Nem a benzin ára nő, a gázolajé csökken

Szerdán 2 forinttal apad a gázolaj ára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha úgy tűnt, hogy szerény mértékű benzináremelés lehetséges, a 95-ös ára nem változik, a gázolajé pedig 2 forinttal olcsóbb is lesz szerdától.

Mivel az elmúlt héten csak szerény mértékben nőttek a nemzetközi, dollárban számolt tőzsdei üzemanyagárak, s a forint is erősödött a dollárhoz mérten, enyhe drágulással csupán a benzinnél számolhatott a MOL, a gázolaj ára pedig kevéskét még apadt is. Utóbbi szerényebbnek tűnt még a múlt hét végén, ám a forint e héten ismét kedvezően nyitott, azaz erősödött, s talán ez buzdította arra a MOL-t, hogy ne a benzin árán emeljen, hanem a gázolajén csökkentsen.
Hirdetés

Szerdától 2 forinttal, literenkénti 410 forintra apad a dízel átlagos töltőállomási ára, a hét derekától tehát pontosan annyiba fog kerülni, mint a már most is 410 forintos átlagáron mért benzin. Eltérés természetesen töltőállomásonként lehetséges a két hajtóanyag és a konkurens társaságok árai között is. Főként utóbbi lehetséges - az eddigi szokás szerint - akár literenkénti 20-30 forintos különbséggel. Így aztán messze nem a szerdai 2 forintos csökkentésre, hanem arra érdemes inkább figyelni, hogy kedvező árszabású kútnál vételezzünk üzemanyagot. Hogy még egy kicsit bonyolultabb legyen a képlet, szerdán újabb, pénteken életbe lépő módosítást jelenthet be a MOL - annak nagyságát és irányát azonban egyelőre jósolni sem lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?