Minden idők legerősebb roadsterét tolja a Bugatti Genfbe

Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Genfi újdonságát már előre megmutatta a Bugatti, s az sem titok, hogy ez lesz a leggyorsabb roadster. Azt azonban még nem tudni, hogy mennyivel megy.


Minden idők legerősebb roadsterét ígéri a Genfi Autószalonra a Bugatti. Ez pedig az 1200 lóerős Veyron Grand Sport Vitesse lesz, mely a tavaly kifutott Veyron 8,0 literes négyturbós W16-osából 1200 lóerőt és 1500 Newtonméter nyomatékot hoz ki - ahogyan azt a keménytetős Super Sport is tette már. Megjelenésével is a szériaautók között 431 km/órás végsebességével sebességbajnoknak számító Super Sportot idézi a Vitesse.
Az 1001 éjszaka lóerő "alapteljesítmény" helyett a Vitesse növelt méretű turbókkal és köztes hűtőkkel hozza 1200 paciját, izmosított motorjához izmosított futómű és fékrendszer is társul, hogy az erő tényleg kihasználható legyen.
Hirdetés
"A Super Sport gyors sikere buzdította csapatunkat, hogy a Bugatti roadsteréből is készítsünk még komolyabb teljesítményű változatot. Mérnökeink ismét keményen dolgoztak annak bizonyítására, hogy a Bugatti képes a technológiai megvalósíthatóság által felállított határok újraértelmezésére" - nyilatkozta Wolfgang Dürheimer, a Bugatti elnöke. "Miként a Super Sporttal is sebességrekordot állítottunk fel korábban, most a nyitott tetős száguldás élményét kapcsoltuk a legmagasabb fokozatba."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?