Jönnek a Budapestet érintő forgalmi átalakítások, elsőként az Erzsébetvárosban eszközölnek komoly változtatásokat
A Belső-Erzsébetváros eddig sem volt kifejezetten autóbarát, parkolóhelyet találni például nagyjából lutri volt és pontosan emiatt torlódásokra is bőséggel kellett számítanu. Mostantól viszont komoly átalakításkora kell felkészülni: a környéket még kevésbé lesz célszerű autóval megközelíteni, ha csak nem mindenképp szükséges, hogy autóval menjünk oda. Mint arról a bkk.hu hírt adott, a Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatok közreműködésével augusztusban ideiglenes forgalmi rendet vezet be a forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként egy emberközpontúbb városrész kialakítása érdekében. A három hónapos tesztidőszak keretein belül
több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatunk.
Tizenöt budapesti helyszínen indul forgalomcsillapítási mintaprojekt, amely célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása. Ezek egyike Belső-Erzsébetváros, ahol a Fővárosi Önkormányzat a BKK-val, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatokkal közösen az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti területen csökkenti a gépjármű átjárhatóságot egyes szakaszok forgalmi rendjének megváltoztatásával.
[BANNER type="1"]
Skiccen a változások: a menetirányok megfordítására, 30 km/órás sebességhatárra, kevesebb parkolóhelyre, több zöldterületre kell számítani. Megjegyezzük, eddig sem lehetett a környéken gyorsabban haladni (Forrás: bkk.hu)
Mint írják, a tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet. Több helyen tilos lesz parkolni, ezzel is csökkentve a területen tartózkodó autók számát. Az intézkedések eredményeként a környéken várhatóan csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke.
A mintaprojekt kedvezhet a kerékpárosoknak is: a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület átjárhatósága a csökkent forgalomnak és a kevesebb parkoló autónak köszönhetően.
Augusztus 9-ig, vasárnap estig a Közút Zrt. szakemberei befejezik a munkálatok döntő részét, amelybe beletartozik a mintegy 250 darab új forgalmi tábla felállítása és egyes utcarészek felújítása is. Az intézkedések kiterjednek a sebességkorlátozásra is: Belső-Erzsébetváros nagyrésze Tempo30 besorolás alá kerül.
[BANNER type="2"]
A konkrét beavatkozások az alábbiak!
Megfordul az utca egyirányúsága az alábbi utcákban:
- Káldy Gyula utca: a Paulay Ede utca és a Király utca között a Király utca felé
- Király utca: a Holló utca és a Kis Diófa utca között a Kisdiófa utca (Nagykörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
- Kis Diófa utca: a Király utca és a Dob utca között a Dob utca felé
- Dob utca: a Kis Diófa utca és a Holló utca között a Holló utca (Kiskörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
- Nyár utca: a Dohány utca és a Wesselényi utca között a Wesselényi utca felé
- Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dob utca között a Dob utca felé
- Kazinczy utca: a Dohány utca és a Rákóczi út között a Rákóczi út felé
A közúti forgalom számára megfordul az utca egyirányúsága (a trolibusz és a kerékpár önálló sávon továbbra is haladhatnak a jelenlegi irányban):
- Wesselényi utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a Klauzál utca (Nagykörút) felé
- Dohány utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a Nyár utca (Kiskörút) felé
Korlátozott forgalmúvá válik:
- Király utca: a Rumbach Sebestyén utca melletti mélygarázs bejáratától a Károly körútig (csak az engedéllyel rendelkezők hajthatnak be)
- Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között (csak a célforgalom hajthat be)
Zsákutcává válik:
- Az Asbóth utca a Király utca felől. Be- és kihajtás a Madách Imre út felől és felé lehetséges.
Sebességkorlátozás:
- Tempo30 zóna részévé válik az Andrássy út – Nagymező utca – Király utca – Erzsébet körút – Wesselényi utca – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út által határolt terület, ezen útszakaszok nélkül
30 km/h-s sebességkorlátozás hatálya alá kerül:
- Wesselényi utca: az Erzsébet körút és a Károly körút között
- Dohány utca: a Károly körút és az Erzsébet körút között
- Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dohány utca között
- Nyár utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között
- Klauzál utca: a Wesselényi utca és a Rákóczi út között
- Akácfa utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között
Megszűnik a parkolási lehetőség, ezáltal bővül a szabad közterületek mérete:
- Dob utca: a Carl Lutz-emlékhely és a Kazinczy utca között
- Wesselényi utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
- Dohány utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
- Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között a korlátozott behajtás miatt
- Király utca: a Rumbach Sebestyén utca és a Károly körút között a korlátozott behajtás miatt
- Asbóth utca: a Madách Imre tér és a Király utca között a jelenlegi menetirány szerinti bal oldalon, valamint a Király utcai torkolatban a jobb oldalon is
A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja minden fővárosi véleményét 2020. augusztus 15-tól a bevezetett változásokról. A nyári tesztüzem során szerzett tapasztalatok és beérkező vélemények, észrevételek alapján a BKK 2020 végéig dolgozza ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedései 2021-ben, ütemezetten lesznek majd bevezethetők.







Elsőre jól hangzik. Másodikra már annyira nem, ugyanis eddig is nehéz volt megállni ha színházba ment oda az ember, most majd lehetetlen lesz.
El kellene felejteni azt a baromságot, hogy „élhetőbb” lesz egy városrész, ha hazavágják a közlekedést…
Pontosan így van. Rá kéne jönni, hogy egy ekkora város közlekedése egy olyan komplex rendszer aminek egyes részeihez csak úgy lehet hozzányúlni, hogy közben tisztában kell lenni a minden másra kifejtett hatásaival.