Most 13,5 millió forintról indul a Kia új villanyautója, az EV6

Állami támogatással 13,5 milliótól elvihető a Kia EV6, de a listaára jóval magasabb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legkedvezőbb árú EV6 hátsókerék-hajtású, az összkerekes változatért mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak.

Újra igényelhető állami támogatás a villanyautó vásárláshoz, így a Kia időzítése tökéletes az EV6-os modellel, illetve annak piaci debütálásával. Előrendeléseket már korábban is felvettek az autóra, most az árlistáját is nyilvánossá tették.
Hirdetés

A „legolcsóbb” változat az e170 RWD, amelynek a nevéből kis is derül, hogy 170 lóerős és hátsókerék-hajtású, míg a hatótávolsága 400 kilométer. Listaára 16 190 000 forint, ám most az állami támogatás mellé csatolt kereskedői kedvezménnyel 13 490 000 forinttól elvihető. A legkedvezőbb árú összkerékhajtású modell, az e235 AWD már 17 490 000 forintos listaárat kapott, ehhez állami támogatás már nincs, használtautó beszámítás esetén felajánlott egymillió forintos kedvezmény viszont van. A csúcsváltozat, az EV6 GT viszont nagy ugrás árban, hiszen listaáron 24 490 000 forintról indul. Ennek modelljelölése e585 AWD, tehát 585 lóerős, összkerékhajtású, a hatótávolsága 400 kilométer.
Hirdetés
Kia EV6 listaárai kedvezmények nélkül (Ft)
e170 RWD 16 190 000
e235 AWD 17 490 000
e228 RWD 17 490 000
e325 AWD 18 790 000
e585 AWD 24 490 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?