Míg hazánkban csökkent, az EU-ban nőtt az autók piaca a 9. hóban

Más irányt mutatott a magyar autópiac szeptemberben, mint az európai uniós

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg hazánkban az augusztus volt az egyetlen olyan hónap idén, amikor az újautó-eladások (forgalomba helyezések) túlnőttek a tavalyiakat, az EU-ban a szeptember már a második ilyen volt.

Augusztusban a hazai autópiac is túl tudta nőni tavaly eredményét, de az Európai Unióban a szeptember már sorban a második hónap volt, amikor emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a forgalomba helyezett új autók száma - mutatott rá az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA keddi jelentése.
Hirdetés
Szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest 9,6 százalékkal 787,8 ezerre nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban. Augusztusban 4,4 százalék volt a növekedés, míg júliusban 10,4 százalékos csökkenést regisztráltak. A növekedés ugyanakkor a nem túl fényes tavalyi eredményeknek "köszönhető", tavaly ugyanis a félvezetőhiány jelentősen visszavetette a gyártott és így a forgalomba helyezett autók számát Európában. 2021 szeptemberében 22,1 százalékkal kevesebb autót helyeztek forgalomba, mint 2020 szeptemberében.
Hirdetés
A négy legnagyobb uniós autópiac közül Németországban és Spanyolországban kétszámjegyű növekedést ért el az újonnan forgalomba helyezett autók száma: Németországban 14,1 százalékot, Spanyolországban 12,7 százalékot. Franciaországban 5,5 százalékos, Olaszországban 5,4 százalékos volt a növekedés. Az idei év első háromnegyedében az Európai Unióban az egy évvel korábbinál 9,9 százalékkal kevesebb, 6,784 millió autót helyeztek forgalomba, még az elmúlt két hónapban elért növekedéssel együtt is. Az első nyolc hónapban még 10,4 százalékos volt az elmaradás az előző évihez képest, míg hazánkban a háromnegyedévet mindenképp jobban, 9,3 százalékos mínusszal zárta az autópiac - lásd bővebben itt.
Hirdetés

Az első kilenc hónapban a régió minden jelentősebb nemzeti piacán csökkenést könyveltek el az új autók forgalomba helyezésében. Olaszországban volt a legmeredekebb visszaesés - 16,3 százalékos, Franciaországban 11,8 százalékos, Németországban és Spanyolországban egyaránt 7,4 százalékos.
Az ACEA nyilvántartása szerint szeptemberben Magyarországon 9422 új autót helyeztek forgalomba, 1,1 százalékkal kevesebbet a 2021 szeptemberi 9526-nál, az első kilenc hónapban pedig 85,7 ezer új autót, 9,3 százalékkal kevesebbet az előző évi 94,5 ezernél. Míg hazánkban a Toyota és a Suzuki után következik csak a Volkswagen az eladási ranglistán, az EU-ban utóbbié az elsőség. Szeptemberben a legtöbb autót a Volkswagen csoport márkáiból helyezték forgalomba az EU-ban, 196 ezret, 25,7 százalékkal többet az egy évvel korábbi 156 ezernél. A Volkswagen részesedése így 24,9 százalékra nőtt a szeptemberi forgalomba helyezésekben a tavaly szeptemberi 21,7 százalékról. Az első kilenc hónapban 1,700 milliót helyeztek forgalomba a Volkswagen csoport márkáiból az EU-ban, 13,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A csoport piaci részesedése 25,1 százalék lett a tavalyi 26,2 százalék után, márkaszinten szintén a Volkswagen vezeti az EU autópiacát, a háromnegyedév alatt 862 342 autóval, 10,4%-os piacrésszel.
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?