Mit vett a magyar 2014-ben?

Kategóriánkénti bontás: ezek az autók voltak 2014 kedvencei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem meglepetés, hogy az újautó-piac kedvence tavaly is a Skoda Octavia volt. De vajon miként alakultak a szegmensenkénti sorrendek?


A hazai piac a 2008-as gazdasági válság, azaz a magánvásárlók háttérbe szorulása óta flottapiac, s az alsó-középkategória által uralt. Így aztán nem meglepő, hogy a kompakt-, más néven Golf-osztály legnépszerűbbje, a Skoda Octavia a piac kedvence - ahogyan azt meg is írtuk az autópiac tavalyi számainak megjelenése után. De vajon mi újság az Octavián túl, melyek az egyes kategóriák legnépszerűbb modelljei? Most ennek számbavétele következik!
Ha már az Octavián túl nézzük a dolgokat, jöjjön elsőként az eladások zömét kitevő alsó-középkategória górcső alá vétele. Második helyen a tavaly ősszel frissített Ford Focus áll, még nem sok új arcút adhattak át, harmadik - a Focushoz mérten szerény lemaradással - a jövőre már állítólag lecserélendő Opel Astra J, amit egész évben vaskos akciók kellettek. A 2013-as Év Autója Volkswagen Golf már szerényebb lemaradással negyedik, nem olcsó, nem olyan tágas autó, mint az Octavia, persze remek, sokak szerint etalon. Ötödik helyen a Skoda olcsó kompaktja, a Rapid áll, ami nem annyival kedvezőbb árú az Octavinál, mint amennyivel csupaszítottabb. Idén a Suzuki SX4 S-Cross már megelőzte a kifutó SX4-est, hiszen a tavalyinál kedvezőbb alapárat írtak rá. A két SX4 amúgy összesített számával a kategória negyedik legkelendőbbje lenne. Még ezer feletti példányszámmal abszolút megérdemelt a 7 év/150 000 kilométeres garanciát bevezető Kia cee'd második generációja. A Renault Fluence népszerűsége a facelift óta csökkent, a Toyota Auris ugyancsak volt már népszerűbb.
[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Alsó-középkategória] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Skoda Octavia 3968 3172 25,1% 2. Ford Focus 2590 2144 20,8% 3. Opel Astra J 2422 1784 35,8% 4. Volkswagen Golf 1708 1416 20,6% 5. Skoda Rapid 1323 767 72,5% 6. Suzuki SX4 S-Cross 1197 379 215,8% 7. Suzuki SX4 1088 1270 -14,3% 8. Kia cee'd 1031 917 12,4% 9. Renault Fluence 949 979 -3,1% 10. Toyota Auris 732 766 -4,4% [/tablazat]
Az eladásai alapján legnagyobb szegmens után pedig következzék a legkisebb. Nem csak eladásaival, méreteivel is, azaz a miniautók. Itt az eladások felét a Fiat 500 teszi ki. Nem titok, hogy nem az útjainkra kerül ilyen nagy tömegben, havi mintegy 100 példányban a 2007-ben érkezett miniautó, hanem sok-sok megy tőlünk nyugatra. A második helyezett Suzuki Splashből is jut persze, ahogyan csaknem mindenből, de a miniautó-szegmens egy-egy képviselője jellemzően a 100 példányos volumennek is örül, itthon még a Volkswagen up! teheti utóbbit. Egészen jól fogyott a tavaly második generációjába lépett Toyota Aygo, az pedig meglepetés, hogy a csak idén megújuló Kia Picanto kelendőbb volt, mint a nagyságrendekkel komolyabb autónak mondható, persze rokon második generációs Hyundai i10. Rétegautó a háromajtós Opel Adam, ám több fogyott belőle, mint az ötajtós, praktikusabb Fiat Pandából. Bár csak év végén érkezett, ahhoz képest jól fogyott az új Renault Twingo. Idén kiderül, hogy vajon csak a szalonok feltöltése miatt volt népszerű, vagy valóban kelendő lesz. A tizedik helyezett Citroën C1 a futottak még kategória - abból egyelőre nem érkezett meg a második generáció a hazai piacra.

[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Miniautók] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Fiat 500 1176 855 37,5% 2. Suzuki Splash 642 620 3,5% 3. Volkswagen up! 123 107 15,0% 4. Toyota Aygo 94 85 10,6% 5. Kia Picanto 73 50 46,0% 6. Hyundai i10 70 3 2233,3% 7. Opel Adam 63 61 3,3% 8. Fiat Panda 41 152 -73,0% 9. Renault Twingo 41 26 57,7% 10. Citroën C1 18 17 5,9% [/tablazat]
Nem csak a miniautóknál nagyobb, az alsó-középkategória és a szabadidő-autók után a harmadik legjelentősebb szegmens a kisautóké, ahol a tavaly még előző, D generációjával kínált Opel Corsa vitte a prímet. Igaz, mindössze 9 példánnyal előzte meg az esztergomi Suzuki Swiftet. Jelentősebb a Ford Fiesta lemaradása. Utóbbihoz képest nem vészes a megújult Volkswagen Polóé és az ősztől már ugyancsak új arccal és sok-sok újítással kínált Toyota Yarisé. Tavaly a lépcsőshátú Dacia Logan népszerűbb volt, mint az ötajtós Sandero, eladásaik a hatodik és a hetedik helyre voltak elegendőek, a csinosabb Renault Clio a nyolcadik, a kifutó Skoda Fabia a kilencedik lett, s a „jóárasított”, ugyancsak leköszönő Hyundai i20 is felért a tízedik helyre - sok más mellett az Peugeot 208-ast, a Nissan Micrát, vagy a Fiat Punto Evót is megelőzve.

[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Kisautók] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Opel Corsa 1752 1127 55,5% 2. Suzuki Swift 1743 1596 9,2% 3. Ford Fiesta 1010 1103 -8,4% 4. Volkswagen Polo 908 701 29,5% 5. Toyota Yaris 843 643 31,1% 6. Dacia Logan 743 276 169,2% 7. Dacia Sandero 732 536 36,6% 8. Renault Clio 617 571 8,1% 9. Skoda Fabia 606 750 -19,2% 10. Hyundai i20 350 104 236,54% [/tablazat]
Hirdetés
A még volumenszegmensnek mondható SUV-oknál, ahová a DataHouse mondjuk gyakorlatilag minden szabadidő-autó jellegű autót vesz, tavaly is a Dacia Duster volt a legkelendőbb. Második az Opel Mokka és még éppen ezer feletti példányszámmal harmadik a második generációs Nissan Qasqhai. Elég jól fogyott a koros, nem túl ügyes, de méretéhez képest alacsonyra tolt árú Opel Antara is, ami negyedik lett. A Kia Sportage ugyancsak árával hódíthatott – természetesen egyéb jellemzőin túl, a második generációs Ford Kuga tudásán kívül azzal, hogy Ford, így számos flottavásárló számára kézenfekvő választás. Szabadidő-autóként szerepel az inkább csak crossover Nissan Juke - a hetedik helyen. A top 10-be még a Volvo XC60, a hibridként is kapható Peugeot 3008 és a családi autónak is remek Honda CR-v fért be.
[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Szabadidő-autók] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Dacia Duster 1960 1883 4,1% 2. Opel Mokka 1259 429 193,5% 3. Nissan Qashqai 1021 1147 -11,0% 4. Opel Antara 795 428 85,7% 5. Kia Sportage 775 568 36,4% 6. Ford Kuga 755 186 305,9% 7. Nissan Juke 740 823 -10,1% 8. Volvo XC60 474 318 49,1% 9. Peugeot 3008 408 514 -20,6% 10. Honda CR-V 393 415 -5,3% [/tablazat]
Az eladások 10%-át kitevő középkategória kedvence a Ford Mondeo lett - idén sanszosan megszorongathatja az új Volkswagen Passat, ami tavaly csak harmadik lett, kemény 2 példánnyal előzte meg az Opel Insignia. Negyedik a Mazda6, ami tavasszal érkező frissítésével szintén erősödésre számíthat idén, akárcsak a teljesen új generációba lépő, tavaly ötödik Skoda Superb. A prémiumsorrend BMW, Audi, Mercedes a középkategóriában, márkaszinten az Audi volt az erősebb. Top 10-be e szegmensben az idén kifutó Toyota Avensis és a tavaly év végén megújult Peugeot 508 jutott meg.

[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Középkategória] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Ford Mondeo 1166 793 47,0% 2. Opel Insignia 744 631 17,9% 3. Volkswagen Passat 742 848 -12,5% 4. Mazda6 526 462 13,9% 5. Skoda Superb 501 532 -5,8% 6. BMW 3-as 430 415 3,6% 7. Audi A4 398 362 9,9% 8. Mercedes-Benz C-osztály 208 151 37,7% 9. Toyota Avensis 203 277 -26,7% 10. Peugeot 508 167 165 1,2% [/tablazat]
Érdekes képet mutat az egyterűek szegmense. Piacrésze zsugorodott, legkedveltebb modellje pedig a koros, ám olcsó Opel Zafira (B). Fontos kiemelni, hogy nem a méretesebb és sokkal frissebb, igényesebb, ám drágább Zafira Tourer, amiből 250 példány sem fogyott. Amúgy a szegmens eladásainak 12,5%-át vivő Zafiából is mindössze 891 kelt el. Második a már szintén nem fiatal, de magát jól tartó Ford S-MAX, harmadik a tavaly év elején megújult kisautó alapú egyterű Opel Meriva lett. Jól szerepelt még a friss Nissan Note, az idén megújuló Ford C-MAX és a tavalyelőtt megújult, tavaly BMW-eredetű dízelt kapott Toyota Verso is. Ha összeadjuk a Citroën C4 Picasso és a hosszabb, hétülésesként is kapható Grand C4 Picasso számait, a páros az ötödik helyen állna, kettejük közül a rövidebbik kiadás több mint háromszor népszerűbb. Top 10-be utánuk a Ford B-MAX és a Volkswagen Golf Sportsvan fért még. +1-ként meg kell jegyezni a 11. helyen álló, haszonjármű alapú egyterű Dacia Dokkert, ami a Peugeot 5008-ast, a Ford Galaxy-t vagy a Renault Scénciet is, meg persze az összes haszonjármű alapú egyterűt is verte.
[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Egyterűk] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Opel Zafira 891 346 157,5% 2. Ford S-MAX 614 250 145,6% 3. Opel Meriva 584 367 59,1% 4. Nissan Note 452 203 122,7% 5. Ford C-MAX 365 392 -6,9% 6. Toyota Verso 330 375 -12,0% 7. Citroën C4 Picasso 300 158 89,9% 8. Opel Zafira Tourer 247 265 -6,8% 9. Ford B-MAX 233 243 -4,1% 10. Volkswagen Golf Sportsvan 219 103 53,0% 11. Dacia Dokker 207 64 223,44% [/tablazat]
Marginális, de bevételben mégis meghatározó a nagyautók 5-ös BMW, Audi A6, Mercedes E-osztály sorrendje, a luxusautóknál az új Mercedes S-osztály volt a topmodell, utána 7-es BMW, Audi A8, Porsche Panamera, Lexus LS600h a sorrend. A furgonok magas listavezetője a Volkswagen Transporter Kombi, a prémium kisbuszok között összesített számaival a Mercedes-Benz Viano és tavaly érkezett utódja, a V-osztály a győztes, amúgy a Volkswagen Multivan - amiből idén várhatjuk az új kiadást.
[tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Nagyautók] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. BMW 5-ös 389 363 7,2% 2. Audi A6 248 248 0,0% 3. Mercedes-Benz E-osztály 176 229 -23,1% 4. Volvo XC70 80 79 1,3% 5. Volvo S80 53 43 23,3% 6. Audi A6 Allroad 47 32 46,9% 7. Volvo V70 36 20 80,0% 8. Infiniti Q50 35 5 600,0% 9. Lexus GS300 25 1 2400,0% 10. Audi A7 24 36 -33,33% [/tablazat] [tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Luxusautók] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Mercedes-Benz S-osztály 99 27 266,7% 2. BMW 7-es sorozat 35 35 0,0% 3. Audi A8 25 17 47,1% 4. Porsche Panamera 9 4 125,0% 5. Lexus LS600h 7 12 -41,7% [/tablazat] [tablazatblabjegyzet="Forrás: DataHouse" bcim="Eladási toplista 2014 - Kisbuszok] Modell Eladás 2014-ben Eladás 2013-ban Változás (%) 1. Volkswagen Transporter Kombi 732 72 916,7% 2. Opel Vivaro Tour 268 215 24,7% 3. Ford Tourneo Custom 225 156 44,2% 4. Ford Transit Custom 153 56 173,2% 5. Renault Trafic 109 100 9,0% 6. Mercedes-Benz Sprinter Kombi 74 61 21,3% 7. Ford Transit 60 148 -59,5% 8. Volkswagen Multivan 59 52 13,5% 9. Mercedes-Benz Vito 44 21 109,5% 10. Mercedes-Benz V-osztály 42 - 0,0% [/tablazat]
Egy biztos, az idén várható újdonságok a növekvő volumenével is szerény hazai piac sorrendjét könnyedén rendezhetik majd át.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Én is majdnem fókuszt vettem 2013-ban, csak mikor mentem vele próbakört, én is azt éreztem, hogy
    kalodában ülök. Nagy böszme középkonzola van, nekem konkrétan nyomta a térdem, pedig nem vagyok magas.

    Persze a marketing arról regél, hogy körülölelnek a műszerek, minden kézre (meg lábra) esik.
    A futóműve példás, meg a kis 1.0-és eco boost kerregő is jó – 3500 1/min felett tartva.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Rövid távú és/vagy városi használatra nagyon jó döntés a Ti-VCT. Még az évi 40-50 ekm tervezett használat mellett is erősen foglalkoztatott a kérdés: melyiket is? Végső soron egy nagyon kedvező TDCI-ár beesése döntött.
    (meg, be kell vallanom, egy egyszerű vágy, hogy egyszer legyen alattam egy nyomatékos dízel, úgy szeretném kipróbálni…)
    És még így is sejtem, hogy költségben valójában egálban leszek, főleg, ha kivárom a használattal a 200-250-et, ahol óhatatlanul invesztálni kell(ene) – nem hiszek az ingyen ebédben, akkor sem, ha kizárni sem kell. És való igaz, rövid/hideg/városi autózáshoz dízelt venni, az csak drága ebéd lehet.
    Amikor a várható költségeket/megtakarításokat kalkulálgattam, 5,5 TDCI és 7,5 Ti-VCT fogyasztásokat vettem számításba. Az arány jó, mert ha besokalltam is 7,5-tel, szerencsére 5,5 is (úgy tűnik) ugyanannyira túlzott volt.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Én is gondolkodtam a dízelen, tetszett is, de sajnos általában rövid utakat kell mennem városban sokszor hideg motorral, és ezt jobban bírja a sima szívó motor. Nem sok a fogyasztás, 7.1 az átlagom, kicsit többre számítottam. Városon kívül hat literrel el lehet járni normálisan közlekedve. Nagyon tetszett még a Mazda 3, de ugyan úgy felszerelve legalább fél millióval drágább, nincs rá semmi akció. Az Octaviát is próbáltam, de egyszerűen nincs szükségem ekkora autóra, és nem hinném hogy a tsi a közvetlen befecskendezéssel szeretné a városi üzemet. Persze lenne még sok alternatíva…

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Június-júliusban kerestük a leendő új autónkat.
    Kipróbáltam a Logan MCV-t és a Rapid-ot is, mindkettőt dízelben.
    Meg a Fluence-t is.
    Kár lenne titkolnom, a Rapidban nagyon nem éreztem magam komfortosan. A Loganban meg lehet, hogy az alacsonyabb ára miatt voltam kevésbé kritikus?
    A Fluence-ben igen. Már mint, komfortosan.
    De összességében: A Rapidot (Clever, 105 LE) újonan sehogy nem akarták 4,6 alatt adni, a Logan MCV-t (Arctic, kicsit még feljavítva, 90 LE) 3,5 alatt, a Fluence Limited-et (dCi, 110 LE) 4,4 alatt.
    Volt 1-1,5 éves, Porsche H. által leadott, 20 ekm-t futott 105 LE-s Rapid dízel is, de sehogy nem engedték 4 alá.
    Ezek helyett esett a választás az új Focus 1.6 TDCI (115 LE) Technology kombira, egészen pontosan az új Rapid és a Fluence közé eső árért (5 év 150 ekm kiterjesztett garanciával).
    Nagyon nem bántam meg az elmúlt 4 hónapban.
    Szerintem a Ford nagyot dobott ezzel a facelift előtti Focus MK3 és az 5-öt megelőző Mondeo MK4 akcióval.
    Tele vannak az utak “új” Focus-okkal, Mondeo-t is egyre többet látok (utóbbiból kevéssel 6 fölött egészen komoly darabokat lehet most venni – nem spéci F.Credit kedvezménnyel számolva az árak).
    Ha van kis mozgástér az “olcsó”-nak kikiáltott kisautók, vagy alsó-középbe kapaszkodni akarók, nem is annyira egyértelműen jó ajánlatok.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Szeptemberben nekem is lett egy 1.6 TDCI (115 LE) Technology kombi (tehát még a most kifutó MK3).
    Nagyon jó, nagyon szeretem. Engem nem zavar a nagy műszerfal és középkonzol, inkább csak szokatlannak éreztem, aztán megszoktam. Inkább csak kérdésként merült fel bennem, hogy egy ilyen értékű autóba miért nem fér bele már ebben a (nem alacsony) konfigurációban is a hátsó elektromos ablak, vagy éppen a hátsó kapaszkodó.
    De az alapvető autó-tulajdonságok (motor, váltó, futómű, kormányzás, ülés, elhelyezkedés/beállíthatóság, kilátás, …. , szóval úgy általában az autóvezetés komfortosságát meghatározó dolgok) tekintetében nagyon-nagyon elégedett vagyok. (ehhez mentem vele 4 hónap alatt 16.000 km-t, illetve az elmúlt 35 évben, 9 különböző másik autóval, kb. 1,5 Mkm-t – csak a legutóbbiak: Omega 2,4 i aut kombi 250 ekm; Nubira 1,6 SX kombi 210 ekm, Lacetti 1,6 Elite kombi 240 ekm).
    Jó autó. Ha bírja a mértékletes “stratpát” is, és a kényes részek is kibírják max-ra tervezett 250 ekm/5 évet, és a fogyasztás is marad az eddig tapasztalt 5,14 l/100 km (sok, nem hajszolt autópálya, egy kevés főút, és kevés város), akkor én is ilyen elégedett maradok. Sőt…
    És mostanság az ár is nagyon jó.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    1.6 ti-vct motoros, mert sokat járok városban, szerintem nagyon jó. Egy dolgot elcsesztek benne, az utas elé nagyon belóg a műszerfal, ezért hátrébb kell tolni az ülést. Nem értem, miért kell ekkora műszerfal egy alsóközepes autóba. Másik negatívum, hogy magyar nyelven nem tud a menüje, lengyelül, csehül, mindenhogy tud… más bajom nincs vele, előtte is focus volt, de a régi, attól ez sokkal finomabb jármű.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    A Suzuki Swift miért egy kategória a Dacia Logannal? A Suzuki beférne a Logan csomagtartójába, aminek ha nem lógnának be annyira a zsanérjai le is lehetne zárni.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Ennek kizárólag a brutálisan magas üzemeltetési költségek, a legendásan rossz megbízhatóság, a rendkívül gyenge értéktartás és a teljesen béna flotta politika, valamit a töketlen árképzés lehet az oka!

Vélemény, hozzászólás?