Mindent akar a Lotus
A Lotusnál reális esélyt látnak a vb-címekre
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az F1-szezon egyik legkellemesebb meglepetése az a Lotus, amely bizonyos szemszögből a legjobb is, s amelynek már "csak" a győzelem hiányzik a boldogsághoz.
A konstruktőri bajnokságban a Lotus csupán egy ponttal van lemaradva a második helyezett McLarentől, míg az egyéni táblán Räikkönen is mindössze 8 egységnyire van az ezüstös Webbertől. A szezonból 9 futam van még vissza, a csapat célja a győzelem úgy egy-egy versenyen, mint - nem kicsit optimistán - a végelszámolásnál
A Jégember az összes futamon célba ért, s csupán egy alkalommal nem gyűjtött pontot, francia kollégája az eddig 11 megmérettetésből 7 ízben végzett a Top10-ben. Más kérdés, hogy a riválisok már mind győztek, a Lotusnak meg még hiányzik az első trófea. Alan Permane úgy gondolja, hogy már nem sokáig lesz így: "Az autónk kitűnő, s már bizonyítottuk, hogy tudunk olyan gyorsan fejleszteni és fejlődni, mint a többiek" - mondta az istálló vezető versenymérnöke, utalva a 2013-tól egyébként tiltott dupla DRS (állítható hátsó szárny) közelgő bevetésére. "A hátralévő helyszínek közül egyiktől sem tartunk, legyen bármilyen karakterisztikájú a pálya, biztosan erősek leszünk. Amiben fejlődnünk kell, az az időmérős, egykörös szereplés, hiszen a versenytempónk alapján például a Hungaroringen is nyerhettünk volna, ha a kvalifikáción nem kapunk ki a McLarentől. Kimitől kérdeztük, milyen a kocsi, erre azt felelte, hogy sosem volt még ilyen jó, csak még egy kis leszorítóerő kéne."
Az egyéni és a konstruktőri vb állása
pilóta | pont | csapat | pont | |
1. | Alonso (Ferrari) | 164 | Red Bull | 246 |
2. | Webber (Red Bull) | 124 | McLaren | 193 |
3. | Vettel (Red Bull) | 122 | Lotus | 192 |
4. | Hamilton (McLaren) | 117 | Ferrari | 189 |
5. | Räikkönen (Lotus) | 116 | Mercedes | 106 |
6. | Rosberg (Mercedes) | 77 | Sauber | 80 |
7. | Button (McLaren) | 76 | Williams | 53 |
8. | Grosjean (Lotus) | 76 | Force India | 46 |
9. | Pérez (Sauber) | 47 | Toro Rosso | 6 |
10. | Kobajasi (Sauber) | 33 | ||
11. | Maldonado (Williams) | 29 | ||
12. | Schumacher (Mercedes) | 29 | ||
13. | Di Resta (Force India) | 27 | ||
14. | Massa (Ferrari) | 25 | ||
15. | Senna (Williams) | 24 | ||
16. | Hülkenberg (Force India) | 19 | ||
17. | Vergne (Toro Rosso) | 4 | ||
18. | Ricciardo (Toro Rosso) | 2 |