Nem csal a Yaris, 8 év után is alig fogyaszt

Toyota Yaris 1.3 VVT-i Sol, 2003 – használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelenésekor, 12 éve, űrhajónak számított a Yaris, de vajon milyen ma? Erre a kérdésre kerestük a választ egy automataváltós, frissített példány próbájával.


Az Év Autója választáson olyan versenyzőket győzött le 1999-ben a Yaris, mint a Fiat Multipla, vagy az első generációs Opel Zafira. A Toyota első ízben Európának tervezett kisautója nem titkoltan az öreg kontinensen hódító kisautók jegyeiből kívánt átörökíteni, ám így is teljesen önálló egyéniségnek számított. A konkurensekénél korszerűbb, izmosabb és takarékosabb motorokat kínált, s ott figyelt a tologatható hátsó üléssor, valamint az ultramodern, nem csak digitális, hanem kizárólag a vezető székéből látható, nagyítós műszerblokk is.

Nem csak az Év Autója zsűrijét, a vásárlókat is megnyerte a Yaris – japán autótól szokatlan módon évekig bérelt helye volt a kisautók top10-es listáján. Mindez az utcaképen is meglátszik, s az eladásra kínált használt példányokból is igencsak bő a választék. A 2005-ig gyártott első generáció 2003 év elején frissült, ekkor nem csak átrajzolt, „könnyzacskós” fényszórókat és új lökhárítókat, hanem az eredetinél igényesebb kárpitokat is kapott a kiskocsi, motorjait pedig Euro4-essé alakították – ha valaki külföldről vásárolna, annak a csekélyebb regisztrációs adó miatt fokozottan az ilyen verziók ajánlhatók, de az itthonról vadászóknak, a már említett okok miatt, szintén a 2003 utáni példányok a jobb vételek. Ha a motorok közül kell választani, nem kárhoztatható az alapgép sem. A frissítése után 65 lóerős, 1,0 literes, lánchajtású, hengerenkénti 4 szelepes, változó szelepvezérlésű, könnyűfém hengerfejes gép nem csak 5,6 literes vegyes fogyasztásával, hanem 13,6 másodperces 100 km/órára gyorsulásával és 155 km/órás végsebességével is a kisautók esetében jó átlagosnak számító szintet hozza. Érdekesség az 1,0 literessel egyező műszakiságú, 1,3 literes, 87 lóerős, mely manuális váltóval az alapverzióval egyező, azaz 5,6 l/100 km kombinált fogyasztással ígér 12,1 másodperces 100 km/órára gyorsítást és 175 km/órás végsebességet. Kétség kívül torkosabb utóbbi automataváltósa, mely vegyes érték szerint 6,8 liter benzint is eléget 100 kilométerenként. Országúton persze a gyár szerint utóbbi is beéri 5,3 literrel.

Na persze, elméletileg, s mit hoz a gyakorlat? Az általunk is kipróbált, 2003-as, 1,3-as, automata példány fedélzeti számítógépe a próba során 5,6 l/100 kilométeres értéket írt, s gazdája még szinte szabadkozott, országúton valóban levihető az étvágy 5 liter környékére, ebben még városi használat is van… Úgy néz ki, Yarissal valóban nem kunszt a gyári érték alatt fogyasztani. És nem csak a fogyasztás, a vezethetőség is egészen kellemes. Az Euro4-es motor 87 lóerejéből egyet sem lehet hiányolni menet közben, a gázpedál finom érintésére is rögtön két lábra áll mindegyik paripa, s rögtön vágtába kezdenek, olyannyira, hogy az automataváltós 1,3-as 13,1 másodperces 100 km/órára gyorsulása valóban dinamikusnak érződik. A 4 fokozatú bolygóműves automata, ha fokozatszámával ma már nem is élvonalbeli, de váltásainak finomságával, lejtő-felismerésével, azaz érezhetően adagolt motorfékjével egyaránt a maiakkal versenyképes. Kézi pöcögtetést persze nem kínál, nem egy majomfogó szerkezet, a Yaris senkiből sem kívánt Schumachert faragni, kényelmes, ésszerű autó. Apropó kényelem, a 175/65 R14-es abroncsokkal a teljesen sablon, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű valóban komfortos.

Noha a vezetett, 2003-as példány már a frissítés utáni, ülésein lehetett volna még finomítani, egyrészt méretük sem nagyvonalú, másrészt tartásuk is kevés – ma egy kisautó e téren már nagyságrendekkel többet ad. Ám itt jön képbe az elmúlt bő 10 év jelentős váltózása, a Yaris méretű, azaz 3,6 méter hosszú járgányok ma már egyáltalán nem az akár családi használatra is alkalmas kisautók közé, hanem a legkisebbekhez, azaz a minikhez sorolhatók. A most futó Chevrolet Spark pont a Yarissal egyező, azaz 3,64 méter hosszúságú, némi kerekítéssel a Hyundai i10 és teljes pontossággal a vadonatúj Kia Picanto is 3,6 méteres. Ha pedig a Yaris helykínálatát és utasterét nem a mai kisautókhoz, hanem csupán külső méreteihez viszonyítjuk, helykínálata és kialakítása egészen bámulatos. Elöl 180 centiméteres magassággal is jól el lehet férni, noha a kormány csak magasságában állítható, legalábbis kuplung nélkül, nem hiányzik a tengelyirányú szabályzás lehetősége. A lábtér még a középkonzolt övező tároló-rekeszekkel sem szűk, s a fejtérre sem lehet panasz, a vállszélesség pedig éppen elegendő. Komoly trükk a 15 centiméteres sínen csúsztatható hátsó ülés: ha hátratoljuk, felnőtteknek is kényelmes a lábtér, ha előre húzzuk, gyerekek még mindig elférnek, s a legkisebb méretével 205 literes csomagtér 305 literesre nő. 1999-ben még az osztottan dönthető támla és a tologathatóság miatt egyben, azaz osztás nélkül előrebillenthető ülőlap is áll-ejtésre késztette a szemlélőket, ma azonban már egy kicsit macerásnak tűnik a rendszer – főként, hogy a döntéshez az első üléseket is meglehetősen előre kell tolni.

Szabad mosolyogni! Ez legyen a legnagyobb gond egy jó menetdinamikájú, takarékos, 8 éves autóval, amellyel 63 ezer kilométeres futása alatt a kötelező szervizeléseken túl semmi érdemleges nem történt. Ha valaki kedvet kapott a Yarishoz, a legolcsóbb, alapkivitelűekből már 600 ezer forint környékén találhat, a 2003-as frissítés utániak 1 millió forintról indulnak, a cikkünkben szereplőhöz hasonló példányt pedig a jelenlegi árak szerint 1,5 millió forint környékén találni – persze ilyen nincs minden sarkon, itthon ritka az automataváltós kivitel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Ki lehet emelni egy egy példányt innen is onnan is, de én nem erről beszéltem, hanem a nagy számok törvénye alapján a statisztikai végeredményekről. Az a tapasztalat ma is keményen tartja magát, és nem alaptalanul, hogy ami termék, legyen az autó, vagy akármi más, Japánban készül, nagyobb arányú elégedettségnek örvend, mint ami máshol. Ettől függetlenül persze a máshol készült termék is jó, csak az arányokban van a különbség.

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    [i]“A minőség biztosítás és a technológia a lényeg, valamint az anyagösszetétel sem elhanyagolható.”[/i]
    Na ez az! Ez a szlogen, de a gyakorlat mégis mást mutat legalább 20 éve! Ugyanaz a típus, amit Hollandiában , Angliában, vagy Törökországban stb. gyártanak, nem versenyképes a japán gyártásúval a meghibásodások számát, és egyáltalán az elégedettséget illetően.[i][/i]

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Nem a gyártás helyére utaltam mikor azt mondtam semmi sem az mint aminek látszik, hanem a gyártók közötti “együttműködésre”. Volvoban Renault motor, Saabban Fiat, Mitsuban VW, Fordban Peugeot, Opelben Isuzu és Fiat, Roverben BMW, Suzukiban Opelen keresztül vásárolt Fiat, az sx4-ben 1.6HDI.
    Sokszor már azt sem tudják az emberek h mit vesznek.
    Vesz valaki egy Citroen C1-et mert franciát akar, és talán korábban csalódott a Toyotában. Mit kap? Toyota motort, Bosch elektronikával:) Mondjuk szerintem jobban jár vele mint a franciával.

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    A cikkben szerplő gép francia gyártmány. A korábbi tipus mintha még japán lenne. (de nem fogadnék rá) Corolla angol, Auris török gyártmány, de tudomásom szerint honda is angliában gyártja az európai modelljeit. Nissan Renaulttal dolgozik, pár Mitsubishiben meg vw dízelek dolgoznak. Hogy csak a japánokat említsem. A felsorolás lehetne végtelen!
    Már semmi sem az, mint aminek látszik!!!

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Ilyen csodaváltót nem szabad megvenni semmilyen autóban! Ha már az Opel a példa annak sem remekel hosszútávon az easytroic váltója.
    Ezen kívül ha jól értem, csak egy kerékcsapágy meg fékbetét volt. Az nem olyan vészes. Meg vmi “elektronyos” hiba, de azt nem részletezted. Szerintem a váltótól eltekintve nem érdemli meg hogy így leszóld.
    Ha már a fék meg a csapágy került szóba, léteznek olyan tipusok ahol ezeket kerékaggyal együtt lehet csak cserélni, és akár 80-100e forintot is simán benyelnek. A sz…s ott kezdődik!

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Józsika1973 írta Nekem egy 2003-as év végi d4d modellem van, tehát diesel 75 pacival. most kb. 83.000 km-t mutat az óra és vélhetően tényleg annyi van benne, mert olyan eladótól vettem (nem holmi kamus óra visszacsavaró neppertől) amilyennel tele van a használtautó piac neten és élőbe egyaránt. 1,5 évig kerestem míg egyet megvettem, pedig nem vagyok maximalista, csak alapos. Nem akartam töképetes példányt, de olyat sem aminek az órájában 70 ezer van, de valójában meg a 200.000-es szervizen is átesett már. A végére megtanultam, mit és hol kell nézni vagy épp nézetni, hogy ne verjenek át. Tehát szinte “pürroszi” győzelem volt a megszerzése, de amikor 1115 km-t teszek meg egy tank ( 40 liter+ a cső) gázolajjal, az sok mindenért kárpótol. Eddig 2-szer tankoltam bele mióta megvan, és mindkét alkalommal a vegyes fogyasztása 3,74-3,76 liter volt 100 km-enként!!És ez nem valami computeres számítás, hanem csurig töltéstől ismételt csurig töltéssel kiszámított fogyasztás. Szóval ennél jobb kisautó nem létezik szerintem. Való igaz nehéz ilyen futásteljesítményű kis diesel Yarist találni, mert általában ezt a típust az veszi, aki rengeteget autózik, ahogy én is. De azért akad egy- két megkímélt példány, szerintem érdemes kivárni és azonnal lecsapni rá, mert kb. 3 napig szokott fent lenni a neten ha van egy igazán jó példány aminek az ára sem horror…

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    A Yaris-t Franciaországban gyártják tudomásom szerint. A Yaris név, ha emlékezetem nem csal, Párizst jelent. Hogy mennyire japán, ezen lehet vitatkozni. Az a véleményem, hogy csak az nevezhető japán autónak, amit Japán-ban gyártottak.

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Négy éve hajtok egy 86 lóerős Yaris Verso Van-t , és apró hibái ellenére az eddigi legjobb városban használt autómnak tartom .Így használva a fogyasztás persze 7-8 liter között van , ez még elfogadható számomra a tötyörgés és az állandó klímahasználat miatt . Eddig kettő darab kerékcsapágyat és a VVTI vezérlőfogaskerekét kellet soron kívül cserélni , ami az előző ” gondos ” tulajnak köszönhető- túlterhelés és tecsós gazdaságos olaj használata miatt . Egy jól összerakott , olcsón fenntartható kisárúszállítónak tartom a versenytársak között mondhatni a legjobb .

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Érdekes verda ez a Yaris, annyi szent !
    Anyámnak van egy 2003 – as évjáratú, ezidáig 84E km-t futott, félautómata (váltó manuális, nincs benne kuplung) példánya.
    Hát szerintem ez egy nagy adag ***R !!!
    A világ pénze rá lett költve eddig. (Alkatrész ár = Horror !)
    Csak kapásból a legfontosabbakat említem:
    1.Tönkrement a váltó. (Szakszervízben – nem vicc – 900E forintról adtak árajánlatot.) Valami elektronikus bizgentyű adta meg magát, aminek az ára bagdadi aranyban mérhető.
    Természetesen a javítás felejtő utca, egy maszek szerelő 2 kilóért visszaalakította manuális váltósra.
    2.Szétment a hátsó kerákcsapágy 60E – nél. Egy csapágy ára pont annyi volt, mint a G-astrámhoz négy.
    3. Megint valami ‘elektronyos hiba, két hetet pöcsölt vele a szerelő mire kiderítette hogy mi a baj.
    Tökéletes így sem lett, ellenben jó sokba fájt anyukámnak.
    4. Elérkezett a fékbetét csere ideje.
    Ehhez a típushoz kb. 8 fajta fékbetétet gyártottak fogalmam sincs miért.
    – Fékbetét elhoz a Bárdiból forgalmi alapján, majd visszavisz mert nem jó ebbe a fostalicskába.
    Ez még 3X eljátszva, mire nagynehezen találnak hozzávaló betétet, de csak rendelésre, egy hét leszállítási idővel. Addig a bringa szerelőnél áll szétkapva.
    No kapásból ennyi jutott eszembe, de még volt pár crack ezen kívűl.
    Szóval ha valaki engem meg akar győzni a japán autók megbízhatóságáról, kiröhögöm.
    Ennél puttób egy sz*rtalicskát még nem láttam mint ez a yaris.
    Megbízhatatlan fos, alkatrészek pedig aranyárban.
    Viszont a fogyasztását osztom, tényleg keveset eszik.
    84E kilométer alatt hogy tud ennyi szarság előjönni, nem tudom.

    100X inkább egy astra, nekem azokkal soha semmi bajom nem volt !
    Már a 3. generációját koptatom.

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    A fogyasztás az nagyon használat és vezető függő.
    Van egy 1.0 Swiftem. Ha taposom neki 6 körül eszik városban, nyugisan és vegyesben evett már 4,6-ot is:). Párom etetett már vele 8-at is! Tél, hideg motorral, rövidtávok (2-3km), belvárosi araszolás és dugóban ácsingózás minden nap. Hozzáteszem mindíg sokára veszi le a lábát a gázról és inkább fékez, míg én ha látom hogy meg kell állnom hagyom motorfékkel gurulni. Rengeteget számít!
    Kis autókban mindíg olcsók a műanyagok. Én jobban sérelmezem amikor egy nagy és drága autóban látok ilyet.
    Komolyabb darabok mint önindító, generátor minden autóhoz pokoli drága újonnan. Meg sem érdemes kérdezni. Bontó!

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Kétségtelen, hogy sok előnye van a yarisnak, viszont hátrányai is. 3 éve vásároltunk egy hasonló autót, mint a tesztben szereplő társa, viszont manuális váltóval. Az autó első gazdás, garantált 80e km-t futott, végig márkaszervizben javított darab volt. A fogyasztási adatok meg sem közelítik a gyár által mérteket. Zömében városi használattal 7.5l alá nem hozható és ne legyünk elfogultak a japán gyártóval, mert igenis meghibásodhat az autó és rendelkezik komoly gyári hibákkal is. A szűk 3 éve alatt, javításra szorult az autó generátora illetve önindítója is, amit borsos gyári ára miatt bontóból szereztünk be így is bőven 100e ft felett volt a javítása. A gyári alkatrészek áráról még nem is szóltam, ami nem igazán magyar átlagfizetéshez mért. A komfort sem mondható a kategória legjobbjának, köszönhető ez az igénytelen kopogós műanyagok felhasználásának, bár első ránézésre a szemnek tetszetős a beltér. A műszeregységről még annyit, hogy ezek után biztos nem vásárolnék máskor digitálisat. Az elmondottak ellenére még 1-2 évig megtartjuk.

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Én nem vagyok japán autó párti,de most megvédeném az autót,mert szerintem a Yaris nagyon is jó autó!Persze,kis autó,fölösleges egy nagyobbal hasonlítani.De aki ekkora autót vesz,az tisztában van vele.Mondjuk a műszerfal nekem sem tetszik.De ezt bőven ellensúlyozza a megbízhatóság.És igen fürge kis jószágok ezek.Ha én kisautót vennék,valószínűleg Yarist vennék.

  • 2017.10.31. at 14:47
    Permalink

    Dízelt benzinessel, kicsit a naggyal ne hasonlítsd össze! Megnézném mennyi benzinnel vonszolja a maga 1400 kilóját a Peugeot tartósan városban, arról nem is beszélve mennyi /volt/ az új ára, mekkora értékvesztése van, és mennyit költesz szervízre. NEM EGY KATEGÓRIA!
    De csomagtartóban sem akkora király a 407, mert “csak” 407 liter! Ami egy szedántól nem olyan sok. Ráadásul hiába döntöd el az üléseket, nagy dolgokat akkor sem tudsz bele rakni, ellentétben egy ferdehátúval. De ez már másik téma.
    Ja és azt se mondd, hogy egy bevásárlókocsi tartalma nem férne el benne!
    A másik: Nem tom honnan látod hogy kopott a gumi. Onnan hogy fakó? HA úszna a szilikonban biztos szebb lenne:) De egyébként is nem az adott verda a téma, hanem a Yarisok általában.

Vélemény, hozzászólás?