Minden idők legdrágább autója megint egy Ferrari

Közel 22 milliárdot adtak ezért a Ferrariért. Ez új rekord!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évtizedek óta Ferrarik vezetik a legdrágábban eladott autók listáját. Tavaly rekordösszegért kelt el egy 250 GTO, most annál is többet fizettek egy eredeti Le Mans-t is megjárt példányért.


Ismét rekordösszegért kelt el egy Ferrari, az pedig szín tisztán látszik, hogy a világ legdrágább autója címet csak egy 250 GTO tudja elvenni egy másik 250 GTO-tól. A Ferrari ritka versenyautóinak példányai évtizedek óta horror értéket képviselnek, most 80 millió dollárért, vagyis közel 22 milliárd forintért kelt el ez az eredeti első generációs példány. Egy GTO értékét persze történelme alakítja, ennek az autónak is igen színes múltja van.
Hirdetés

A 4153 GT alvázszámú sportkocsi bemutatkozása az 1963-as Le Mans-i 24 órás futamra vezethető vissza. A versenyen az Ecurie Francorshaps csapat autójaként negyedikként végzett, előtte szintén három 250-es Ferrari ért célba. Egy évvel később megnyerte a Tour de France-t, ma a világ három-négy legjobb és közel eredeti állapotú 250 GTO-jának egyikeként tartják számon. Az autót a WeatherTech vállalat igazgatója, Davic McNeil vásárolta meg a rekordösszegért. Amennyire tudni lehet, nem ez az egyetlen ilyen értékű Ferrarija, elég tekintélyes gyűjteményt tart fenn. A becslések szerint hihetetlen jó vételt csinált ezzel a Ferrarival, ugyanis pár éven belül 100 millió dollárért, vagyis közel 30 milliárd forintért is elkelhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?