Mutatjuk, mit tud a full elektromos parancsnoki UAZ 17 millióért

Az MWM villanymotorral árul valamit, ami sokunknak UAZ 469-ként lehet ismerős

Egy cseh cég MW Motors Spartan EV néven árulja az angoloknak a parancsnoki UAZ-t - természetesen egy kisbb vagyonért. Utánanéztünk, mire képes a legenda villanyos reinkarnációja. Vajon felérhet a klasszikus, benzinüzemű változathoz?

A Spartan EV 160 lóerős motorja 600 Nm - az elektromos autóktól megszokott módon isntant elérhető - nyomatékkal szolgál, ráadásul regeneratív fékezéssel is operál, hogy ne vesszen kárba a sok-sok energia, ami a közel sem ideális tömegű és aerodinamikájú kaszni felgyorsításához szükséges. 63 kWh-s akkucsomagja így körülbelül 200 kilométeres hatótávot garantál. Ezen kívül csak a megszokottak vannak: összkerékhajtásának és magas építésmódjának hála jók a terepképességei, azzal hirdetik, hogy bármin átmegy és semmi sem teheti tönkre, a lökhárítójáról szó szerint leírják, hogy "A legkeményebb környezetnek is ellenáll. Teszteltük." Változatos színekben érhető el, fehér, fekete, sötétszürke és sötétzöld rendelhető belőle, alapáron körülbelül 16,7 millió forintnak megfelelő angol fontért.
Hirdetés
A fiatalabb olvasóinkhoz szólva, ha esetleg nem értenétek, hogy ez miért nagyon menő: a Parancsnoki UAZ, avagy az Uljanovszki Autógyár 469-es modellje az előző rendszer legelitebb terepjárója volt, egy mezei Lada Niva meg sem közelíthette presztízsben. A luxusfaktora persze mai szemmel már nem lenne túl magas: ABS és szervokormány nélkül került forgalomba és természetesen klíma sem volt benne, tekintve, hogy 1972 decemberében kezdték meg a gyártását. Műszaki adatai is érdekesek: hihetetlen, 110 kilométeres óránkénti sebességgel tudott repeszteni és ehhez elvileg "csak" 13 liter benzinre volt szüksége 100 kilométeres távon a 2445 köbcentis szívómotorjának, de ezt a gyakorlatban szinte lehetetlen volt vele tartani. Hazánk hadseregében is már a '70-es évek óta szolgál, a típus megbízhatóságát jól mutatja, hogy információink szerint még mindig van belőle szolgálatban a honvédségnél. Bár az angoloknak azzal hirdetik, hogy a már említett közel 17 millió forint jutányos ár érte, itthoni szemmel nézve annyira nem tűnik olcsónak. Szerintetek megéri az árát ez a villanyosított klasszikus, vagy inkább maradnátok a régi változatnál?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.08.06. at 08:15
    Permalink

    Ha azt nézzük,hogy felmentek az újautó árak akkor abszolút nem drága mert ez egy Igazi terepjáró! 17 milla körüli áron vannak a terpjárónak mondott de valójában csak a gyereket elvinni oviba,iskolaba való nagykerekű,magasabb hasmagasságú,műanyag,csipogó,vinnyogó,letiltó,kényes vackok…
    Mondjuk egyenlőre maradok a benzines (vagy diesel) változatnál.
    Érdekesség képpen 2021-től Japánban is (többek között) elkezdték árusítani az új Uazokat (Hunter,Patriot változatokat,ex 452-est a 3309-sorozatot)

Vélemény, hozzászólás?