokszor előfordul, hogy az utód nem tudja hozni a sikert – olyan ez, mint a profi fotósoknál a megismételhetetlen pillanat, mikor a technikai tudás megvan, de valami hiányzik. A Suzuki márpedig tavaly lecserélte a Swiftet, és mostanra vele együtt a Sportot is. Kétségeink azonban ne legyenek. Ugyan az előfutár, a Genfben prezentált Swift S-Concept kicsit túlmutatott az eredeti törekvéseken, az új SSS láttán nincs okunk szomorkodni, mert egyenes ágon viszi tovább az örökséget. A kizárólag háromajtós karosszériával létező csúcsváltozat nagyon picit meghízott: hosszúsága 3 890, szélessége 1 695, magassága pedig 1 510 milliméter, míg a tengelytávolsága 243 centiméter. A látvány „erőteljes”, a Swift Sport mokány kis gép, köszönhetően az olyan hatásos, de nem túlzásba vitt kiegészítőknek, mint a szélesebb küszöb, a hátsó légterelő, vagy éppen a 17 colos könnyűfém felni. A köténylemezt szerencsére nem húzták le a földig, így az autó várhatóan nem fog fennakadni az első fekvőrendőrön, míg hátul több mint figyelemfelkeltő a vaskos, dupla kipufogó, közte a diffúzoros betéttel. Summa summarum, az új Swift Sportra újfent jóleső érzés ránézni, nagyon dögös kis gép lett.

A beltérben gyakorlatilag a normál Swift bútorzata fogadja a vezetőt és utasait, néhány apróságtól eltekintve. A háromküllős kormány extra-vastag, 3 és 9 óránál perforált bőrhuzatot kapott, a pedálok taposófelülete fém, no és persze újak az első, jobb oldaltartású ülések is, amelyek huzatát piros cérnával varrták, és jutott egy-egy „sport” felirat a támlákra is. Az igazat megvallva, többre nincs nagyon szükség, sokkal fontosabb, ami a lemezek alatt van.
Hirdetés

A motor maradt 1,6 literes, VVT, azaz változó szelepvezérlésű, de az M16A gyári jelzésű erőforrás bedobja a változó hosszúságú szívócső trükkjét is. Az eredmény meggyőző, immár 136 lóerő repíti a zsebbombázót, és a korábbi 148 helyett 160 Nm a maximális forgatónyomaték. A menetteljesítmények azonban még mindig nem hivatalosak! Az előd 0-100-ra 8,9 másodperc alatt gyorsult, végsebessége elérte a 200 km/órát, és ezt nagy valószínűséggel az új kiadás is képes hozni, amelynek széndioxid kibocsátása 11 százalékkal lett kedvezőbb, szám szerint 165 helyett 147 g/km. A futómű sok mindenben eltér a normál változatétól, az SSS eleve rövidebb és keményebb rugókkal rendelkezik, a karosszéria közelebb került az úthoz, a lengéscsillapítás is feszesebb, tehát a menetkomfort vélhetően nem tartozik majd a legfőbb erények közé, ellenben borítékolható, hogy ezzel a Suzukival lesz a legnagyobb élmény kanyarodni. A japánok olyan apróságokra is figyeltek, mint a kerekenként megtakarított 1 kg, amely a rugózatlan tömeg csökkentése szempontjából rendkívül fontos. Javítja a hétköznapi használhatóságot, hogy a manuális váltó hatfokozatú lett, és ez elsősorban autópályán számíthat, hogy hosszú úton nem szükséges tartósan magas fordulaton haladni. További jó hír, hogy az eddig sem rossz kapcsolhatóságot állítólag tovább finomították a japán szakik.

A Suzuki tervei szerint a Swift Sport forgalmazása 2011 októberében veszi kezdetét, így megjelenése hamarosan várható a magyar piacon is, míg az Egyesült Királyságban csak 2012 elejére ígérik a bevezetését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:25
    Permalink

    jó kis autó lenne, ha 10 centivel hosszabb lenne, lenne 5 ajtósban, nem lenne annyira lehúzva a lökhárító (az első lökös alsó éle alatt grafittal lefesteni elég lenne, küszöböt meg lerúgni róla) mert idétlenül néz ki a küszöbökkel (eleve magasépítésű az autó, a küszöb még rádob, így olyan mint egy tehén,kisbusz,akármi), ha lehetne bele venni 1.2-es és 1.4-es turbót 120 és mondjuk 160 lóval.Meg mondjuk széltében egy plusz 5 centi simán elférne magasságából pedig -3-5 kb.A felnik rondák, ködlámpa fölösleges, a körülötte lévő sok bizbaz dísz is.A sok rács meg a ködös/díszei, csak az aerodinamikának tesznek rosszat, hasznuk az égvilágon semmi nincs.Reális érték 3 milla lenne.

  • 2017.10.31. at 09:25
    Permalink

    Ez már sokkal inkább bejön, mint a régi! Nagyon pofás, izléses és még megy is, 6-os váltó, minden csemegével tele. Előző is a legjobb vezetési élményt nyujtotta a kategóriában.

Vélemény, hozzászólás?