Mutatjuk, mit érdemes tudni a 2,5 milliós vásárlási támogatásról

10 fontos tudnivaló a nagycsaládosok 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatásáról

E hó elején startolt el a nagycsaládosok 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatása, ami nem csak jelentősebb összegű, kényelmesebben is igényelhető, mint a villanyautók szerzési támogatása.


Egyértelműen az idei év autópiaci bombája a már februárban bejelentett, márciustól részleteiben is elég jól ismert "nagycsaládosok autóvásárlási támogatása", ami a legalább három gyerekkel rendelkezők új, legalább 7 üléses autóhoz jutását teszi könnyebbé. Március 12-én született meg a támogatást szabályozó 45/2019. Korm. rendelet, amit végigolvasni nem vészes dolog, de azért kigyűjtöttük belőle a legfontosabb információkat.
10 pont, amit tudni érdemes a nagycsaládos autóvásárlási támogatásról
  1. Nem csak teljesen új, 2000 kilométernél kevesebbet futott, fél évnél nem idősebb (nem régebben forgalomba helyezett) bemutató autókhoz is igényelhető a támogatás. Mivel ez a támogatás független a legfeljebb 20 millió forintos villanyautókhoz igényelhető 1,5 millió forintos támogatástól, a két támogatás akár együttesen is igénybe vehető, hiszen egyik sem zárja ki egymást.
  2. Bármely 7-9 üléses személyautó esetén igénybe vehető a támogatás, lakóautókra azonban nem.
  3. A támogatási igény a Magyar Államkincstárnál nyújtandó be, akár postai úton, akár elektronikusan. Az űrlap és a legfontosabb információk is elérhetők az Államkincstár dedikált oldaláról. A kérelem elbírálásáról a Kincstár tértivevényes formában, postai úton küldi ki határozatát
  4. A 2,5 millió forintos támogatás akár az autó vételárának 50 százalékát is kiteheti, többet azonban nem, tehát ha 5 millió forintnál kevesebb bruttó árú autót választunk, a 2,5 milliós támogatásnak csak egy része hívható le.
  5. A támogatási összeget nem a vevő számára, hanem az autót értékesítő kereskedésnek utalja a Magyar Államkincstár. Az adásvételi szerződés csak a támogatási határozat létrejötte után köthető meg, de a támogatás legfeljebb 6 hónapig használható csak fel.
  6. A támogatás a már 18. életévüket betöltött gyerekek kapcsán is igénybe vehető, hiszen az a családi pótlékra jogosultsághoz kötött (családi pótlékot legfeljebb 20 éves korukig kaphatnak, amennyiben közoktatási intézmény tanulói). A támogatáshoz életkorától függetlenül számít a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek és a legalább 12 hetes magzat is beleszámít.
  7. Elvált, illetve egyedülálló szülők is igénybe vehetik a támogatást, amennyiben legalább 3 gyermek után jogosultak családi pótlékra.
  8. Vásárlási támogatást csakis olyan család igényelhet, amely logikusan használni is tudja majd az autót, azaz a támogatással érintett személynek rendelkeznie kell "B" kategóriás jogosítvánnyal és nem állhat e kategória tekintetében a járművezetéstől eltiltó jogerős bírói ítélet vagy szabálysértési határozat hatálya alatt.
  9. A jogosultság feltétele a Magyarország területén bejelentett lakóhely/tartózkodási hely, ahogyan az is, hogy a kérelmezőnek nem lehet állami hatóságnál nyilvántartott tartozása, valamint nem állhat bűncselekmény elkövetése miatt büntetés hatálya alatt.
  10. A szerzési támogatással vásárolt autón 3 évig elidegenítési tilalom van érvényben, ugyanennyi ideig kell szerepeljen a kereskedők által az autókra ragasztandó ("Családbarát Magyarország" matrica is.

További fontos tudnivalók - 3+1 pont, hogy mely esetekben kell a támogatást visszafizetni:
  1. Természetesen ilyen az, ha a megállapításra kerül, hogy hamis adatokon illetve nyilatkozatokon alapuló kérelem alapján állapították meg és fizették ki a támogatást.
  2. Nem meglepő módon akkor is, ha a jogosult nem teljesíti az elidegenítési tilalom bejegyeztetésével kapcsolatos kötelezettségét.
  3. Leginkább viszont arra érdemes figyelni, pontosabban annak tudatában lenni, hogy amennyiben a támogatással rendelkező személy házassága (vagy élettársi kapcsolata) a szerzést követő 3 éven belül felbontásra kerül (kivéve a halálesetet) és azt követően már nem minősül nagycsaládosnak, akkor bizony szintén vissza kell fizetni a támogatást.
  4. Az előbbihez mérten speciálisabb eset, hogy ha a szerzési támogatás során figyelembe vett örökbe fogadott gyermek "jogállását" az autószerzést követő két éven belül megszüntetik, a támogatást ugyancsak vissza kell fizetni.

Hirdetés
Miként az már most látható a piacon, idén több ezer (akár több tízezer) 7-9 üléses autóval több kerülhet forgalomba újonnan, mint támogatás nélkül. Ez egyrészt leveri most a használtpiaci árakat, de vélhetően le fogja verni 3 év múlva is, amikor a most támogatással vásárolható autók először eladhatók lesznek. Miként arról már többször beszámoltunk, a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő autóvásárlási támogatásban valamennyi 7-9 üléses személyautó részesül, így számos olyan modell van, amely már 5 millió forint alatt is hazavihető a nagycsaládosok részére. Vásárlás előtt nem csak az árakról, hanem arról is érdemes tájékozódni, hogy az adott kereskedés mikorra tudja szállítani a kiszemelt modellt, ugyanis annak kapcsán is jelentős eltérések adódhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.07.30. at 15:49
    Permalink

    Július 1-én beadtam a kérelmet. Eltelt egy hónap válasz nem érkezett,de meg se tudják mondani mikor érkezik meg a határozat! A használt autónkat eladtuk két hete,reménykedve hogy lesz helyette egy nagyobb új autónk! Jelenleg se régi se új autónk nincs! Üdv: B.László

  • 2019.07.30. at 17:24
    Permalink

    A 2,5 egyből a kereskedésbe megy, de az elfogadás után ott is fog pörögni bizonytalan hosszú idő….
    H rendelésre megy, akkor minimum 2-3 hónapot várni kell ez új autóra, annyi idő meg talán elég arra, hogy az egész átmenjen , mert a foglalót így is be kell fizetni, aztán meg csak ha megjött az autó akkor kell a fizetéssel foglalkozni.
    Esetemben nem kell izgulni, azt mondták jó, ha decemberbe megjön az autó…. korábban még 42 hete mondtak…. :S

  • 2019.07.31. at 06:47
    Permalink

    Hosszas gondolkodás után, félretéve a kisturbós, részecskeszűrős, kettős tömegű lendkerekes, közvetlen befecskendezéses benzines iránt érzett fenntartásainkat; megalkudtunk egy új autóra. Július 3-án leszerződtünk az érvényes árlista alapján az autóra, aznap ment is a foglaló, októberi szállítást ígértek. Két hét múlva jött az email, hogy az importőr új árlistát csinált, az alapján kell rendelni, ha szeptember 1. utáni gyártású az autó. A probléma ott volt, hogy néhány általunk elvárt extra akkortól már csak a legmagasabb felszereltségi szinthez lett válaszható, ami persze drágább volt és számunkra felesleges dolgokat is tartalmazott. Az értékesítő mindent megtett (ez becsülendő), és próbálta csökkenteni az árat. De a bizalom odalett a márka iránt (meg úgy általában az újautós vásárláshoz), ezért elköszöntünk egymástól. Végül maradt az eredeti terv, ami Viktor bejelentése előtt: használt Toyota Prius Plus.

    Július 3-án egyébként elektronikus formában igényeltem is a támogatást, azóta nincs hír róla. Még két nap van a 30 napos határidőig, de most már meg is tarthatják.

  • 2019.08.01. at 08:17
    Permalink

    Szemét Fidesz! Most még ez is. Hogy nem én kapom a 2.5 milliót. Meg, hogy várni kell a kocsira. Szemetek.

    Azonnal kiköltözök Párizsba, ahol minden jobb, és nincs ez a fehér felsőbbrendű családpolitika. Mert nincs is már fehér….

Vélemény, hozzászólás?