Néhány óra alatt majdnem 300 gyorshajtót füleltek le Óbudán!

Rengeteg gyorshajtót fényképezett le a rendőrség Óbudán

Elszomorító adatot közölt a rendőrség az augusztus 3-án tartott sebességmérő akciója után. Sokan fognak csekket kapni.

Úgy tűnik, Óbudán nagy a rohanás. Ugyanis kevesebb, mint 5 és fél óra alatt 272 gyorshajtót fényképeztek le a rendőrök. A sebességmérés Óbuda két pontján történt, azonban azt nem árulta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága, hogy pontosan hol állították fel a sebességmérő készülékeket. Azt viszont megemlítették a közleményükben, hogy ebből a 272 gyorshajtóból többen is 100 km/h feletti tempóval haladtak.
Hirdetés
Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy a gyorshajtás az egyik fő baleseti veszélyforrás. Márpedig a közlekedési balesetek megelőzéséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetik azzal, hogy betartják a szabályokat. Ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kéri a gépjárművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és a sebességhatárokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?